Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-12-03 / 49. szám

B e 1 m i s s i o. T u r k e v e , nov. 29. Azon egy év lefolyása alatt, mialatt járom gyülekezeteinket, nem mindennapi dolgok történtek velem s egyes egyházainkban, ugy hogy ha most végig tekintek ezen eseményeken, sajnálni vagyok kénytelen, hogy nem vezettem kezdettől fogva valami naplófélét, melyben az egyszerű száraz pénzadatokon kivül az egyes különösebb, meglepőbb s gyülekezeteink valláserkölcsi életére s hitbuzgóságára fényt vetőbb eseményeket megirtam volna. Nt. szerkesztő urnák szíves jóakaratú buzdítása és felhívása ugyan e tekintetben nem hiányzott már egy év óta ; én azonban magam előtt mindig azzal mentettem magam, hogy ha az ember egész nap megy, akkor köszönje meg, ha este nyugodhat. De most már ugy látszik nyugalmasabb napok derültek reám, a mennyiben most nem járok házról-házra, ; hanem csak prédikálok, s ugy azután vagy önként vállalkozó jó emberek, presbyterek bejárják érdekünkben a ' varost, vagy pedig kihirdetem, hogy ennyi meg ennyi napokon át itt leszek s a kit az Istennek szent lelke nemes adakozásra késztet, az hozza hozzám nemes adományát s nagy köszönettel elfogadom. Igaz, hogy ez a módszer azt a dús tapasztalatot, a mit adott a házanként való járás, nem adja; hanem adja a nyugalmat és azon tudatot, hogy igy az adakozás igazán önkényt hull, minden kényszerítés nélkül. Azonban én a házról-házra való járástól sem rettenek vissza még most sem. Rendesen alá adom magam az illető gyülekezet presbyteriuma és lelkésze s világi hatósága együttes rendelkezésének s a mit azok helyesnek, jónak s a körülményekhez képest legcélravezetőbbnek tartanak, azt teszem. A munka gyorsabb menése végett azonban én jobbnak tartom, ha, vagy hozzám hozzák a nemes adományt, vagy pedig a presbyterium derék önfeláldozó tagjai több felekezetekben bejárják a várost. Igy a siker nem kisebb, a munka pedig gyorsabb. A siker mellett pedig a gyorsaság is egy fődolog. Na de majd is messze mentem. De ha már eddig mentem, nem állhatom meg, hogy az önkénytes adakozás egy igazán remek példájáról meg ne emlékezzem ; s itt kezdem tulajdonképeni útleírásom, bár kezdhetném talán egy nappal előbb is, a mikor meg Tisza Kálniánné ő kegyelmessége szíves jóságáról s minden egyházaink ügye iránt mélyen érdeklődő nemes szívéről kellene megemlékeznem, vagy talán még előbb is, a mikor egyes lelkésztársaim buzgalmát kellene elismerőleg kiemelnem s egy kurátorét, ki egész fizetését egyházunk számára ajánlotta. De mégis ilyen messze már vissza nem megyek a múltba, ha nem kezdem N.-Szalontával; arról azonban nem mondok le, hogy az eddigi történteket is össze szedegetve emlékező tehetségemből, le nem írom a lehető hűséggé1

. Október 28-ika volt a nap, a mikor a geszti lelkész ur szíves vendégszerető házától N.-Szalontára mentem, hol ngyt. Széli Kálmán fogadott szíves vendégszeretetével és pedig ugy, hogy a szíves vendégszeretetén kivül még ,portóm és kontóm* is kifizette. Odamenetelem már egy héttel előbb jelezve volt s a nép annyira el volt reá készítve nt. Nagy Sándor ur által, hogy 29-én minden rendű és rangú emberekkel megtelt a nagy-szalontai templom Prédikáltam és pedig igen hosszan, másfél óráig. A gyülekezet mindig a legnagyobb áhítattal hallgatott. Prédikálás után kihirdettem, hogy kegyes adományokat elfogadok ma és holnap délelőtt a kurátori szobában. S ezzel az istenitiszteletet végezve nt. Széli Kálmán ur lakására mentem, hol még palástom alig, hogy levetettem, már az egyházi szolga értem jött, hogy menjek, mert már teli van a kurátori szoba. Mentem is azonnal és valóban a szobát tele találtam. Akkor hozzá fogtam a neveket írni és pedig oly gyorsan és sebesen, hogy egy óráig alig tudtam kezem levenni a pennáról. Igazán nagy áldás, mondogattam, záporként jő reám, s hogy mennyire örvendett lelkem, azt leírni, feleslegesnek tartom. Délután 3 órakor az eset ismétíődött s masnap templom után szintén. Az összes adomány, mit igy vasárnap déltől hétfőn délig hoztak hozzám, kitett 288 frt 75 kr. Mit könyvembe vezettetvén, N.-Szalontát elhagytam. De a nagy-szalontaiak nem hagytak el engem, illetőleg egyházam, mert eljövetelem után még 66 frtot vittek önkényt a gyülekezet kurátorához, kérve, hogy küldje azt el a nagybecskerekiek számára. Mit az el is küldött. íme a nagyszalontai egyház buzgó híveinek nemes önkénytes adakozása. Összesen 354 frt 75 kr. Az adakozók között különösen kitűnt egy szegény nyomorék leány, ki 8 frtot, egy más szegény bába, ki 10 frtot, cs három iparos, kik nem szólva, csak arcukon a lelkesedés pirja égve nyujták át egyen-egyen 5-—5 frtjukat, és Ígérkeztek, hogy ők bejárják a várost segélygyiijtés végett. Ez azonban tekintve az ugy önkényt hozott aldozat nagyságát, nem történt meg. Nagy szalontárói fájdalom a tiszti értekezletre való megjelenés elkerülhetlen szükségessége haza szólított, N -Becskerekre, s mert ezután vagy két helyről elutasító választ nyerve, kénytelen voltam elvesztegetni időm nov. 19-ig. E napon újra megkezdtem a munkát és pedig a Heves-nagy-kunsági egyházmegyében, szándékozva ezen egyházmegye népesebb gyülekezeteit karácsonyig bejárni. A török-szentmiklósi lelkész urakat egy héttel előbb telegramm utján kértem fel, hogy 19-ére intézkedjenek ugy, hogy ott prédikálhassak. Mit azok a legszívesebb készséggel megtéve, november 18-án fogadott nt. Vaday Ferenc ur, mint a gyülekezet egyik lelkésze magyar vendégszerető házába, kinek szívességéről megint elmondhatám, mert ugy is történt, hogy „portóm-kontóm* kifizette. Nov. 19-én prédikáltam és pedig minden rendű és rangú emberekkel megtelt templomi közönség előtt. Ott voltak a városi tisztviselők, élükön a város derék főbírójával s az intelligentia nagy része. Prédikálás után nt. Gyikó Ferenc ur, mint a gyülekezet egyik lelkésze, a jelen volt presbytereket gyűlésre hiván össze, felkérte, hogy mi utat-módot ajánlanánaka a gyűjtésre. Mire a jelenvoltak egyhangúlag elhatározátk, hogy a város birája kocsiadásra kéressék fel, mit az egyház ügye iránt nemes érdekeltséget tanúsító főbiró ur kérés nélkül is azonnal megigért, ők meg maguk mind elmennek 4 tizedben 8 an gyűjteni a nagybecskerekiek számára. Ez elhatározást tett követte. Hétfőn megindultak a nemes gyűjtők és estére gyűjtöttek, ide számitva nt. Vaday úr gyűjtését is a zsidók között, 100 frt 11 krt, s vagy ugyanannyi áru terményt, mi később fog pénzzé tétetni s Nagybecskerekre elküldetni. Török-Szentmiklósról két napi szabad időt véve magamnak, nov. 25-én Kisújszálláson átTurkevére mentem. Turkevén nt. Végh Sándor ur vendége völtam szerencsés lehetni, ki valamint kedves kollegája nt. Harsány i ur, nyilt őszinte testvéri szeretetükkel, az isten igéje iránt lelkesedő ifjú kedélyökkel s irántunk tanúsított fáradhat-