Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1882-12-03 / 49. szám
lan igyekezetükkel rendkívül kedves benyomást hagytak lelkemen hátra. Nov. 25-én este érkeztem oda s 2óán prédikáltam. A gyülekezet nagy temploma, kivéve az elöljárók j és intelligentia számára fenntartott három első padot, ; igen szépen megtelt. (Az intelligentiának fagyos, az egyház és isten igéje iránt csekély vagy épen semmi érdeklődése fekete pont az egyház jelen életében, mit a mindkét lelkész fáradhatlan s az Ur igéjéről igazi apostoli buzgóságtól áthatott lelke s erős buzgalma sem volt képes mindez ideig eltávolítani.) Prédikáltam. A prédikálás után tartott presbyteri | gyűlés a kurátort bízta meg a gyűjtés foganatosításával a szokott módon. A délutáni istenitisztelet alkalmával I nt. Végh Sándor ur egy lelkes felhívást intézett a néphez, melyben kérte, hogy adjanak ők magok kocsit s járjak be maguk a varost, mert, úgymond, „lelkem mélyéből szeretném, ha e zsenge egyház számára begyűlt kegyadományt minden hiány nélkül adhatnánk át a köztünk levő lelkésznek.® A nt. derék lelkész igazan lelke mélyéből mondotta e szavakat s ajánlkoztak is többen járásra és kocsiküldésre, sőt még maga nt. Végh ur is rendelkezésünkre bocsatva kocsiját, jártatta azt két nap egyházunk érdekében. Mely sok rendbeli szívességét valóban én szavakkal meg nem köszönhettem eléggé. Nov. 27-én és 28-án 6 kocsi járt önként vállalkozó nemes presbyterekkel és önként ajánlkozott egyházi tagokkal. S Isten meg is aldotta lépteiket, mert két nap alatt összeszedtek számunkra 124 frt 97 kr, 17 köböl búzát, 7 köböl árpát s 32 véka tengerit mit pénzzé téve, s hozzá véve a nov. 29-én Önkényt hozzám hozott 7 fr. 15 l< r - — mint akiket, mint mondák, elkerültek, — az összes tűrkevei gyűjtés tett 300 frt 74 kr. Miért a túrkeveiknek legyen köszönet s a nagy Istennek minden dicséret-Szalay József. KÜLFÖLDI EGYHÁZ ÉS ISKOLA. A protestantismus harca a romanismus ellen a •» porosz tartomány egyházi evangyéliomi egyesület« berlini közgyűlésén. Schlottmann K. theol. tanárnak „Erasmus redivi vus* c. művében e becses lapok hasábjain is jellemzett harca az ultramontanismus túlkapásai ellen nem íejeződött még be az evangy. theologusok részéről ; vil- , logtatják az evangy. igazság fegyverét a romanismus ellen a halle-wittenbergi egyetem theol. fakultásának többi tanárai is. Fényesen tesz e mellett bizonyságot a porosz tartományegyházi ev. egyesületnek legközelebb Berlinben tartott közgyűlése. Elnökölt e gyűlésen Aegidi tanár. A többi képviselők közül ott láttuk többi között Dr. Krummacher consistoriumi tanácsost Stettinbői; Dr. Riehm 1heol. tanárt, mint a szász tartomány képviselőjét s Schlottmannt Haliéból; Lauscher superintendenst mint Silézia, Kretschmart mint Poroszhon, Rogge s Bendá-t mint Brandenburg képviselőjét, végül Dr. Beyschlag halle-wittenbergi theol. tanárt a „Deutsche-Evang. Blátter* szerkesztőjét mint a gyűlés ünnepelt szónokát. A megnyitó beszédet, miután előbb az „Erős var a mi Istenünk* eneke elhangzott, Dr. Müllensiefen berlini lelkész tartotta. Beszédének alapigéül Zsid. 10. 35 — 38. ,Ne vessétek el bizalmaitokat* stb. választá. A tárgy, melyről Beyschlag értekezett, mindnyájok figyelmét mindvégig lekötötte, s Schlottmann megjegyzései e beszédet még érdekesebbé tették. B. tanárom beszéde »mivel tartozik az evangyélmi keresztyén Rómával szemben egyházának s hazájának* megérdemli, hogy t. olvasóim ismerkedjenek meg annak főbb gondolataival. A tagadás hatalmas szellemei — igy kezdi beszédjét — fel-feltünedeznek légkörünkben, melyek ellen nehezebb harc jutott nekünk osztályrészül, mint a test s vér ellen. A skepticismus, naturalismus, materialismus, egy szóval a hitetlenség különféle alakjaiban s következményeiben epidemikus lett korunkban, s aláássa részint elméletileg azon ideális alapokat, melyen ker. közösségi életüuk nyugszik ; részint mutatkozik az gyakorlatig véve a socialdemokratikus s nihilistikus összeesküvésekben Ezen jelenségek méltán követelik a nagy történelmi ker. egyháznak együttes működését, mert csak egyesült erővel győzhet a jó, verhető le a gonosz. A naturalismus halálos ellensége az evangy. létnek s jövőjének, oly ellensége, melylyel teljes erőnkből megharcolni első feladatunk. Hasonló ellensége az evangy. igazságnak, Beyschlag szerint, a romanismus is. Egy szent és jövő életnek, Istennek s az erkölcsi törvénynek létezése vagy nem létezése, — ezek a legfontosabb hitcikkek, melyeket korunkban mérlegelnünk kell. Mondhatná tán valaki, hisz a régi ellenségeskedés Róma s Wittenberg között 3 század lefolyása alatt mégis csak vesztett eredeti élességéből. Azoknak, kik e vakító gondolatmenet által el vannak fogulva, e kérdéssel állunk elő: Ismeritek-e a római egyházat? Abból, hogy ismerünk egyes szeretetreméltó s egyúttal kegyes és türelmes katholikusokat, még nem következik a római egyháznak ismerete. Tanuljuk ismerni a római egyház történetét, tanait, gyakorlatát, s fölleljük a Catechismus romanus tanítványát, kinek mennél édesebben folyó beszéde telve van ily állításokkal: „az akatholikus egyházközségek a sátán szellemeitől vezettetnek.* A történelem iránt érzékkel biró protestánsok észlelték az inquisitió rémeit Spanyolhonban, az evangy. hitsorsosok ezreinek jajjait Olaszhonban, kik karókba vonattak, megfojtattak, a lagunákba sülyesztettek ; megbotránkoztak a szeretet egyházának vérnászán, s az ellenreformatió minden kinzó eszközén. Magyarországon is dühöngött a fanatismus, a furor divinus ; a Szelepcsényiek, Kolonicsok s d>cső utódaik Diocletián korába sülyesztették vissza e szerencsétlen országot. Valóban szörnyű bűn az, melyben a római egyház leledzik I Kétségen kivül ily tényekre azzal is lehetne felelni: , Hagyjátok nyugodni a holtakat, ezek mind elmúlt dolgok.* Ha aL római egyházra olyanok volnának ha a pápák a mult idők szörnyű tetteit kiengesztelték volna a megbánás, a bűnbánat egyetlen szavával, — mily örömest mondanók: vessük rá a szeretet, a megbocsátás fátyolát. De a békesség, a megbánás ez
