Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-09-17 / 38. szám

egyház alkotmányába való beillesztését, — a törvénykezés rendezését s a harmadik fellebbviteli fok szervezést, valamint az egyetemes egyházi közalap megteremtésére célzó határozatokat, szóval a zsinat főfeladatait illető részeket olyanoknak mondja, melyek szentesítésére nézve semmi nehézség sem forog fenn. Munkálatunk iskolaügyi legnagyobb szorgalommal kidolgozott része nem fogadtatik ugyan el, de nem is utasittatik vissza, hanem annak szentesítését akkoráig kívánják függőben tartani, mig a legközelebb alkotandó országos közép és felsőbb iskolai törvény létrejővén, autonom iskolarendezésünket az 1790/1 törvény értelmében ahhoz alkalmazhatjuk. A tett észrevételek között igenis több elvi jelentőségűek is vannak, de ezek elősorolása nem feladatom, és meggyőződésem szerént mindolyanok, hogy kölcsönös jóakarat mellett kiegyenlíthetők. Általaban, ha nekünk érdekünkben áll egyházunkat a megkezdett uton s mentől előbb egyesülve, erősödve s rendezett állapotban látni, a magas kormány is, mint a leirat bevezető, felséges urunknak irántunki, hódoló tisztelettel fogadott jóakaratáról tanúskodó szavaiból látható, nem kevésbé óhajtja, hogy mielébb egy rendezett egységes reformált egyházzal legyen jövőben érintkezésben. A dolog természetéből folyó ekkénti örvendetes találkozása a mindkét részrőli kívánságoknak s jól felfogott kölcsönös érdekeknek reményt nyújt, tehát arra, hogy meg fogjuk találni a formát, a módozatot, mely az egyház autonom jogainak biztosítása mellett a jogos államigényeknek is megfeleljen, ha, mint az fel sem is tehető másként, mellőzve minden mellékes nézeteket és célokat, egyedül rendithetlen hazaszeretetünk s szent vallásunk érdekeinek szem előtt tartása lészen tiszta törekvésünk vezércsillaga ! E buzgó ohajtasom mellett elnöktársammal együtt ajánljuk magunkat a Nm. és l őt. zsinat kegyeibe. A megnyitó beszéd zajos éljenzéssel kisért elhangzása után felemelkedett a gyűlés Nestora Dobos János, hogy elmondja Simeon énekét. Nem tanítást akar úgymond, tartani a zsinat előtt, hanem vallomást kíván tenni (nem profitealni, hanem confiscalni akar) azokról az érzelmekről, gondolatokról, melyek benne a legfelsőbb királyi leirat olvasásakor támadtak. Nagyon keveset várva, nagy mértékben remegve, távozott a közelebbi zsinatról, s még jobban remeget, midőn viszhangja verődött a királyi resoiutionak. Majd igy folytatja : Századokon át fujt Bécs felől a szél, mely Pozsonynál, Esztergomnál, a budai helytartóság fokánál megtörve, a magyar reformált egyház vetéseit elfagyasztotta vagy elverte és egész Debrecenig fosztotta, rombolta végig a magyar kalvinista alföldet, és én hosszas tapasztalások és reminiscentiák után nem mertem jobbak érkezését várni, ezen az uton, ezen a csatornán, a pesti fojtogató commissió s a Kolonicsok vaskesztyüje lenyegetett. — Ismét Mária Therezia anyáskodásától tartottam, ki annak idejében majd hogy meg nem ölt szeretetével, mikor végre meghallottam, hogy a kegyelmes leirat megérkezett, nem mertem hozzányúlni, félvén egy uj explosiótól, mely légbe röpiti a magyar egyházat. A királyi pecsét feltört — olvastam — olvastam szemeimmel, melyekkel annyi leiratot, resolutiót, királyi pátenst, olvastam — nem akartam hinni szemeimnek, mert alatta volt a miniszter ellenjegyzete. Nem tehetek róla, de el kell mondani egyszerű észrevételeimet a zsinat, a magyar refor. egyház füle hallattára, el kell mondanom Lutherrel a wormsi non postaim alitert. Észrevételeim, mint a leirat, szólnak általánosságban ás szakaszonként. A fogadtatás. — Hajdan alig jutottunk a legmagasabb hatalom szine látására, alig jutott, alig esett pillanat reánk — most örömmel üdvözölnek, nem rég minél kevesebben, most sokan ; nem szerettek látni csoportban, azzal gyanúsítottak, hogy követ fuvunk, most szívesen látják, ha gyülekezünk, hajdan annak örültek, ha a világ négy sarka felé szórattunk, most örülnek, ha egy csoportban, egy rakáson látnak, rég annak örült az uralkodó hatalom, hogy gyöngültünk, most erősbödésünknek gratulál — tiszteletre méltónak, egészben véve, sikerültnek mondja a rendszert, legfelsőbb helyen megerősítést nyernek a törvények, melyeket magunk saját zsinatunk hozott függetlenül, melyeket égettek, eretnekitettek nem rég, most az országos törvény ciboriumába, szentek-szentébe rejtetnek. Örvendetesnek mondják, nyilvánítják a rég abliorreskált megátkozott gyűlölt uniót, az uniót, mely hajdan megingatá a helyek magasságait, Bocskay, Bethlen árnyékai fénykörrel, gloriaval övedztetnek. A convent, a zsinat helyezve vannak oda, hol nemzetünk szövettség ládája, a szent kenyerek állnak, a két adminisztratív testület, a képviseleti convent, zsinat egyházunk alkotmányába illesztve fejedelmi kézzel, ez a reliquia a törvény üvegharangja ala borítva. Egyházkerületeink eddig szerteágazó sokféleségének egyöntetűsége beneventáltatilc. A domestika, egyházi szegénységünk gazdagsága, ez a mi becsületes keresményünk, arcunk verítékével keresett becsületes kenyerünk, mely többet érő, hozzánk illőbb, mint minden büntörlesztő alapítvány helyeselve, ha ezen az uton a magyar egyház, a tót, a szláv nemzeti, és más uton felekezeti áramlatok, iszapolások között erősíttetik — az éltető vér, mely eddig tőlünk anynyi uton elszivárgott, meggyíijtetvén, vérszegénységünk orvosolva lesz. Ezeket átalánosságban, ezek a nagyobb, az oszlopos elvi kérdések, a több egyes pontok, melyek § alakban csak cirádái, kacsai egyházi szervezetünknek és a melyek a leiratban rendezve, bontogatva vannak, hadd maradjanak a fodrász vagy fodrászok kezében, bizony mondom, egy hajszal se szakad ki közzülök az egyház tudta nélkül. Hallom az iskolaügyet, miként vallatják, jajgattatják vagy ríkatják az egyházat, mintha Shylok akarna