Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-12-10 / 50. szám

irányozva folyvást. A sáncokon álltak az apák folyvást Krisztus egyházának belső tatarozását s újítását csak lopva, s erejüknek csak csekély részét felhasználva teljesíthették. Tisztelet és hála nekik a nagyon nehéz és lelkiismeretes munkáért! Egyházunk megmentetett, él, és ma már élvezi az üdítő szabad levegőt. A szabad levegő azonban nem elég egymaga az egészségre, s az egészséges fejlődésre, sőt minél szabadabb korben mozog valamely intézmény, annál nagyobb s annál több oldalúbb munkásságot igényel. S ezen gondolattal nagyon nehezen tud hazai egyházunk megbarátkozni. Kvtizedek óta hangoztatják már sokan, hogy a vallásüldözések kora lejárt, s hogy az elődök által használt fegyvereknek egy jó része félre tehető; de azért a íőfigyelem még mindig csak a sáncokra fordítva, s valódi élénk tevékenységet csak akkor látunk, ha a régi megszokott s látható ellenség ellen kell küzdeni. Ha a modern ellenséget, az új idők által igényelt fegyvereket s munkaköröket emlegetjük; a legnagyobb rész dugja hüvelyébe a kardját. Nem a mi népünknek való! Egészen más nemzetünk géniusza! s jön a többi megszokott kifogás. Egyházmegyei s kerületi közgyűlésünk jegyzőkönyvei s az egyházi lapok cikkei, tudósításai sok érdekes tárgyat nyújtanak az elmélkedésre. Csak egy-két példát. Ha itt vagy ott egy kis gravamen fordul elő: fegyverben állanak azonnal Sionunk összes őrei. A katholikus pap a szülők óhajtása folytán megkeresztel illetéktelenül egy kisdedet, vagy a házassági összeadásnál valami törvénytelenség követtetik el: egyházunk őrei azonnal jelt adnak, zajt csapnak s az egymás fölött álló egyházi hatóságok dicséretes buzgalommal sietnek a bajt orvosolni, s egyházunknak azt a veszélyben forgó egy lelket is megmenteni Nagyon helyesen. Hivatalbeli és eskü szerinti kötelessége ugy a lelkésznek, mint az egyházi hatóságoknak a gondjaira bizott nyáj felett lelkiismeretesen őrködni. De utoljára is, mi az illetéktelenül tőlünk elkeresztelt egy-két lélek azokhoz képest, akiket évenként testileg vagy lelkileg, részben saját gondatlanságunk folytán elveszítünk? Egy ultramontánság hírében álló katholikus ministernek kelle bennünket figyelmeztetni, hogy gondoskodjunk jobban híveinkről, ne engedjünk annyi lelket elveszni, s ez okból leendő lelkészeinkkel közöljünk már az iskolában némi közegészségtani ismereteket. Jó szerencse még, hogy gravament, lelkészképzésünkbe való illetéktelen beavatkozást nem találtunk ezen felhívásban, sőt aránylag meglepő készséggel intézkedett talán mindegyik kerület, mely közelebb közgyűlést tartott. De avagy az eddigelé működött lelkészek között nincsenek-e nagy számmal, kik magán szorgalommal szereztek maguknak némi orvosi ismereteket, saját családjuk körükben érvényesiték is azokat: de, hogy a lelkészértekezleteken ilyesféle lélekmentő dolgokat közös megbeszélés tárgyaivá tettek, egymást az e téren való működésre is segítették, buzdították volna, arról ritkán olvastunk. Persze, hogy nehéz népünket megszokott járásából kiverni, tudvalevő dolog, hogy beteg marhája kedvéért tízszer hivat addig orvost, míg sínlődő gyermekéért egyszer, de hát azért vagyunk papjai, nevelői, tanácsadói. Vagy egy-egy illetéktelen házassági eljárás felett — mint mondám — feljajdulunk, de ha egy új prot. egyház van keletkezőben, vagy ittamott elszórtan élő s néha művelt protestáns családok kis leány-egyházzá akarnak tömörülni: alig vesszük észre; egy pár jkönyvi hideg pont, ennyi az egész születési s keresztelési költség s öröm. Hiszen egy keresztyéniesen gyengéd érzelmű családban s ennek egész rokonságában nagy öröm s érdekeltség van egy családtag születése felett, az uj szülöttet ajándékkal, jó kivánsággal halmozzák el. Hja de mi magas egyházpolitikát űzünk, nekünk folyvást sáncokon kell állnunk, őrködnünk, hogy nem jön-e az ellenség a helytartóság s a pápista, s e miatt az ily apróságokat észre sem veszszük. Es aki nem örvend az uj szülöttnek, az nem nagyon busul az élőnek elhunyta felett sem. Minő jajveszéklést tesz néha egy némelyik végvonaglásban levő egyházunk, halljuk a jajkiáltást, látjuk is, hogy az idegen vallásúak s nemzetiségűek, vagy önnön szegénységük már már megfojtja; de hát Praetor non curat minima, mi pedig mindannyian praetorok, vezérek és kormányzók vagyunk, és e mellett rendkivüli szegények, mihelyt egyházaink segélyezéséről van szó. Elég a mi szegény egyházainknak azt a 3—400 frtot előteremteni, melybe a tractualis gyűlések és toasztok kerül -IOI +