Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-12-10 / 50. szám

kor a diaconus vagy egyházi pénztárból lesz értök fizetve. A lelkészeknek meghagyatik, hogy azokat a gyermekeket, kiknek szülői hanyagok és e tekintetben kötelesség mulasztók, az iskolába kényszerítsék és ügyeljenek arra, hogy semmiféle olyan tanitó, ki nem az egyház tagja, pápista vagy mennonita, mellékiskolát ne tarthasson, ez akadályoztassák és bűntettessék meg. Egy drenthei 1629-ből kelt tartomanygyűlési rendelet, mint unicumot tartotta fenn, hogy Attenben valaki lelkész és tanitó volt egy személyben s a későbbi történet-iró azzal a megjegyzéssel vezeti be az esetet, hogy ,arra is volt eset 1* Nálunk pedig még ma is mily gyakori. A 17. század folyamán több városban találkozunk az „iskolamesterek céhével* (school meesters gild,) mely a tanítókat megvizsgálta s a tanításra feljogosította. A képesítéshez megkívántatott: jártassag az olvasásban, írásban, számolásban, éneklésben ; azután a francia vagy más nyelv beszélése : azonkívül a vallásos jellem, a hittételeinek teljes ismerete, jó tanmód és tiszta erkölcs. — Néhány helyen e korban már iskola-felügyelőket is találunk, kiknek kötelessége volt az iskolákat minél gyakrabban meglátogatni, a vizsgákon megjelenni és más egyéb. A 18. század közepe felé a közoktatás nagyon szomorú helyzetben volt, mert a mi jó volt a provinciális és helyi rendeletekben, azt nem tartották meg, a tökéletlenségeket, hiányokat pedig nem pótolták. Mindjobban és jobban kezdték érezni az általános organisationak, egyöntetű irányelveknek, az együttműködésnek, az iskolai elöljáróság felelősségének, jó tanhelyiségeknek, alkalmas tanítóknak és használható tankönyveknek hiányát. Mindem bajokra egyesek és társulatok kezdték figyelmessé tenni a nemzetet s igyekeztek rajtok segitni. Ilyen társulatok voltak a „Hollandsche Maat" schappy der Wetenschappen te Haarlem*, azután a „Zeemosch Genootschap der Wetenschappen®, végül a még máig is áldásosán működő „Maatschappy tot Nut van t Algemeen'-a „közjóra alakult társaság*. E társulatok tekinthetők a nemzeti iskolai törvényadásnak előfutáraiul és előkészítőiül. A harlemi holland tudós tarsasag 1760-ban alakult meg s mindjárt pályázatot hirdetett egy a gyermekek testi nevelését targyazó műre. Az 1762-ben beérkezett művek közül Camper Péter holland tudósé lett a díjnyertes. 1763-ban a társaság e kérdést tűzi ki, „hogyan kell a gyermek eszét és szivét vezetni, hogy egykor hasznos es boldog emberré legyen ?« A pályadijat Van der Palme nyerte el, az irodalom más ágában is kiváló egyéniség. A mig ez a társaság csak egészen elméletileg foglalkozott a nevelés ügyével, addig a „Zeemosch Genootschap* ez ügynek gyakorlati oldalat igyekszik kifejteni. 1779 ben kitűzi e kérdést: „mely javitasok szükségesek a községi vagy nyilvános iskolákban nemzetünk műveltségének fejlesztésére ?c

A beérkezett művek közül a társulat hármat fogadott el, mint legjobbat. Mindegyik megegyezik abban, hogy a jelen állapot tarthatatlan s felhívja a kormány figyelmét annak javítására. Krom, az egyik mű szerzője, élénk színekkel rajzolja az akkori közoktatási állapotokat. Azt mondja a többek között, hogy „sok tanitó inkább volna alkalmas az eke után menni s a föld kemény rögeit törni, mint a fiatalság szivét képezni. Földesurak, a kik urasági joguknál fogva nevezik ki az egyházfiakat és templomi énekvezetőket, mely hivatalokkal az iskolai tanítás is együtt jár, szolgáiknak adják ezeket tekintet nélkül képességükre s magukviseletére. Fajdalommal kell ezt latnunk, a midőn az a hivatal, mely egy egész életre volna befolyást gyakorolandó, olyanok kezében van, kik inkább lovakat, mint gyermekeket dressirozni volnának alkalmasak. Sok tanitó még mással is foglalkozik hivatalán kivül, vagy irnok, vagy ispán, adófelügyelő stb. mire nagyobb gondot tordit, mint az iskolara és azután több figyelem fordittatik megvalasztásánal is arra, hogy menynyire lehet templomi szolgálatra alkalmazni, pl. hogy van-e jó hangja a bibliaolvasáshoz s énekléshez, mint arra, hogy milyen késziiltségü.4

(Vájjon nem panaszolhatnánk-e mi is e felett?!) Azután rámutat a módszer rosszaságára, elitéli az értelem nélküli könyvnélkiilöztetést. Hibáztatja, hogy a gyermekek nagyom korán elhagyjak az iskolát. Beszél az eszközökről is, melyekkel e szomorú állapotok javithatók volnának. A nevelés ügyét állami ügynek mondja. Tanácsolja, hogy a tanitók alkossanak egy szoros egyesületet, melybe csak vizsga letétele után léphetne valaki. Hangsúlyozza, hogy szükség volna állami iskolafelügyelőkre; állítni kellene tanitóképezdéket, határozott alapot teremteni a tanitók fizetésére és ő első, ki ipariskolara is gondolt. A más két mű ugyanezekkel a gondolatokkal foglalkozik s ezek mintegy felrázták a nemzetet, mely egyik igen fontos érdekéről feledkezett meg és azt hanyagolta el. De azért mégis talán csak kiáltó szó lett volna e három mű, ha Nahuys leydai egyetemi tanár azzal a figyelmeztetéssel, hogy „a megirott eszmék még csak alusznak, az elmondott szavak pedig elreppennek s el lesznek feledve, azokat a gyakorlati életben kell tettek-1 ben megvalósítni, csak akkor élnek és maradnak meg,« fel nem hívja a holland tudós társaság közgazdasági osztályát (oeconomische tak) a kivitelre. Kenessey Béla. A protestantismus harca a romanismus ellen a » porosz tartományegyházi evangyéliomi egyesület« berlini közgyűlésén. (Folytatása.) E derék tanárom vizsgalja továbbá tisztán vallásilag azon kérdést, váljon az evangy. keresztyén a keresztyénség dolgaiban szövetségben működhetik-e a római egyház képviselőivel ? ez megtörténhetnék Beyschlag 102*