Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-09-03 / 36. szám

egyik legtekintélyesebb közege félrevezetni a közvéleményt csak azért, hogy a kormány népszerűséget csökkentse. Ám szidja a kormányt, nekem nincs ellene semmi kifogásom, annyival kevésbé, mert hiszen a gyakorlati politikai életben nincs semmi szerepem s igy határozott pártállást se voltam kénytelen még eddig elfoglalni. Azon se ütődhetik meg senki, ha az ellenzék a kormány politikáját birálja. De viszont ugy a közönség iránti tisztelet, mint a kormány iránti loyalitás megkívánja, megköveteli, hogy az ellenzék és annak organumai híven, a valóságnak megfelelőleg tüntessék fel az általuk kifogásolt tényeket. Az „Egyetértés4

emiitett cikke 10 pontot emlit fel a kérdéses miniszteri intézvényből, annak a bebizonyítására, hogy a „Tisza-kormány esküdt ellensége a magyar református egyháznak.4

Mind a tiz pont, amint e cikkben formulázva van, szemenszedett hazugság, vagy legalább is elferdítése a kormány szavainak és intencióinak. Lássuk csak egyenkint. „Testéből ki akarják vágni iskoláit s közoktatásának szabadságát.4

E vád, ha igaz volna, magában véve is elegendő lenne arra, hogy a protestáns ember szivét keserűséggel, de egyszersmind gyűlölettel töltse el a kormány iránt. Csakhogy egy szó sem igaz belőle. A miniszter csak azt mondja, hogy az iskola nem különíthető el oly szorosan az államtól, mint az egyházi belélet; de másrészről teljes mértékben tiszteletben tartja ama törvényeket, melyek a protestánsok iskolatartási jogát biztosítják. Hogy pedig a közoktatás szabadsága is fenyegetve volna, ez már igazán csak üres frázis, melyet ezen miniszteri intézvényből legalább nehéz lenne alaposan bebizonyítani. „Meg akarják tőle (t. i. a prot. egyháztól) tagadni az állami közigazgatás hatósági segélyét és közreműködését^ Ezzel szemben az intézvényben világosan kivan mondva, hogy az egyház jogosítva van a közigazgatási hatóságok segélyét igénybe venni, — de csak törvényileg kijelölt esetekben. „Meg akarják tőle vonni azt a jogot, hogy saját tagjai ellen birsági hatalmat is gyakoroljon.« Tisztviselői ellen fenmarad bírságolási joga; azon tagjai ellen azonban nem, a kik nem állanak szolgálatában ; mert az egyház erkölcsi eszközöket alkalmazhat, de kényszereszközöket nem. »Megválasztott püspökét rá akarják kényszeríteni, hogy ez csak fejedelmi megerősítéssel lehessen püspök s hűségi esküt tartozzék letenni.4

Ez talán mind közt a legotrombább vád, mely még hozzá fényes tanubi. zonyság is a cikkírónak a prot. egyházjogban való tel. jes járatlansága mellett. Az erdélyi püspökre nézve az Appr. Const. I. R. 1. C. 9. c. akként intézkedett, hogy „azok a fejedelemtől konfirmáltassanak.4

Ezt a törvényes szokást tehát az intézvény továbbra is lenntartandónak véli a nélkül, hogy ezt a szoros értelemben vett magyarországi püspökökre nézve szintén kiterjesztené. jAz egyház tagjait ki akarják venni az egyház fegyelmi hatósága alól.4

Ami csak annyiban áll, hogy a polgári fegyelmi eszközök használata az egyháznak nem engedtetik meg; de annál inkább hangsúlyozza a kormány az egyháznak saját tagjaira gyakorlandó erkölcsi befolyását. Az egyház szigorúan, de igazságosan gyakorlott erkölcsi fegyelme bizonyára van legalább is olyan hatással a népre, mint például a pénzbírság. »Az egyháznak nem akarják megengedni, hogy ő saját tagjait az egyházi és önkormányzati hivatalok teljesítésére kötelezhesse.« Az egyháztagoknak ezen egy. házi kötelessége sok esetben összeütközésbe jöhetne ugyanazoknak, mint állampolgároknak kötelességeivel. De azért a kormány nemcsak hogy nem ellenzi egész határozottsággal e kötelesség kimondását; sőt amennyiben ajánlja, hogy az egyházi törvényekben elősorolandók azon okok, melyeknél fogva a megválasztott egyh. hivatalnok megválasztatását visszautasíthatja : elismeri, hogy az egyházi hivatal viselése mégis olyan kötelesség, amely alól csak nyomós okok mellett szabadulhat meg a megválasztott. „Az egyház szolgáitól, egyházi, megyei és kerületi hatóságaitól el akarják venni a fölterjesztési jogot, s ezeket a kormány engedelmes közegeivé akarják tenni.4 Ez a legtávolabbról sincs szándékában a kormánynak. Sőt ő felsége egész határozottsággal elismeri a püspöknek és az egyházkerületeknek a kormány rendeletei elleni felírási jogát, ha a rendeleteket törvénybe ütközőknek találják. Hanem igenis kifogásolja az intézvény azt, hogy az egyházi közegek a kormányrendeletek végrehajtását még az esetben is megakadályozhassák, ha a kormány a felírás után is megmaradt rendelete mellett és annak végrehajtását kívánja. A ki tudja, hogy mi az a miniszteri felelősség s a ki ismeri a közigazgatás követelményeit, az előtt nem szükséges a miniszter fönnebbi kifogásait indokolni. „Az egyházak presbyteriumatól meg akarják vonni a hívők fölötti erkölcsbírói jogot.« Ennek épen ellenkezőjét mondja a miniszter, t. i. hogy a hívek fölötti felügyelet az egyházi tisztviselőknek és presbytereknek té. tetik kötelességükké. „Nem akarják megengedni az egyháznak, hogv tisztviselőit saját hatósága körében számadásra vonhassa.* Itt a cikkíró, ugy látszik, szavakkal játszik. Mit jelent az, hogy valakit »számadásra vonhatunk?4

Ha valakit megintünk, megbírságolunk, hivatalától megfosztunk, ez mind annak lesz a következménye, hogy az illetőt „számadásra vontuk«. Ilyen értelemben az egyház a maga tisztviselőit saját hatáskörében „számadásra vonhatja4

; de természetesen nem ítélhet fölöttük polgári biró elé tartozó vagyonjogi ügyekben. „Megtagadják az egyháztól azt, hogy bíróságai tanút idézhessenek s azokat megeskettethessék.* Ez csak annyiban áll, a mennyiben az egyház a tanút megjelenésre és eskütételre nem kényszeritheti, de azért jogában áll tanúkat beidézni s azokkal az esküt letétetni. íme, a fönnebbiekben röviden bemutattuk az