Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1882-10-29 / 44. szám
követelményeit, melyek közt egyik legfőbb az, hogy a kisebbség fogadja kellő tisztelettel a többség határozatait, hajoljon meg azok előtt s ne tegyen óvást ellenök. Ő sem helyesli az egyházmegye cselekményét, de azért rosszalást nem indítványoz; ezt csak azon esetben mondaná ki, ha az egyh. megye tovább is terjesztené memorandumát. Veszprémi G. : Óvja meg az e. ker. a maga tekintélyét. Ez emlékirat gyanúsítja, bántalmazza a zsinati többséget, mi több, az ily kifejezésekkel : s készüljünk a harcra*, izgat is. Ezt eltűrni nem lehet. A protestatió szabados dolog ugyan, de illő határok és korlátok között. O egyszerűen viszautasitaná a protestatiót. TJjfalusi Miki.: Ez emlékirat felvétele által circulus vitiosusba jutottunk. Ha tudta az elnökség, hogy mi van ez iratban, pedig tudta, kár volt felvétetését szóba is hozni, mivel az itten előforduló dolgok a tudomány, irodalom mezején igenis helyt foglalhatnak, de az e. ker. gyűlés elébe csakugyan nem tartoznak. De azért ő nem mondhat rosszalást az e. megye beadványa felett, mert sokkal nagyobb tisztelettel viseltetik a szólásszabadság iránt, semhogy az e. kerületet a rosszalásra jogosítottnak tartaná. Magunk keblében rosszalhatjuk e tényt, mint visszatetszőt, de mint testület nem. Az alkotmányos fogalmak szerint szabad a szó, a nyilatkozat, az irás. (Gr. Ráday közbeszól: De nem az engedetlenség!) Hol mondatik itt engedetlenség ? Seholsem. Különben az e. ker. nem is kompetens rosszalni az emlékiratot. Hiszen nyilatkozunk a megalkotott törvények ellen is, országházban, hírlapokban s egyebütt. Mindenütt szabad a szó, hol alkotmányosság van. Iía a szabad szót nem akarjuk megfojtani, akkor nem mondhatunk egyebet, mint azt, hogy a kérdéses irat nem tartozván körünkbe, azt egyszerűen visszaszármaztatjuk oda, ahonnan jött. Szabó János: Igenis tisztelni kell a szabad szót, de nem azt, amely nem igazán, nem jogosan, nem méltányosan szól. Az érmclléki egyházmegyéé pedig ilyen. A püspöki és főgondnoki kar vadolva, a zsinat szintén gúnyolva és sértegetve van ez iratban. Mindezt szó nélkül hagyni nem lehet. Ez irat nem méltó az egyházmegyéhez, mely nem akarja épen perbefogatni a püspököket s főgondnokokat, de vádolja őket. Ő szerinte is visszaadandó az emlékirat, de oly rendreutasitással, hogy tanulja meg az e. megye tisztelni a törvényeket, s ha tiltakozik is, tanulja meg a tisztesség hangját használni. Kiss Albert: Nem mentegetőzni akar, mert bármely tényeért mindig megfelel s bármi körülmények közt helyt áll; hanem a történelmi hűség érdekében mondja el a beadvány keletkezésének történetét. E hó 3-kán, kedden d. e. 9 órára lelkészi értekezlet volt összehíva Székelyhídra, de a tagok csak 1 j2 io-re gyülekeztek be. Ekkor állott elő az elnök Nagy István dolgozatával, melyről a többieknek semmi tudomásuk nem volt s melyet némelyek — köztök szóló is, — bár a külformával s egyes kifejezésekkel nem voltak is megelégedve, de a dolog mei itumára nézve szerzővel egyetértvén, aláirtak. Ugyancsak az értekezlet elhatározta, hogy az irat tétessék át a rögtön bekövetkezendő e. megyei gyűléshez, oly célból, hogy ez hivatalosan terjessze fel azt az e. ker. közgyűléshez. A tract. gyűlésen is rövid volt az idő. Vagy ez alakban kellett az iratot elfogadni, vagy végleg félretenni, ők a kisebb rosszat választák s elfogadták azt azon alakjába®, amint most van. Tudták ők, hogy ez által kényes és kellemetlen helyzetbe hozzák az e. ker. gyűlés tagjait, mert ezeknek legnagyobb része a zsinatnak is tagja volt s igy most saját magok felett kell mintegy Ítéletet mondani. Azt is tudták, hogy ez emlékiratnak valami pozitiv eredménye nem lesz, mert szentesítve lesznek a törvények s meg kell előttök hajolni s meg is hajólnak. Csakis azt akarták ez által elérni, hogy hangot adjanak érzelmeiknek, véleményüknek, továbbá azt, hogy a hallgatás által beleegyezni ne láttassanak. Inkább a jövőre akart ez irat hatni, mint a jelenre. liévész B.: A szólásszabadságot ő is tiszteli, de illő határai között. Nem tudja, mit véljen az olyan testületről s annak elnökségéről, mit különösen azon esperesről, a ki (felmutatja az emlékiratot) ilyen emlékiratot ad be ő hozzá. Hát nem tudták tisztességesen leíratni ; hát nem tudták, ha már ide szántak, a címet megváltoztatni s nem »Tiszteletes testvérek( < -et irni ? A fegyelmetlenséget nem tűri, vagy ő megy el innen. A hivatalos beadvanyokban meg kell az illemet tartani, amint ő megszokta, ha a legegyszerűbb paphoz ir is; i még a szókat is megfontolja. Balog Fer. : E beadványt voltaképen qualificálni nem lehet. Kívül emlékirat, belül óvás, tiltakozás. Az ember nem tudja, hogy minek nevezze. O is azt tartja, hogy részletes bírálatába, cáfolásaba bocsátkozni nem szükség, de nem is lehet. Csak egy pontra szabadjon mégis megjegyzést tennie. Nem áll az emlékirat azon tétele, hogy Anglia, 1 lelvétia, Scótia protestánsai zsinat nélkül alakultak független, szabad egyházzá; mert épen az ellenkezőt bizonyítja a történelem. Azonban ő nem mondaná ki a rosszalást e tény felett, mert a zsinati törvények még nem szentesitvék, tehát voltaképen még nem törvények s az ezek elleni óvástétel nem lazítás vagy izgatás. De megjegyzésekkel sem kell kisérni, mert nem e végett küldetett az ide s ez nem is feladata a közgyűlésnek. Majd ítéletet mond mind a zsinati alkotások, mind az emlékirat felett az élet, a közakarat, a történelem. Protestálni mindenkinek jogában áll, ez nem vétek, hiszen nevünket is a protestálástól vettük. Egyszerűen tudomásul venné s levéltárba tétetné az emlékiratot. Révész B. .-Engedelmet kér, de az egyszerű tudomásul vétel szerinte nem elég. Tisztelni kell igenis a szabad szó, a protestatió jogát, de az e. megye is tisztelje a tiszántúli kerületet s a zsinatot. O is azt kívánja, hogy visszaadassék ez emlékirat, de csak oly megjegyzéssel, hogy mindenkinek s épen egy lelkészi értekezletnek s még inkább
