Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-12-10 / 50. szám

nek. Mert olvastunk már e lapban olyan gyűlés­ről is, amely, — ha jól emlékszem — az illető egyháznak 600 forintjába került. S ez még di­csekvés tárgya volt. Volt idő, nem is nagyon régen, mikor az el­lenség a bibliának olcsó áron való áruitatását megtil­totta. Ez már igazán a gravamenek nagyjából való volt. Édes jó Istenem, mennyi szép, valóban pro­testáns dictio elhangzott e miatt gyűléstermeink­ben ! mennyi classikus tollal készült felirat és jkönyvi pont fogalmaztatott, erős és fényes ar­gumentumokkal bizonyítgató, hogy a biblia né­pünknek lelki kenyere, hogy e nélkül egyházunk romba döntetik stb. Az ellenség az újabb idők­ben eltűnt, a bibliát szabadon lehet árulni s ol­csón, egy levelező lapon meglehet rendelni: és ha az Úr számon kérné a maga sáfáraitól, hogy mit tettél az én örök igémnek a reád bizott nyáj között való terjesztésére r Bizony az Úr előtt nagyon sokaknak ángolok, kikeresztelkedett utazó ügynökök lennének a közbenjárói. A példákat folytathatnók hosszan. De miért? Célom csak a régi és uj idők közötti külömbség felmutatása volt, s továbbá jelzése annak, hogy hajdan hazánk is, egyházunk is csupán a védeke­zésre volt kényszerítve; de hazánk már kezdi fel­ismerni az új idők követelményét s úgy a hiva­talos testületek, mint a magán társulatok s egyesüle­tek az alkotmányos jogok törvényes védelmezése mellett a nemzet életéhez és lelviráeozásához megkívántató intézményekre is kiterjesztik mun­kásságukat. Reményijük, hogy egyházunk is, mely­nek a folytonos haladás, és tökéletesedés után való törekvés életelve, s mely az idők szavának meghallásában a kor kivánatainak megértésében a polgári társaságnak inkább előtte, mint utána szokott haladni, követni fogja nemzetünk példáját. Farkas József. TÁRCA. Fellebbezés a szívekhez. A sárospataki ref. főiskolában, a »szegények isko­lájában*, minden iskolai félév elején összeül az u. n. tanügyi hizottsáq, hogy a halomszámra beérkezett folya­modványokat elintézze. Egyik tandíjelengedést, másik ösztöndíjra felvevést, harmadik ingyenes tápintézeti helyet, negyedik fizetési haladékot, ötödik rosz vizsga kijavítását, hatodik osztályugorhatást és többeffélét kér. A bizottság elnökei olyan emberek, mint Hegedűs László meg Fejes István, jegyzője pedig Terhes Barna költői lelkű pataki pap. De még az ilyen közszeretetben élő, tapasztalatdús embereknek sem sikerül, előkelő igaz­ságos társaikkal egyetemben, minden kérvényt a folya­modók kedve szerint elintézni. Ezreket áldoz ezen az uton is e főiskola a szegényeknek ; hanem hát kielégí­tetlen mégis marad elég. A folyamodókat rövid hátiratokkal a jegyző érte­siti s a levelet — ahova lehet — hivatalból fekete pe­csét alatt küldi meg. (Tudvalevőleg 1671-ben, Báthori Mária idejében, a s.-pataki főiskola szétűzetett s először Debrecenbe, majd Gyulafehérvárra menekült. Innen 1682-ben ugyan vissza­jött ősi fészkébe; de nem sokáig volt nyugalma; mert a Tököly-féle mozgalom leveretésével, a jezsuiták üldö­zése előtt ismét menekülnie kellett. A futó muzsafiak előbb Göncön, majd Kassán telepedtek meg s tanárok és tanítványok csak 1704. dec. 13-án kerülhettek ismét bántatlan haza. E zaklatások emlékére használja attól az időtől kezdve, mind e mai napig a s.-pataki ref. főiskola a íekete pecsétet.) Az idei folyamodók közt ott volt az ó-vencsellői tanitó Szunyoghy Attila is. A konviktusba kérte fiát ingyenesnek bevenni. Tagadó végzést kapott fekete pecsét alatt. Ez ellen nincs apelláta. A szegény tanitó sem birta magaba fojtani pa­naszát s neki ült és a következő érdekes verses levelet intézte Terhes Barnához : Kesergő panaszom. lfju költő ! ki a „szentek szentében" lakol, Hozzád kiáltok a magyar Jordánon át (a Tisza). Lelkedre ölelve néped, buzgón imádkozol, És „kegyes füled" a szomorú zsolozsmát, Nem hallja meg, mit egy űzött szegény Szunyogh sereg, A fűz lombja alól, bánattal kesereg. Mint gazdag anyának fösvény gyermekei ültök a székben Üldözve a „Lázárt" szivetek ajtaitóJ, Vissza ; ali! visszajőve elküldött őszinte kérelmem, Fekete pecséttel, — iskola-nagyjaitól, Szép örömömnek gyilkosa „sors", te kegyetlen, Ila nem eszik „bnígót", a deficit leszen kész ; Fiamat értem itt, akit örökre nektek ajánltam, Hogy kálomista legyen, nem pedig katholikus, Egy hat éves fiúcska várna még rátok e családban, Ki bekerül akkor, ha a más lesz logikus. Árvája voltam a főiskolának, most a hazának, Küldöm a könnyeket, fogadja jó szivetek. Termésemet az isten elvette, Jövő reménye viraszt felette, Az eső bőséges áradata, Krumplim rothasztotta, Paszulyt behabarta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom