Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-09-17 / 38. szám

munkálatot kísérletnek nem tekinthetem. A leiratban szép, de iires szavak, hogy örül a közalap megteremtésének, ha ugy örül neki a kurmánv, járóit volna legalább 100.000 írttal a domesticához az alapítványok rendezéséig, a midőn úgyis csak a szemünket fogják kitörülni. A leirat egy helyt azt mondja: »püspöktől és superintendensektől". En ezt csak ugy értem, hogy püspöknek csupán az erdélyi püspököt tekinti, akiből egykor majd lesz cs. kir. erdélyi püspök; a többi püspökeinket pedig, a kiket a fejedelem nem erősit meg, csak egyszerűen superintendensnek te'kinti. El lehetünk rá készülve, hogy a ministerium mindinkább be fog avatkozni autonómiánkba. Én ezt jogtiprásnak tekintem : pártolom Váiyi János határozati javaslatát. Ha arról volna szó, hogy az egész zsinati munkálat levétessék a napirendről : szívesen beleegyeznék. Szász Domokos : Nem érzem magamat illetékesnek a leirat szövegének védelmére kelni; tartózkodni fogok előttem szóló Lükő tagtársam észrevételei ellen észrevételeket tenni ; csupán arra szorítkozom, hogy álláspontomat a beadott kisebbségi határozati javaslattal szemben jelzem. Kijelentem, hogy azt el nem fogadhatom részint épen azon indokoknál fogva, melyekkel az elfogadásra ajánltatik, részint azon következményekért, melyeket annak határozattá emelése maga után vonna. A határozati javaslatban elősorolt indokok részben a képzelgés világából meritvélc s igy illuzóriusak, részben a tényállással homlokegyenest ellenkezők. A képzelgés világából van meritve azon állítás, mely szerint ha az iskolaügyre vonatkozó része a zsinati törvényhozásnak ez időszerint ujolag sanctio végett föl nem terjesztetik, e tény által kérdésessé válik az iskolának az egyház testével való szoros s elválhatlan egybefüggése. Kérdem: ki előtt válhatik kérdésessé ? Önmagunk előtt, a magyar ref. egyház kebelében bizonynyal nem. A ref. egyház bár az iskolaügyet oly részletesen meghatározó szentesitett törvénye eddig nem volt, mint a minőt ez a zsinat alkotott : az iskolákat a reformátió kora óta mindig önmagához tartozóknak, szükségszerinti kiegészítő részeinek, tekintette. Mert történeti múltja, az iskolák javára hozott áldozatai, a magára vállalt magasztos feladat, az ellenkező felfogásnak még lehetőségét, is kizárják és meg vagyok győződve, hogy a ref. egyház, ha az általa már megalkotott részletes törvény egyideig nem is nyerhet legfelsőbb szentesítést, az iskolákat ezután is nehéz küzdelmek vagy áldozatok árán ápolt édes gyermekeinek fogja tekinteni s azoknak fejlesztése érdekében autonomikus szerzett jogainál fogva és pedig épen azon törvény alapján, melyet legfelsőbb megerősítés nél" -kül is önmagára nézve kötelezőnek tekinthet, a jövőben is minden lehetőt el fog követni. Úgyde a kisebbségi javaslat szerint, ha újra fel nem terjesztjük az iskolaügyi törvényt, indokot szolgáltatunk az államhatalomnak arra, hogy az egyház és iskola közti kapcsolatot hátrányunkra tágíthassa. Nézetem szerint az 1790/1 laptörvény az egyház és iskola közötti viszony felbonthatlanságát épen az által biztosítja, hogy határozottan körvonalozza azon korlátot, melyek között az államhatalom az iskolaügyi törvényhozás terén mozoghat. A prot. egyház által szerzett s ez alaptörvény által biztosított jogok flagrans sérelme nélkül nem tágíthatja nagyobb mérvben az egyház és iskola közötti kapcsolatot mint a mennyire tágítható ez a felügyeleti jog és a tanulmányi rend szabályozása által, amire nézve általunk is kétségbe nem vonható jogát fönntartotta az állam ; eszerint az az állítás, hogy a föl nem terjesztés által indokot szolgáltatnánk az államnak a kapcsolat tágítására, merőben illuzórius. Vannak azonban a kisebbségi javaslatnak nemcsak illuzórius, hanem a tényállással homlokegyenest ellenkező tételei, illetőleg indokai is; állíttatik, hogy a leirat és az ennek folytán célba vet módosítások szerint hatóságainak végzései, bíróságainak Ítéletei nem fognak kellő végrehajtási segítségben részesittetni ; megcáfolják ez állítást az alkotmánytörvények e kérdésre vonatkozó összes tételei, főleg a kiküldött bizottság által beterjesztendő s bizonynyal megerősítendő szöveg, mely hosszú sorát tünteti fel azon igen fontos és egyházunk beléletébe vágó eseteknek, melyekbe az állam a végrehajtási segélyt nekünk megadja és állítani merem, hogy összehasonlítva az eddigi bizonytalan, gyakran egyes tisztviselők tetszésétől, hogy ne mondjam, önkényétől függő állapottal, a jövendő helyzet jobb, biztosabb, mert tisztázott lesz. Nézetem szerint a leirat elment a lehetőség határáig, a mennyiben csak a pénzbírság felhajtásától tagadja meg a végrehajtást, a mi a jogállam természetéből önkényt folyó és az állami büntető hatalom alapelveinek következménye; a kisebbségi javaslat szerint végül kontemplálva van a célba vett módosítás értelmében a bizonytalanságig kiszélesíteni az egyházi hatóságok s különösen a papok kötelezettségét a felsőbb rendeletek végrehajtására: az előttem nyilvánvaló s igen természetesnek látszik, hogy rendezett államban az állami adminisztrátiónak zavartalanul kell folyni, s a menynyiben ennek érdeke megkívánja az egyházi hatóságoknak is közreműködését az országos törvények meghatal-I mázott esetekben, e közreműködést készséggel felajánlani és teljesitení az egyházi hatóságoknak és papoknak nem csak törvényes, de hazafias kötelességük s a magyar prot. papság dicsőségére szolgált mindenkor az, hogy a hazafias kötelességeknek teljesítésétől még áldozatok árán sem vonakodott soha. Végül kijelenti, hogy a kisebbségi javaslatot szükségszerűleg beállandó következményeiért sem fogadhatja el. Mert ha elfogadjuk, akkor nemcsak az előkészítő munkálatok, hanem egész zsinati eddigi törvényhozásunk hiábavalónak lenne kijelentve önmagunk által, az erő, melyet eddig kifejtettünk, a sok áldozat, melyet hoztunk, kárba veszne mind. A kisebbség ugy látszik Schmerling jelszavát tűzte zászlajára s

mi várhatunkMeggyőződése szerint a magyarref. egyház nem várhat, magas rendű érdekeinek, nagyobb szabású alkotásokra képtelenségének manifestátiója nélkül. Bűnt követnénk el a ref. egyház egyetemé-77