Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1882-11-26 / 48. szám
egyháztanácsok megalakítására és időnkint való megújítására fennállott szabályok az új törvényekkel meglehetősen összevágnak, s miután ennélfogva nálunk e tekintetben igen könnyen belezökkenhetni az új kerékvágásba : ezért rendeltessék el azonnal az egyháztanácsoknak az új törvények szerint való szervezése. Az indítvány azonban a 21. §.-ra való hivatkozással mellőztetett, s ezúttal a presbyterek is meghagyattak helyeikön. Ilanem hat kellett intézkedni azonnal a conventi és az egyetemes tanügyi bizottsági tagok megválasztása iránt. De még erre is elébb aludott egyet a közgyűlés s a választás megejtése a másnapi gyűlésre halasztatott, ugyan ekkorra hagyatott a körösi tanitóképezdei igazgató megválasztása is. És ezzel a főmunkán a közgyűlés átesett. Következtek a testvér egyházi hatóságok átiratai s a miniszteri intézvények. Az előbbieknek nagy része az összes református egyházat érdekli, azért az azokban való érdemleges' határozat hozatala az egyetemes konventhez tétetett át, a ministeri intézvények legnagyobb része pedig tudomásul vétetett, avagy azokhoz leendő alkalmazkodás végett köröztetni rendeltettek. És pedig egy részük örömmel, a mennyiben egyházunk örvend, ha a kormány az iskolakötelesek öisszeiratása s az iskolamulasztások ügyében kellő erélylyel jár el. Valamint a felől is örömmel értesült a gyűlés, hogy a minisztérium a közegészségi ügynek jobb lábra állítása érdekéb en többféle követ megmozdít, többek közt, hogy a leendő tanítókkal és lelkészekkel is kívánja elsajátítatni az olyasféle ismereteket, melyeket később — a nép között íorgolódva a közegészségügy előmozdítása érdekében előnyösen kamatoztathatnak. Kerületünk pesti theologiai intézetében évekkel ez előtt már tartattak egyikmásik semesterben a jelenleg célzotthoz hasonlítható előadások, most is örömmel fogadjuk a felhivást, de mivel az egyöntetű eljárás e tekintetben is óhajtandó volna, conventi tárgyúl jegyeztetett fel. Az egyes e. megyék részéről felterjesztett ügyek tárgyalása közben örömmel értesült a kerület a Szabadkán levő evangélikus és református híveknek egy egyesült protestáns egyházzá való alakulása felől; és bár az e tekintetben kötött szerződesnek még előbb az illető evang. egyházmegye és evangelikus kerület retortáin kell keresztulmenni, de azért kerületünk öröme mellett azt is kijelentette, hogy a szerződő felek óhajtásához képest kész az első évben a lelkészi fizetéshez 200 forinttal járulni. Örömét fejezte ki a közgyűlés a kerület kebelében alakuló tanári egyesület felől is, mielőtt azonban beterjesztett alapszabályait megerősítette volna, kiadta azokat, valamint a tanári gyámegyesület módosított alapszabályait is átvizsgálás végett egy bizottságnak, de a melynek jelentése még e gyűlésre beváratott. A közelebbi e. kerületi gyűlés idejéül a jövő év május 19-ike tűzetett ki. Mielőtt az első napi ülés bezáratott volna, Szász Károly tanácsbiró úr egy kérdést vetett fel s illetve kért a conventhez áttétetni, hogy t. i. neki e mai naptól, vagyis az új törvények kihirdetésétől fogva lehet-e lelkészi teendőket teljesíteni, palástot viselni s itt mint egyházi tanácsbirónak helyet foglalnia. A törvény az olyanokról, kik rendes lelkészi állomásukat más hivatallal — ha csak nem tanárival — cserélték fel, leveszi a papi jelleget ; igen, de Szász Károly egyetemi tanar is a miniszteri tanácsosság mellett, tehát szól-e reá is a törvény vagy nem ? Gr. Lónyay minden habozás nélkül kijelentette, hogy nevezettnek, lelkészi jellege az új törvény után is megmarad, mert hisz ő tanár is ; de ő még óhajtotta volna, hogy a zsinati törvényben ki lett volna az is nyiltan mondva — már csak a paritas kedvéért, hogy a cultus-miniszteriumba lépő volt lelkészek, még ha nem tanárkodnak is, megtarthassák lelkészi jellegüket. Minthogy azonban Szász K. a convent Ítéletére bizta ezen kérdés eldöntését, azért ez oda tétetett át, ennek nyilatkozásáig pedig a kérdést felvetőre nézve is kimondatott a status quo meghagyása. A másnapi ülés kezdetén mindenekelőtt Dr. Vécsey Tamás tette le az esküt, mire püspök urnák a gyűlés egyhangú helyeslésével fogadott indítványa folytán Dr Vécsey Tamás ur az egyházakat, lelkészeket és tanítókat érintő ujabbkori országos törvényeknek és felsőbb rendeleteknek összeállítására kéretett föl, ki ezen megbízást teljes készséggel elfogadvan, kimondatott, hogy ezen munka, mihelyt elkészül, az egyházkerület közköltségén kinyomatandó. Ezek után megejtettek a szavazások. Melyek eredménye a következő : conventi rendes tagokul az elnökökön kivül megválasztattak az egyháziak közül: Filó l>ajos, Baksay Sándor, Kovács Albert; póttagokul Sipos Pál és Koncz Imre ; a világiak közül rendes tagokúi: Iverkapoly Károly, Szilágyi Dezső s Balogh Imre; póttagokúi Ballagi Mór s Jordán István. Az egyetemes tanügyi bizottság tagjaiul megválasztattak : Ballagi Mór, Gönczy Pál, Szász Károly és Filó Lajos ; póttagok : ; Dr. Vécsey Tamás és Dr. Kiss Áron. A n. körösi tanítóképezde igazgatójává Kiss Kálmán. A zsinati törvények mimódon leendő életbeléptetése tárgyában javaslat készítésre az egyházkerületi elnökség vezetése alatt az egyházmegyékre való tekintettel bizottsági tagokul kiküldettek : id. gr. Ráday Gedeon, Visolyi Gusztáv, Báthory Dániel, Ádám Kálmán, Sipos Pal, Csikay Imre, Szalay Ferenc, Sziladi János, — az egyházkerület részéről pedig Filó Lajos. Nov. 22 dikén az egyházkerület Arany János halála alkalmaból a gyászoló özvegyhez Filó Lajos főjegyző által fogalmazott következő részvétiratot intézi: Nagyságos Asszony! A veszteség, mely Nagyságodat üdvözült férjének elhunytával érte, nemcsak a gyászoló családnak, nem csak nemzeti irodalmunknak és hazánknak pótolhatatlan vesztesége, hanem vesztesége hazai ref. egyházunknak s közelebbről az alulirt dunamelléki ref. egyházkerületnek is, mint a mely szerencsés volt a halhatatlan emlékű férfiúban, a haza koszorús költőjében egyik saját felejthetetlen tagját és választott tanacsbiraját is tisztel-