Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1882-09-17 / 38. szám
nemzeti miveltségnek és felvilágosodásnak az iskolákáltál előmozdítása az újkor követelménye szerint nagy és közös nemzeti szent ügy, melyre egyházak és állam vállvetett erővel tartoznak közre munkálni és nem ellenségként. Csak az egyház bírja a nevelés és tanítás eszközeit, ez középkori elv; csak az államé legyen az, ez túlzó radicalismus, de nekünk ez utóbbitól sem kell megrendülnünk, bár ez nem hazánk sorsába illő. Én kívánom, hogy a magyar nemzet, Magyarország, törvényesen alakítson, hozzon egy nagy és célszerű nemzeti nevelési rendszert és törvényt, melyhez az egyházak is adják a maguk nagy részüket, lumenöket. Ha mi magunk nem rendülünk vissza erre dolgozni, és elismerjük az áilam e téren missióját, mert ő azt egyetemesen, mi csak részleg létesíthetjük : akkor mi leszünk a szebb kor, a haladás úttörői, s ez a mi szép missiónk. Sürgetvén a nemzeti cultura ügyét, magunk javára dolgozunk, i mert ez altal munkáljuk más, velünk tán ellenlábas egyházak elszakitását az államtól s ennek kegyétől. Mi hazafiak vagyunk, mint voltunk mindig, a szó legszebb értelmében, tehát nem ellenezhetjük a nemzeti egyetemes miveltséget s épen abban találja a kormány a garantiát menni előre a laikus állam eszméje felé, ha mi is támogatjuk s elismerjük közreható törvényhozását; épen a mi szabadelvüségünk felséges pédájára hivatkozva törheti meg a nemzet- és haza ellenes rétegeket a nemzeti mivelődés és ennek egysége javára. Adjuk meg előőrsként a szép példát, s a revoltánsok kezéből kitépjük a fegyvert, ezek ránk nem hivatkozhatván. A mai alkotmányos kormányt csak nem zavarhatjuk össze a mult századi prot. ellenes mitrás kormányokkal, mikor minden kiváltság volt, még a mi prot. szabadságunk s autonomiánk is. Mit félünk az alkotmányos kormánytól, hisz az mi magunk vagyunk, azaz a csontunk és vérünkből való az, túlkapásait, mert az sem csalhatlan, ellenőrizzük, bíráljuk, utasítsuk vissza, de ellenségnek ne tartsuk ; bizonyára ha túllépte jogkörét, a nemzet türelme megszakad, jobbal, mással helyettesitendi, s az is a miénk lesz, de azt is birálni foghatjuk. Az országgyűlések is tévedtek, de kijavítják utóbb azt, 1575 hozta : lutherani comburantur, 1791 pedig a mi palladium szerű törvényünket alkotta meg. Ma ott állunk : az iskola sem minden ; az egyház fenntartásának, életének számos más nagy szabású eszközei és tényezői vannak u. m. irodalom, egyletek, tártulatok, missiók stb. annyira, hogy ha valami szörnyű vihar elsodorná minden iskolánkat, én akkor sem félteném a keresztyén egyházat, ez megtalálta minden időben létvédekezését a pogány, a barbar régi s az északamerikai uj eszmék és elvek korában is. De mog ma, fájdalom ! már kezd üres szólammá válni az a régi tétel : az iskola az egyház veteményes kertje, némely iskola lábbal tapodja az egyház tanait, elveit, az ilyen iskola ledönteni való, az nem ment meg. Én nem rajongok a hitetlen iskolákért önnön kebelünkben ; ha más tart ilyet, a felelősség nem enyém és ellene dolgozom ; de ha a mi filléreinken áll fenn, öngyilkossági tényezővé válik a hitelvtelen iskola az egyházra nézve. Az egyház a vallás-erkölcsi és isteni elemet tartozik minden uton terjeszteni, erre az állam képtelen, eszköztelen. Ezt tehetjük más uton is, tehát nem csak az iskolák által. A „libre penseurök* közé az atheus is bele vegyül, a vallásellenes pusztító irány ha erőre emelkedik, nagyobb veszélyt mérhet ránk, s épen iskolák utján, mint az alkotmányos állam, melynek ha szabad és igazságos akar maradni, sem ultramontanusnak, sem atheusnak lenni nem szabad. Ám legyen I iskolaügyben hozassék valami hibás, és igazságtalan törvény, az ellen jogos lesz a küzdelem ; az igazságtalanság ad erőt az ellenszegülésre, s a nyomás bennünket, mint pálmafát a suly, tömöritend. A ki az igazságért és szabadságért küzd, az győzni fog. Én nem félek az ily harctól, csak ne feledjük : az igazságtalan és részrehajló törvény ellen jogos a harc és számolhat a küzdelem végdiadalra. Nem latok veszélyt iskolai törvényünk elhalasztásában, autonomiánk birodalmának csak egyik mezeje, megyéje az iskola, itt várhatunk, de a többi részeken* alkotmány, szervezés, egyesülés stb. nem várhatunk, csak tetemes kárunkkal. Meghoztuk az iskolatörvényt, meg van előnye, látandja a kormány és nemzet óhajunkat és hiszszűk, a lehetőségig tekintetbe veendi. A haladás nevében, mely nemzeti köz miveltséget közös nemzeti erővel és törvénynyel akar létesíteni ; s a protestáns kalvinismus szép elvével, mely megadja az államnak a mi az allamé, de az egyháznak is a mi az egyházé, azaz a parallel szabadságot és függetlenséget saját sphaerájában ; a türelem, várakozás és bizalom erényeivel vértezve, nem félve a hullámoktól, bocsátkozom a XIX. századi állam eszméjének tengerére, melyet felséges és mérhetlen boltozat fedez, neve : egyenlőség, e védboltozat alatt megfér minden felekezet ; ez elvek alagján á'lva elfogadom általános tárgyalás alapjául a Lónyay féle javaslatot; ellenben a Vállyi-féle határozati javaslatot : nem ; mert én zsinati alkotásunk öszletét kockára tenni nem akarom, nehogy újra 90 év teljék el, mint eltölt a budai zsinat óta, s a nagy tusák zivataros korában szervezetlen állapotban maradjunk. Egyházunkért ma élni és tenni kell, az. azért meghalásra ma szükség nincs az állammal szemben, a vis resistendi az absolutismus ellen paizs, alkotmányos aerának jelszava a vis agendi. Lükő Géza a zsinat összehívását sohasem pártolta, mert nem volt meg hozzá a kellő előkészület, mint ezt a lelkészválasztási törvény is mutatja, mely kasztot állit fel az egyenlőséget s testvériséget hirdető lelkészi karban. Most már oly meredélyre érkeztünk, melyről csak síilylyedni lehet. A miniszteri leirat, vagy tulaj donkép üzenet mert, úgymond, azt leiratnak semmikép sem tekinthetjük, örvend azon, hogy komoly kísérletet teszünk alkotmány-szervezetünk megalkotására. Én a felterjesztett