Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-10-22 / 43. szám

éta tett hazafias nyilatkozatai, melyek a pánszlávizmus vádját részint visszautasítják, részint oly szabályok alkotását hozzák javaslatba, melyek által egy ily undok bűnnek még gyanúja is egyházkerületünktől elhárítva legyen. Meghatóak és magasztosak lehettek továbbá azon jelenetek is, midőn a hazafiatlanság vádját egy esperességi gyűlés egyhangu határozatával főesperesétől elhárította, ki megtámadva lévén, és azon uton, melyen megtámadva lett, tért az igazolásra nem nyervén, hónapok hosszú során keresztül egy igazságtalan vád súlya alatt állott, mely alól azonban esperessége felmentette, s egyúttal hazafias jelleme és érdemei mellett lelkesen tanúskodva, ragaszkodásanak és törhet -len bizalmának adott kifejezést. De uraim, mily fájós érzet az, ha valaki hónapokig ily vád alatt igazságtalanul áll, és egyházi férfiaink fontos működésűkben mennyire bénittatnak meg ily eljárás által, egyházunk tekintélye pedig mennyit szenved? Az eszmék tisztázásához kívántam járulni, a magam álláspontját jelezni, főleg pedig e helyről hangoztatni azt, hogy kerületünk soha, de soha tűrni nem fogja, hogy bármely egyháza hazaellenes céloknak szolgáljon, s tettekben fogja mindég a haza és a magyar állam iránti hűségét bizonyítani, és az ily szellemben való működést minden közegeinek kötelességeid tenni.» Fabinynak zajos közhelyesléssel fogadott beszéde után Szeberényi superintendens adta elő terjedelmes évi jelentését, melynek a tót agitatiókra vonatkozó része így hangzott : »A Pánszlávizmus és protestantizmus* című füzet szerzője nyomán indulva, a bányakerületi lelkészek és tanitók széltiben azzal lévén gyanúsítva, hogy a haza és a magyar állam ellen konspirálnak és a panszlavizmusnak hódolnak, kötelességemnek tartottam ezen főbenjáró vádaskodás ellen tiltakozni, még pedig azon az uton, a mely uton a támadás történt. () méltósága a kerületi felügyelő ur, megbízva bennem, kinek 10 év óta mint superintendensnek alkalmam volt a bányakerületet akkorig meglátogatott 140 lelkészével és tanítójával megismerkedni, kegyes volt ama tiltakozáshoz hozzájárulni. Nálunk a pánszlávizmus a legújabb időben kiilönféleképen határoztatván meg, a nt. esperességekhez intézett körlevelemben felhívtam az illetőket, hogy nyilatkozzanak különösen arra nézve, hogyan lehetne magunkat ama megtámadtatásokkal szemben vérteznünk s felekezetünk jó magyar hazafias hírét minden irányban megóvnunk ? Sokan azon véleményben vannak, hogy netalán jobb lett volna, ha ama kérdést nem is vetem fel. Én azonban ugy vélekedem, hogy ama kérdés elől nem lehetett kitérnünk. Dőljön el valahára a kérdés, vannak-e köztünk haza- és magyar állameszme ellenesek ? s ha volnának : bűnhődjenek; ha pedig nincsenek : vonattassanak felelősségre azok, akik az evang. lelkészeket és tanítókat ily főbenjáró bűnnel gyanúsítani nem átallják. En ma is ugy vagyok meggyőződve, hogy a bányakerületi lelkészek, a kik »magyar hazájuknak és koronás királyuknak* hűséget esküdtek, ezen szent esküjüket meg nem szegték; ha azonban mégis akadna, a ki ily esküszegőket ismer, mutasson rájuk, nevezze meg őket és bizonyítson ellenok. Nem tehetek róla, hanem a tapasztaltak önkénytelenül is esgembe juttatják a XVII. század második felében egyházunkra nézve oly végzetes következményű történteket. Akkor ugyan a protestantizmust kiirtani szándékolt ellenfél, most pedig egyik hitfelünk, felül rá — állítólag — egy prot. lelkész adta ki a vészt hirdető jelszót. Ám intézkedjék a mélt. és főt. kerület, hozza meg — ha szükségét látja — a legszigorúbb határozatot azok ellen, a kik hazafiúi szent kötelmüket megszegik; hanem intézkedjék arról is — kérem, — hogy az au dacter calumniatorok, kivált ha lelkészek, megbüntettessenek, mert igy sem a superintendens, sem a lelkészek nem járhatnak el jó kedvvel tisztükben. Közben megjelent nyomtatásban az aradáci lelkész által szerkesztett — állítása szerint hívei előtt el nem mondott — uj évi prédikáció. Több tekintetben megrovás alá eső és könnyen félremagyarázható, indulatos kifakadásokat magában foglaló tartalma miatt felhívtam a bánáti főesperest, hogy az illető lelkészt e miatt szigorúan kérdőre vonja s őt a füzet azontúli kiadásáról letiltsa. A bánáti esperességi gyűlés az én intézkedésemet szigorította az által, hogy az illetőt perbe fogatni határozta s tudtommal a per folyamatban van. A m. kir. ministerium erre vonatkozólag irt és a periratokat annak idején betekintés végett magához felküldetni rendalte.* A pánszláv kérdés volt tehát a napnak legnagyobb érdeklődés mellett tárgyalt ügye, a mennyiben erre vonatkozólag 5 indítvány tétetett. Az első volt a nógrádi esperesség indítványa, mely igy hangzott : ,1. A bányakerület kijelenti, hogy kötelességének tartja a hatáskörében lévő minden eszközzel akadályozni a pánszlávizmus terjedését s kész a polgári hatóságot is gyámolítani oda irányult hazafias eljárásában. 2. Kijelenti, hogy magokat magyarellenes tüntetéssel kompromittált tanulók és más egyének ezen kerület kebelében egyházi hivatalt akkor sem viselhetnek, ha erre okmányilag képesítve leendenek is. 3. A bebizonyult pánszlávizmus egyházi hivata lóknál az egész bányakerületben választási akadálynak jelentessék ki s az ily üzelmek miatt megrovott theologusok a superintendens által ordinálhatók ne legyenek.* Ezen, Svehla János nógrádi főesperes által ajánlott határozati javaslathoz Láng Adolf főesperes a pestmegyei esperességnek a nógrádi 3-ik pontra vonatkozó következő módositványát terjesztette be: