Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1882-10-29 / 44. szám
tárgyalását olvassa, s az egyházmegyére vagy inkább annak papságára a felszólalók altal tett lesújtó megjegyzéseket latja: mindenesetre különös fogalmat, kedvezőtlen véleményt alkothat magának ez egyházmegye papsaga felől. Mi illetlenséget, tudatlanságból eredt törvénysértést, vagy égrekialtó bünt követtünk mi el, hogy ugy zúdul felénk a rosszalás, rendreutasitás, száll fejünkre az anathéma ? Halld meg jóakaratú olvasó s itélj meg, de ugy, hogy ne Ítéltessél. Egyházmegyénk őszi közgyűlését megelőzött lelkészértekezletre az értekezlet elnöke Nagy István h.-k -szentimrei lelkész egy memorandumot adott be, melyben szúrós pennával, de józan logikával, a mult, drága áron szerzett vívmányaiért lelkesülő hévvel, de a kor színvonalán álló jártassággal biralja a pótzsinati többség magatartását. Bírálatában szigorú, de — mint érveiből latható — igazságos. Nem tud megnyugodni a többségalkotásaiban, az annyi ezer élet árán szerzett autonomia sziklavárainak alapját megingatva látja s e látományra a Kaukáz bérceihez láncolt Prometheus kínjait érzi felfakadni egyházáért, annak drága jogaiéi t élni halni tudó szívében. A többség, midőn alkotmányt akart teremteni, megalkudott az alkotmány felett, rést tört a bástyán, kinyitotta a kapukat, melyeken be fog tódulni az ellen, s a jövő veszélyben. Helyteleníti hát a többség eljárását, s különösen elitéli a fők, püspökök és főgondnokok magatartását, kik a korszellem nyomása alatt oly gyengén állottak őrt autonomiánk mellett. Midőn e miatti fájdalmában a már fövenyre szállított autonomia őrizésére, ápolására panaceát keres, a papokban, lelkésztestvérei buzgóságában véli feltalálni azt, hozzájok szól: azért a többség magatartása ellen tiltakozzunk, azaz tagadjuk azt, hogy mi is a többséggel éreznénk, mindenekfelett pedig készüljünk a küzdelemre, arra a küzdelemre t. i., a mely bekövetkezhetik a többség által egyházallcot in anyunkon ejtett gyengités tudatában elleneink részéről jövő támadásokban. jlme itt az érem !» Nincsen ugyan előttem az incriminált memorandum, de — ha emlékezetem nem csal — e rövid jellemzés hü képe annak ; lényege bizonyosan ez. A leli <ész-értekezlet jelenvolt tagjai — kettő kivételével — e memorandumot aláírással elfogadták, de az indítványozó, illetve a memorandumot beterjesztő elnök akaratától annyiban tértek el, hogy nem a lelkész-értekezletekhez, hanem egy lelkésztars indítványára az egyházmegyére, onnan pedig tudomásvétel végett az egyházkerületre lett a memorandum felterjesztve. Nem lehet mondani, hogy az egyházmegye minden vita nélkül terjesztette volna fel a papi értekezlet által benyújtott memorandumot. Némelyek a jövő gyűlésre kívánták volna annak tárgyalását halasztani, mások az egyházakat akarták megszavaztatni a felől. Végre szótöbbséggel elhatároztatott annak tárgyalása s nyomban el is fogadtatott és az egyházkerületre oly célból hataroztatott felterjesztetni, hogy hadd lássa az egyházkerület, hadd lássa a- kormány s a protestáns világ, miszerint nem mindenütt fogadtatik nagy lelkesedéssel a pótzsinat eljárása; hadd lássák az intézők, miszerint jövőben jó lesz óvatosabban járni el, s ily óriási fontosságú ügyekben jó lesz meghallgatni a határozat előtt az egyházmegyéket, kerületeket, megtudakolni az összes papság nézetét és véleményét, mert a zsinati tagok sem csalhatatlanok talán ? És végre »a történelmi igazság érdekében4 is jónak láttuk azt felterjeszteni, hogy ha majd az utókor, a jövő nemzedék keserűen fogja érezni a zsinati alkotásoknak szerintünk veszélyt hozni látszó és hozható következményeit, s Ítéletet mond az alkotókra: hadd lássa meg a jövő nemzedék, miszerint nem az összes magyar reformátusok, hanem csak a zsinati többség határozata az; hadd lássa meg az utókor, hogy volt egyházmegye, a melyik, ha előzőleg a zsinat előtt nem volt alkalma hallatnia a kormányleirattal szemben véleményét, legalább a határozat utan szót emelt, kifejezte aggodalmát. Ez volt az egyházmegye célja, semmi más. Hogy aztán ezt az egyházkerületi gyűlés egyik tagja B a zsinat-ellenes törekvések hangjai quodlibetjének,« másik az egyházkerület tekintélyét sértőnek, ismét másik, a mármár szentesitett törvények elleni támadásnak nevezte, az nem a mi hibánk. De az igenis a mi kötelességünk, hogy minden, a fentebb jelzett indokokon kivül memorandumunkhoz kötött intenciók ellen tiltakozzunk. Jól tudtuk, hogy e tény által nem fogjuk behízelegni magunkat az egyházkerület, sem a zsinati többség kegyébe ; de lelkiismeretünk kiáltó szózatát nem hallgattathattuk el, és szóltunk, nem amint tudtunk (mert a memorandum hangjára az is mondatott : mindenki ugy szól, a hogy tud), hanem a mint éreztünk. Isten a bizonyságunk, hogy semmi más nem ösztönzött a szólásra, mint a meggyőződés és a lelkiismeret ellenállhatatlan parancsa. De mi is vezetett volna más ? Talán fenhéjázás, huzalkodási viszketeg a telettes hatósággal ? Talán politikai inspiráció ? vagy a törvények elleni izgatás ? Már, bármily tudatlanoknak, illemérzékkel nem biroknak, jogkörünket nem ismerőknek, méltóságunk tudatáról megfeledkezetteknek és y> pasquilus'1 - Íróknak tartsanak is bennünket az egyházkerületen : azt kereken tagadjuk, hogy olyas jellemszennyező ok, vagy bárminő más oktalan cél késztetett volna a felszólalásra. Nem volt hát más bűnünk, mint az, hogy meggyőződésünket, lelkiismeretünk parancsára, a szabad szó ezen korszakában kimondani bátorkodtunk. Es ezen vakmerőségért, rosszalás, rendreutasitás stb., csak ugy pattog felénk. Minden szónok támad és itél bennünket s a memorandum hangjánál sokkal sértőbb hangon titulál. Ha hibáztunk (posito. sed non concesso), váljon nem lehetett volna inkább szelíden, de erélyesen, hibánk megbánására indítani, mint szándékosan sérteni s idegenkedést teremteni. Meg kell még említenem, hogy a memorandum
