Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1882-01-01 / 1. szám
mos nagybecsű történelmi dolgozataival s különösen ^Nérni tájékozás a protestantismus és a tudomány felett<< : című értekezésével és Szilágyi Ferenc > Tudományos kutatás a vallásban" című, könyvvé nőtt cikksorozatával. A szerkesztőnek e téren is kijutott a keserűből. Míg idegen irodalmakat ismertettem, tőlünk távol eső személyek műveit rostálgattam, minden jól ment, semmi baj nem volt. Ha Renan ^Jézus életét" már concepciójánál fogva elhibázott műnek állítottam, mert történelmi életrajzot pusztán aesthetikai törvények szerint megalkotni nem lehet: ezt jó gondolatnak és bírálatomat kifogás alá nem esőnek találták. De midőn saját embereink műveit vettem birálat alá, és pl. egyiknek bebizonyítottam, hogy rosszul fogalmazott, s hogy nem jó könyv az, melynek mondatait mint holmi rébuszokat kell fejtegetni, és ha nagynehezen megfejtettük, non sensnél egyebet nem találunk: oly nagy és közönséges lett a felindulás, hogy egy egyházmegye kritikámért gyűlésileg kimondta anathemáját reám és lapomra. Ezen ellenszenv a kritika iránt honi specialitásaink közé tartozik, melylyel, ki a nyugalmat szereti, dacolni ne merészeljen. Szerencsének tarthatta a szerkesztőség, hogy az 1865 végével beállott politikai fordulat a lap elibe oly feladatokat tűzött, melyek a közönség általánosan érzett szükségeivel találkozván, annak jóakaratú figyelmét ismét magukra vonták. A provisorium egymást felváltó rendszerei közepett a cultusügy volt az egyetlen tárgy, melyben változatlan következetességgel haladtak — rákmódon hátrafelé. Annyira ment volt a repristináló politika e téren, hogy a türelmetlenséget a síron túlra is átvitték és az egy haza polgárai közé húzott válaszfalakat annyira terjesztették, hogy a nem katholikus halottnak a privilegizált katholikusokkal még csak azon egy pihenő földet sem akarták megengedni. A közszellem, mely a provisorium botorságaival egyáltalában torkig volt, igen természetes, hogy annak vallásügyi botránkoztató túlkapásait sem szívelhette. Minthogy azonban a polgárok többsége az elnyomók felekezetéhez tartozott, a legtöbbnek tiszta tudomása sem volt a polgártársaikon elkövetett injuriákról. Én tehát a lapom számára ez ügyben irt felvilágosításokat és polémiákat a nagyobb közönségnek szóló politikai napi lapokban is közlöttem és később ^A protestantismus harca az ultramontanismus ellen * cím alatt külön kötetben is kiadtam. A magyar protestáns egyház közjogi törvényeinek fejtegetése, az iskoláknak ez alapon történendő szervezése, a magyar protestáns egyháznak az államhoz, a többi vallásfelekezetekhez, végre saját híveihez való viszonyai, mindenekfelett pedig a concordatum, habár törvényesen el nem ismert, de tényleg fennállott uralmának megszüntetése: ezek képezik lapom 1866. és 1867-iki évfolyamainak legfőbb tartalmát, és ugy, a mint tárgyaltattak, a protestáns közönség osztatlan tetszését megnyerték. A lap keletkezése óta hitfeleim egyértelmű helyeslésével még oly mértékben nem találkoztak dolgozataim, még azok sem, melyek a pátens idejében keltek, a mikor nem úgy írtam, amint akartam, hanem a mint a rendőri nyomás alatt írhattam. Hamarább azonban, mint gondoltam, bekövetkezett reám nézve a nehéz válság, amidőn lelkem tiszta meggyőződése és közönségem tetszése közt kellett választanom, s már 1867 vége felé igy nyilatkozom: ^Az író nem csupán alázatos szolgája a közönségnek, hanem időnként irányadója, szerény figyelmeztetője is; ez tisztének nehezebb, de nemesebb oldala." Ballagi Mór. TÁRCA. Zsoltárok, uj átdolgozásban. Énekeskönyvünk kijavításának mozgalma folyamán, e mozgalmat különben nagy örömmel üdvözölve, még 1877-ben azon aggodalmát fejezte ki Révész Imre nagy tudósunk : »annyi bizonyos, hogy miként egyéb közügyeinkre, ugy épen énekeskönyvünk kijavításának ügyére tekintve is, legalább ez idő szerint nem sok örvendetes jellel találkozhatunk.* Ezóta az ügy a munka tényleges megkezdéseig fejlődött. Az egyetemes énekügyi bizottság kiadta a tervet, elrendelte a munkafelosztást ; most tehát csak az van hátra, hogy a hivatottak szenteljenek időt e nagyfontosságú ügynek is. Nem volna szép, ha e téren sikert nem tudnánk felmutatni, annyival is inkább, mert élő költőink közt többen vannak, a kik egyszersmind theologusok is, vagy legalabb voltak azok; e szerint birnak azon tulajdonokkal, a melyek az énekek készítésére, vagy javítására föltétlenül szükségesek.
