Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-12-24 / 52. szám

már akkor a viszonyos többséget nyertek közül csak kétannyi közt, mint ahány betöltendő hely van. Minden választás titkos szavazással hajtatik végre. Ha a szaszabályszerüleg egybehívott közgyűlésre nem jelenik meg 15 rendes tag s e miatt ezen első gyűlés nem lenne határozatképes, ez esetben a szokott módon egy második közgyűlés hivatik össze, melyen a megjelent tagok azok számára való tekintet nélkül végérvényesen határoznak és választanak. IV A bizottság. 11. §. A bizottság 15 férfi-és 14 nőtagból áll, kik két elkülönített testületet képeznek, melyeknek élére a kerület a bizottság javaslata folytán egy-egy elnököt és egy alelnököt állít s ezen testületek külön tanácskoznak és külön jogokkal is vannak felruházva. Rendkívüli esetekben a két bizottság együtt is tanácskozhatik. A női bizottság első elnöknője »védasszonya címmel ruháztatik fel. 12. §. A bizottság mindkét része a kerület által három évre választatik a rendes tagok sorából oly formán, hogy évenként a bizottság mindkét részének egy harmada — és pedig az első és második évben sorshúzás útján, a harmadik, valamint minden azutáni évben pedig a három évet már kitöltött egy-egy harmadrész — kilépvén, azok helyett uj tagok választatnak, azonban a kilépő tagok is újra választhatók. (Vége következik.) KÜLFÖLDI EGYHÁZ É8 ISKOLA. A holland népiskolai szervezet. III. A holland iskolai szervezkedés történetének rövid vázlata. A kérdésre a kormány azt felelte, hogy „ez a kifejezés : „tisztelettel mindenki vallásos fogalmai iránt4 nem jelent tényleg egyebet, mint megtartását annak a tiszteletnek, melylyel minden vallási nézet iránt kötelezve vagyunk. A történelem, sőt maga az egyháztörténet is tanítható a nélkül, hogy azt a tiszteletet, melylyel a másként gondolkozók iránt tartozunk, szem elől tévesztenők. A törvény csak arra törekszik, hogy az iskolákat megóvja a .heologiai civódásoktól. A kormány csak akkor várhatja iskolái felvirágzását, ha ezekben távol minden felekezeti jellemtől határtalan tiszteletet tanit s gyökereztet meg növendékeiben minden vallási nézet iránt s epen ezért van e gondolat kifejezve.® Mindenki elismerte, hogy igen szép ez ideálnak ; de egyszersmind érezte, tudta mindenki, hogy az az általános keresztyénség, mely minden felekezetiesnek felette áll, még csakis mint megvalósítandó eszmény lebeg előttünk, nagyon messze van még az »egy akol és egy pásztor®, »bennünk csak rész szerint van az igazság4

, és ezt a rész szerinti igazságot képviseli, kisebb avagy nagyobb részt bírván belőle, egy-egy felekezet. Hisz az kétségtelen, hogy a holland vallásosságával együtt járó particuláris felekezeti tudatból jó volna egy kicsit ily tanítással és neveléssel elvenni, ha oly eszményi tanítókat lehetne az iskolákba beállitni, kik mig a felekezeti kizárólagosság Scyllájától akarják az új nemzedéket megmenteni, bele ne vinnék a modern rationalismus vagy épen atheismus Charibdisébe; mert a következmény azt mutatja, hogy a jelenlegi állami iskolák legnagyobb része atheistákat nevel s vannak tanítók, kik fennen hirdetik a mai kor ama kedvelt nézeteit, hogy csak az erkölcsiségben áll a vallásosság; »légy becsületes®, egyébre szükséged nincs! Ide törpült Jézus első és legnagyobb parancsolata, mely minden törvények summája ! Hogy a javaslat ilyen szellemben készült, annak okát az akkori egyházi viszonyokban kell keresnünk, l Az uralkodó egyház, a „Nederlandsche hervormde kerk*, a maga törekvéseiben mindinkább a merev confessionalismus felé hajlott; a confessióban kereste a vallási igazságok szabályozó mértéket s ezt akarta az iskolai nevelésnél is keresztül vinni. Az egyház akkori szellemi irányzatának jellemzésére igen érdekes egy levél, melyet lieldring lelkész irt Groen van Prinstererhez, az alsó ház tekintélyes tagjához. lieldring volt a »Christelyke Vrienden® (»ker. baratok4

) egyesületének alapitója, mely egyesület 1844 augusztusában alakult meg s egész 1854 octóberéig állott fenn. Az akkori viszonyokról lieldring emiitett levele a következőket mondja :»Midőn mi—igy ir — mint „ker. barátok® 1844-ben először egyesültünk, sok mindenféle kérdéssel állottunk szembe az állami, egyházi, iskolai és philanthropikus téren. Közmeggyőződésünk volt, hogy valami újnak kell jönni. Az állam üldözött akkor minden szabadabb törekvést s mi is ki voltunk téve a veszélynek, hogy törvény elé állíttatunk, mert húsznál többen merészeltünk összejönni. Az uralkodó egyház is ellenségünk volt. Nézd csak a synodalis határozatokat ! Az iskola ?! Hol merészelt volna akkor valaki „keresztyén« vagy szabad iskolákat alapitni? A philanthropia mindenütt olyan moralisták kezében volt, kik a keresztyén igazság alapelveit rég elfeledték. A „ker. barátok * megtevék, mit csak tehetének. De azután elváltunk egymástól. Miért? mert az alatt, mig mi összetartánk, lassanként kezdett az egyházban kifej ődni az igazhitű élet s mi volt akkor természetesebb, mint hogy mindegyikünk visszament saját tűzhelyéhez, hogy a felségesen (?) kifejlett egyházi élet terén nagyobb működési kört ioglaljon el.® Az egyháznak ezt az irányát az állami törvényhozás természetesen nem követhette a többi felekezetek megsértése nélkül. A törvényhozásnak figyelnie kellett ama viszonyra, a melyben a nyilvános iskola a keresztyénséghez s annak egyes felekezeteihez áll. A törvényhozás csak e három lehető mód között választhatott, hogy t. i. a nyilvános iskola legyen a felekezetekkel szemben egészen semleges, azaz legyen olyan intézmény, mely pusztán polgári társada'mi igényeket elégit ki és nincs egyéb célja, mint a tehetségek fejlesztése és képzése, mindaz, mi a vallást illeti, legyen az