Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-12-10 / 50. szám

soknak, s a század első felében szereplő vezérférfiakat sérteni, vádolni akaróknak. Távol legyen tőlem ilyesféle szándék. Talán a kellőnél is nagyobb pietással viseltetem azon kor nagy emberei s eseményei iránt. Szomorú helyzet volt az, mely oda kényszerítette a nemzetet, hogy minden erejét kizárólag a védelemre, a sáncok erősítésére fordítsa, de azért vád nem illeti azokat, kik ezen szomorú helyzetbe sodortattak s ily viszonyok között kelle küzdeniök; sőt hogy nemzetünk újból él, s hogy most már oly irányt váltott, melyen a virágzó nemzetek haladnak, ez majdnem kizárólag azon férfiak érdeme. Nem akarom én őket vádolni távolról sem. Hanem annyi igaz, hogy a mai kor szemüvegén keresztül visszatekintve a félszázaddal korábban vívott küzdelmekre, különösnek tűnik fel, hogy az egész nemzetnek színe java, bármely életpályán működött is egyébként, a sáncokon áll, s mindenki csak a védelemmel foglalkozik. Ma már biz az egész másként van. Vannak most is, kik résen állnak folyvást, s hacsak az árnyéka közeledik is az ellenségnek az alkotmány sáncai felé, kiadják a védjelt s legjobb tehetségök szerint kiállnak a küzdtérre, de hát a védelmen kivül mennyi sok más tér tárult és tárul fel azok előtt, kik nemzetünk javát munkálni akarják. És bár a harci-zaj mai napság jóval kisebb, mint egykor volt, a harcokon most kevesebb a sujtás, a fény, csillogás, mint hajdan, mert hiszen a mostaniak csak hétköznapi munkás ruhájokban dolgoznak, de munkájokon azért talán több az áldás, küzdelmeiknek nemzetünk jövőjére talán nagyobb eredménye leend, mint az elődök munkáinak. Kivált ha a kézzelfogható, a gyakorlati eredményt tekintjük. Meghajlok a mult idők nagyembereinek gravaminalis beszédeiből visszasugárzó nagy eszmék s classicus szépség előtt, de mai napság mégis jobban örvendek azon prózailag stilizált §-oknak, melyek például az 1868-iki népoktatási törvényt alkotják. Azoknak a szép beszédeknek elismerem a becsét, hatását a múltban, de mai napság egy ily magyar nemzeties s e mellett közművelődési törvény mennyivel többet használ akár fajunknak, akár hazánknak, mint a legclassikusabb beszédeknek egész özöne. Ez csak egy törvény. De e mellett hozhatnék fel egy halmazt. Egy-egy alkalmas vasúti vonal létesítését, vagy az ipar, kereskedelem emelése, a közbiztonság előmozdítása, az igazságszolgáltatás javítása érdekében hozott törvény és több más, mennyire előmozdítja a nemzetnek úgy anyagi, mint szellemi s erkölcsi jóllétét! mily hatalmas tényezők ezek hazánknak a mívelt országok sorába való emelésére! De nemcsak az országos törvények s intézkedések által, de sok más úton-módon is inunkáltatik az ország java. Mint az egészséges emberi szervezetben minden egyes testrésznek megvan a munkaköre, s a szervezet fejlesztésére s épségben tartására való közreműködési képessége: ugy egy állami szervezetben is alig gondolható oly kis rész, melynek a maga hivatása s a nemzeti élet felvirágozását előmozdító szerepe meg ne volna. Egy iparkiállitás, kisebb-nagyobb gazdasági körök, egyletek, ipariskolák, társulatok, kereskedelmi szövetkezetek, jótékonysági, emberbaráti társulatok, könyvkiadó vállalatok, olvasó-körök, egyletek és ezer más intézmények mind befolyást gyakorolnak a haza és nemzet anyagi s szellemi fejlődésére. S korunkat hova-tovább ez a sok oldalú, hol szűkebb, hol tágabb körű tevékenység jellemzi s úgy látjuk, hogy amely népeket mai napság példányképeinkül szeretünk tekinteni, ezek a társadalom minden rétegét átható ezen ezer ágú, s gyakran minden országos zajütése nélkül, de komoly lelkiismeretességgel folytatott munkásságának köszönhetik irigylendő helyzetüket. Más idők voltak a régiek, mások a maiak. Hajdan és most! Hajdan és most! Gondolkodjál e thema fe lett hazai protestáns egyházam is, mert hiszen de te fabula narratur, nem politikai elmefuttatásokat akartam én e lapok olvasói elé adni, hanem egy, talán nem tanulság nélküli analógiát volt célom felmutatni. Hazánkban a nemzetnek s a protest. egyháznak sorsa szorosan egymáshoz volt kapcsolva, azért történelmünkben is nagyon sűrűen találkozunk az analóg esetekkel. A fentebb mondottakat szíveskedjék a t. olvasó a protest. egyház kaptafájára vonni (bocsánat ezen prózai antik képes kifejezésért) és azonnal megértendi, mit akartam s mit akarok mondani. Egyházunknak élete forgott veszélyben 200 éven át folyvást, ezért főgondunk az élet megmentésére, egyházunk külexistentiájának biztosítására volt