Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1882-01-29 / 5. szám
régiókba tartozó eszmékkel ábrándozó fiatal embert eszére térítsen. De hát a világ csalódott önben. Nem hogy kijózanodott volna, sőt mélyebben belemerült a bolondságokba. Az ötödik, hatodik, s következő cikkek már oly badarságokat tartalmaztak, melyeken az okos emberek szánakozva mosolyogtak. Népies felolvasások, a hivek meglátogatása, azok lélektani tanulmányozása, vallási, erkölcsi, anyagi viszonyaikról való beszélgetések, népies neveléstani elvek, szabályok hintegetése s több efféle. Ez már több mint fantasztaság. A valódi nevét nem akarom kimondani e nagy idealizmusnak. És azóta a > Munka kezdetén* című cikket a nagy közönség üres, sőt bosszantó laptölteléknek tekinti, melynek már csak cime látására is idegessé lesz a józan einber. Ez az ön cikkeire nézve a nagy közönségnek minden szépítgetés nélkül tolmácsolt bírálata. Hanem hiszen ezt Ön gondolom nálam nélkül is tudta. S hogy tollat fogtam, annak célja nem ezen birálat kimondása, ez által talán a nemes lelkesedés tüzének lohasztása volt; hanem éppen megfordítva, hogy tudtára adjam önnek, miszerint azon nagy közönség mellett van egy kis, talán most még csak parányi közönség, mely az ön lelkipásztori működését nagy lelki örömmel szemléli, az erről szóló tudósításokat nagy érdekeltséggel, azzal a megnyugtató érzéssel olvassa, hogy az uj ároni nemzetség méltó lesz elődjéhez, s az a szellem, mely hazánk prot. papságának jobbjait negyedfélszáz éven keresztül lelkesítette, a nagy munka véghez vitelére képessé tette, nem halt ki, hanem az ui kor szelleméhez és szükségeihez képest fejletten áthatja, lelkesíti az ujabb lelkészi kar jelesebbjeit is, és ha mi kidőlünk, ujabb s erősebb vállak állanak elő a szent iga viselésére. Ne engedje ön magát a nagy közönség sújtó ítélete, vagy az u. n. praktikus, eszes emberek gúnyos mosolya által az eddig követett útról letériteni. Azok az u. n. praktikus emberek kevés hasznot tettek a világnak. Azok, a kik a világ, az egyház, a tudomány s társadalom fejlesztésében érdemeket szereztek avagy akarnak szerezni, azoknak bírniok kellett és kell egy jó adag bolondsággal, vagyis jó adaggal abból a bölcseségből, mely már Pál apostol szerint is a pogányok — az akkori nagy közönség előtt — bolondságnak tünt fel. Ki bármi téren hivatásának nemesül meg akar felelni, annak kebléből a lelkesedés szent tüzének nem szabad egy pillanatra sem kialudnia, annak nem szabad latolgatni, hogy mi könnyebb, mi kényelmesebb, egyéni érdekeinek mi kedvezőbb, a nagy közönség ítéletével mi összhangzóbb; hanem csliggedetlen lélekkel kell haladnia a kitűzött cél felé, fáradhatlan erővel munkálódnia a feladat valósításán. Azok a nagyon okos emberek hadd menjenek -- sokszor talán a nagy közönség tapsaitól kisértetve — saját utaikon, ön kövesse továbbra is az ideálistákat, vagy ha úgy tetszik a világnak nevezni, azokat a hóbortos fantasztákat, kik eddigelé ön előtt lebegtek. Hiszen mik az ön előtt álló nehézségek azokhoz képest, melyekkel egy Pál apostolnak meg kellett küzdeni. O a csekély s megvetett zsidó nép egyszerű fia a hatalmas és művelt hellén s római világ megtérítésére vállalkozott; egy világ birodalomnak kellett összedőlni, hogy azon eszmék, melyekért ő lelkesedett, diadalra juthassanak. És őt, a nagy ábrándozót, még ily nehézségek sem rettentették vissza. Mi az ön küzdelme a vittenbergi szerzetes avagy Genf reformátorának küzdelmeihez képest. Ezeknek nem egy-egy tudatlan pórral, avagy szűk látkörű, egyszerű anyókákkal, de az akkori világ összes egyházi és világi hatalmasaival kellett megharcolniok, és ők a balgatagok még erre is vállalkoztak, a szent tűz erre is adott nekik erőt. De hogy kisebb példákhoz forduljak, higyje meg ön, hogy azon tisztes elődök, kik e hazában századokon át oly sok keserűség s üldöztetés között az evangeliomi igazságokat hirdették, a reájuk bizott evangeliomi nyájat oly sok erőszak, csábítás ellenében nem ritkán önnön életük vagy legalább földi boldogságuk feláldozásával hű pásztorokként védelmezték, bizony azok, vagy legalább azoknak színe és java nagy ideálisták voltak Ha egy kis világszerinti bölcseség lett volna bennük, mibe került volna keblük jobb meggyőződését elnémitniok és a szegénység, tengődés tövises botját, melylyel e földi életet keresztül zarándokolták, fényes kormányzó pálcával cserélhették volna fel. Hát az az apa és anya, ki gyermekeiért éjjeli nappali nyugalmát, önnön kényelmét s élveit feláldozza, nem fantaszta ? De
