Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1882-11-26 / 48. szám
hetni, kinek jellemében és életében az emberi és keresztyéni nagyság vonásai oly szépen találkoztanak egymással. Midőn ennélfogva az egyházkerületi közgyűlés nem mulaszthatja el a nagy és pótolhatatlan vesztesség feletti részvétét kifejezni, hogy az üdvözült emléke iránti kegyelet adóját a maga részéről is leróhassa, egyszersmind buzgón óhajtja, hogy Nagyságodnak és gyászoló családjának fájdalmát enyhítse a vigasztalásnak Istene! Ezzel a közgyűlési tárgyak bevégződvén, a törvényszékiek vétettek elő, melyek közül a nagy-harsányi ügy tárgyalása még a nov. 24-iki ülést is igénybe vette. A beregi ev. ref. egyházmegye közgyűlése. A beregi ev. ref. egyházmegye állandó helyén Beregszászban, a megyeház nagy termében f. I10 15-én tartotta meg őszi közgyűlését. Mindenesetre mulasztást vélek némi részben helyreütni, ha — a mi szerény egyházi életünket illetőleg a nyilvánosság előtt már rég idő óta nem történt — annak lefolyásáról, a közérdekübb tárgyak elősorolása mellett e becses lap hasábjain röviden megemlékezem. Kiváló érdeket kölcsönzött e gyűlésnek azon körülmény, mely szerint egyházmegyénk érdemdús elnökei Peterdi Károly esperes és Kántor Sámuel kir. tanácsos és s. gondnok, letelvén a 6 év, melynek tartamára hivatalukba megválasztattak, még a nyári gyűlés alkalmával beadták lemondásukat s ez időközileg az egyházkerületen is megtörténvén és elfogadtatván, az új választás céljából elrendelt és hiány nélkül beadott szavazatok eredménye ezúttal hirdettetett ki. Talán mondanom is felesleges, hogy az elnöki székek betöltésénél megint csak a nevezett derék férfiakban összepontosult a közbizalom és pedig oly fényes, mondhatni páratlanul álló eredmény nyel, hogy esperesünk egyhangúlag mind a 63 egyház szavazatával, s.-gondnokunk szintén nagy többséggel választatott meg. S kétségkívül innen magyarázható ki az elég szép számú közönség jelenléte is, mely semmibe sem véve most az egyszer a kellemetlen időt és iszonyú sarat, minden áron osztozni akart az oly méltán kiérdemelt diadal örömében s melynek érzelmeit igen talaló és lelkes szavakban tolmácsolá Sütő Kálmán tanácsbiró és főjegyző, midőn szeretve tisztelt elnökeinket díszes hivataluk uj — most már a szentesitett törvény kivánalma szerint 10 évre szóló — időszakának küszöbén, áldás- és szerencsekivánatok nyilvánítása között üdvözölte. Ezzel összefiiggé-ben lejárván azon 6 évi időtartam is, melyre 1876-ban az egyházmegye kormányzó testülete és tisztviselői megbízatásukat nyerték az ezeknek tömeges lemondása folytán megüresült tanácsbirói, jegyzői, pénztárnoki és tanügyi biz. elnöki hivatalokra, tehát mintegy 18 tisztviselőre szintén új valac ztás rendeltetett el és pedig oly módon, hogy bizottság lőn kinevezve, melynek a netalán mutatkozó szükséghez képest mindaddig hatásköre legyen az uj szavazat-adasi határidő kitűzésére s a beérkezett szavazatoknak ismét meg ismét történendő felbontására, mig csak az egyházmegyei tiszti kar teljesen meg nem alakul. Olvastatott aztan az esperes ur jelentése, melyben számot ad a mult gyűlés óta felmerült és végzett ügyekről. Fájóan emlékezik meg ebben a veszteségekről, melyek a lefolyt rövid időköz alatt egyházmegyénket a Fazekas Gedeon ugornya-gergelyii lelkész és a Muhi Dániel tiszttársunk neje, szül. Kallós Klara asszony halálában, érték s melyekről már e becses lapokban is bővebben volt szó. Emiékök jegyzőkönyvileg megörökíttetni határoztatván, az elhunyt kedves tiszttárs helyére helyettes minőségben Ardai Pál legidősebb s.-lelkész rendeltetett Hetyenből, ide pedig az ideiglenesen ott alkalmazva volt Jászter József Tarpáról. Tudomásra hozza továbbá, hogy az elaggott Parré Pál paptársunk nyugdíjazás melletti lemondasa folytán megürült raf-újfalvi egyház lelkészi állomására, félfizetéssel, Szikszai Kálmán már 6 év óta ott működött s.-lelkész lőn egyhangúlag megválasztva, mely választás teljesen kifogástalanul menvén végbe, megerősíttetett. Végre több kevésbbé fontos ügy felemlítése után igazán ügyes tapintattal mutatva rá a legközelebbi zsinat viselt dolgaira és ottani magatartására a kisebbség tagjai közt, melyért a közgyűlés általános helybenhagyásai és elismerését érdemelte ki, azon körülményre hívja fel a figyelmet, hogy miután a f. hó 27-én kezdődő egyházkerületi gyűlésnek a szentesitett törvények kihirdetésén kivül főtárgya a kerületünkre eső 8 konventi tag megválasztása lesz : eme fontos iigy eldöntésénél nagyobb számmal kellene képviseltetnünk magunkat, mint rendesen szoktuk ; mely indítvány közhelyesléssel találkozván, határozatba ment, hogy a jelzett gyűlésre egyházmegyénk részéről 2 egyházi és 2 világi képviselő küldessék, kik Ferge József és Sütő Kálmán papi s Gulácsi Rezső világi tanácsbirák és Uray Imre ur személyében azonnal meg is választattak. Majd s.-gondnok ur teszi jelentésbe, hogy a mult gyűlés azon határozatának, mely szerint a bezei kisded egyház ódon, műrégészeti becscsel biró, romlásnak indult templomán a halaszthatatlanná vált javítások mielébb megtétessenek, az erre felkért, különben az egyházi megbízatásokkal szemközt mindig odaadó szívességgel eljárni szokott Pum József kir. főmérnök ur azért nem tehetett eleget, mivel az államsegélyből a jelzett célra rendelkezése alá adott körül-beliil 1 50 frtnyi összeg nagyon kevésnek bizonyult be a vállaltatás megkísértése alkalmával; mely sajnos körülményből kifolyólag határozati erőre emeltetett, hogy miután vétkes hanyagság volna tőlünk eme régi műemlékünket romba dőlni engedni: azonkívül, hogy a megyebeli vagyonosabb hitsorsosok adakozásra hivattak fel, majd a jövő év elején végzendő egyházlátogatás alkalmával a kérdéses