Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-01-01 / 1. szám

Részemről mindenekelőtt a Zsoltárokat tartom legfontosabbaknak ; mert ott buzog a vallásos költészetnek leggazdagabb forrása. Es ennek főtitka az , hogy a Zsoltárakban egy egyéni élet érzései tükröződnek vissza; ennélfogva azon lyrai közvetlenséget, mely minden egyes Zsoltárban van, bármily szép ujabb dicsénekkel is alig lehet megközelítenünk. Egyes tárgyakból, egyes eszmékből fakadó vallásos ihlettség, bizonyára fog szülni az ,0 ! könyörgést meghallgató* szép énekünkhöz hasonló darabokat ; de a Zsoltárkönyv azért mindig szebb, vonzóbb és hatásosabb marad, mert az csupa élet. Elég nyereségnek tartanám azért, ha csupán magoknak a Zsoltároknak átdolgozásában sikert tudnánk felmutatni. En, ime, kísérleteimből a nyilvánosság elé bocsátok ezúttal 3 darabot. Bővebb magyarázatot nem szándékozom hozzájok kapcsolni; felesleges volna előadnom, hogy milynemü bibliai magyarázat után indulok el, azt az ahoz értő, úgyis látni fogja, — csak a következőket jegyzem meg: főtekintettel voltam arra, hogy a bibliai tartalomból és szellemből semmi el ne maradjon; főtekintettel voltam továbbá az eszmék oly költői csoportosítására, hogy az összeköttetés szalai megmaradjanak, mindamellett az egyes versszakok, a mennyiben azt a gyakorlati éneklés szükségessé teszi, ne ugy fűződjenek egymásba, hogy némileg önállóan is értelemmel ne bírjanak; tekintettel voltam végre mostani Zsoltárkönyvünk némely eklatáns verssorainak meghagyására, hogy a régi és az uj hamarabb összesimuljanak a nép érzületében. Az eredeti francia szövegre, vagy Szenei M. Albert forditására nem tekinthettem oly szorgosan, legalább ezen darabokban nem ; miután az elnyujtottság, melytől az emiitett szövegek ritkán mentek, mindig a hymnusi lendület rovására esik és így igen távol vet az eredeti héber költészet mystikus voltától. Más különben is, a francia paraphrazis, nem nyugszik mindig helyes bibliai magyarázaton, a miből, p. o. a 84-ik Zsoltárban, Szenei M. Albertnél már egész érthetetlenség származik a 2-dik versszakban. Efféléket jobb magyarázatok alapján meg kell igazítani, mint azt én is, a mint észrevehető lesz, megkisérlettem. Végül még a versalakokra nézve megjegyzem : a Zsoltárakban, mint áltálán ismeretes, igen sok szép versalakzat fordul elő, de azokat nem lehet meghagyni ugy, a mint vannak, hanem a lejtést és rythmust a mai verselés szabályai szerint szükség átalakítani. Egyébiránt ígérhetem még azt is, hogy én, ha Isten is ugy akarja, a tiszáninneni kerületre eső Zsoltárakat mind at fogom dolgozni, mindenesetre az ügy iránti buzgóságból, de nem azon igénynyel, hogy épen az én dolgozataim vétessenek föl, mert az csak örömemre szolgálna, ha mások az én munkáimnál jobbakat adnának. E téren arnbitióm kisebb az ügy szereteténél, s kell, hogy ez ugy legyen minden munkásnál, mert hosszú idők számára dolgozunk, nem a mai napnak. Győzzön, a mi jobb. Most álljanak itt a mutatványok. 5 7. Zsoltár. Könyörülj rajtam, ó ! én Istenem, Mert bizalmam csak benned helyezem Szárnyad árnyéka lelkem menedéke, Míg a nyomor fölöttem elmegyen, S onnan felülről száll reám a béke. A magasságból küld Isten segélyt Az elnyomottnak, ki benne remélt ; Reám is, ó ! míg a csapások átka Mélységbe sujt, kiáltván nagy nevét, Igazságát, s kegyelmét kibocsátja. Az ember is hogy ellenembe kél, S mint az oroszlán tör rám a veszély, Dárda és nyílként foga rám szegezve, S nyelve kifenve mint a szablyaél : Mégis az Ur gondot tart életemre. O ! hála érte neked, Istenem ! Mert bár a tőr általjárt szivemen, Es a verem, melyet utamra ástak, Mármár csüggeszté lelkem végtelen, De az veszett el, a ki ártott másnak. Uram ! e te szabaditásodért, Jóságodért, mely az égig fölér, Kegyelmedért, mely felhat az égiglen, Az én szivem csak téged áld s dicsér, Csak téged, ó ! te felséges nagy Isten ! Már hajnalon, midőn fölserkenek, Érzéseim terólad zengenek ; A nép között is csak rólad beszélek, S buzgón terólad mondok éneket, Kinek ég és föld zengi dicsőséged '. 84. Zsoltár. O ! seregeknek Istene ! Mily gyönyörű minden helye A te szentséges hajiokodnak ; Az én lelkem fohászkodik Es epedve kívánkozik Utána a te csarnokodnak, Áhítozik keblem, szivem, Tehozzád, élő Istenem ! Mint nyughelyét a kis madár, Mint fecske fészkét, hova már Fiait szépen elhelyezte ; Oltáridat, én Istenem, Ugy óhajtom, ugy szeretem, S csak ott vagyok boldog felette, Mert boldog, a ki ott lehet, Imádva téged, teveled ! Ó ! boldog az, kit te szeretsz, Boldog, kit utadon vezetsz, Szivét betöltvén szent erőddel ; Az addig is, míg átmegyen » A puszta, száraz völgyeken, Forrást talál s élő vizet lel, Végre örömmel jut oda, Hol te vagy, ó ! Sión Ura ! Hallgasd meg azért, ó ! Uram ! A miért esdek untalan ; En paizsom, kérésem értsd meg ! Tekintsd meg a te fiadat,