Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1882-08-27 / 35. szám
házassági bíróságokra nézve sem áll fenn. Az egyházi házassági bíróságok, ha a megidézett tanú nem jelenik meg, vagy ha a vallomástételt és esküt megtagadja, a rendes polgári bíróságokat keresik meg a tanú kihallgatása végett. Az ellen azonban nem tehető észrevétel^ hogy a tanú, a ki önként megjelenik, önként vallomást tesz és késznek nyilatkozik az eskü letételére, kihallgattass ék és megeskettessék. A 444. § harmadik sorából e szavak: S s a pénzbírság behajtását, vagy* kihagyassanak, mert mint a 399. és 400. §§-oknál is említtetett, az egyházi fegyelmi bíróságok által kiszabott büntetések közül csak a hivatalvesztésre szólónak adandó meg a végrehajtásnál a polgári jogsegély. A 460. §-ra O Felsége azon észrevételt méltóztatott tenni, hogy a bűnvádi kereset megszűnte nem minden esetben foglalja magában egyszersmind a fegyelmi kereset megszüntetését is, ellenkezőleg biiniigyi bíróságok megszüntethetik a bűnvádi keresetet s áttehetik az iigyet a fegyelmi bírósághoz. Ezen jogelv szerint módosítható tehát a szóban forgó §. a) pontja. Ezek azon észrevételek, melyek a kormány egyértelmű megállapodása szerint hódolatteljesen Ő Felsége elé terjesztetvén és Ő Felsége által is helyeseltetvén, azoknak az országos zsinat elnökségével való közlése nekem legkegyelmesebben meghagyatott. Mihez képest van szerencsém felhívni az elnökséget, hogy ezeket az e végből ismét egybehívandó országos zsinat elé terjeszteni szíveskedjék. KÖNYVISMERTETÉS. Vasárnapi, ünnepi s alkalmi Imák. Szószéki használatra készítette TjuJcocs Ödön, nyíregyházai ref. lelkész,, f .-szabolcsi esperes. Egyházi használatra szánt imakönyvekben nem szenvedünk hiányt. A jó öreg Szikszai uram óta, — kinek nemcsak páratlan Keresztyén Tanításait használják, kivált régibb szabású jó magyar asszonyaink még most is, de templomi imakönyvét is sok lelkésztársunk folyvást használja, annak idején magam is előszeretettel használtam s a gyülekezet épülésére, — hivatott egyházi írók s lelkipásztorok bőven gondoskodtak ebbeli szükségletünk kielégítéséről. Elég csak Révész Bálint, Baksay Dániel, Borsodi József, Fábián Mihály, Czelder Márton templomi imakönyveikre hivatkoznom, melyek, ugy hiszem, országszerte közönséges használatban vannak gyülekezeteinkben. És pedig felváltva használtatnak, nehogy — három vagy hat hét múlva ismét ugyanazon imák kerülvén sorra — egyhangúvá váljanak a gyülekezet, különösen annak rendes templomjáró tagjai előtt. Epen ez utóbb emiitett szempont teszi kívánatossá, hogy időről-időre a templomi ima-készlet felfrissítessék, s a régi megszokott imakönyvekhez egy-egy új is járuljon. S ha Lukács Ödön fentcímzett Imáinak egyéb kiváló tulajdona nem volna is, mint az, hogy a meglevő készletet használható és elfogadható új anyaggal gyarapítják : ez egy szempontból is örömmel üdvözölhetnők kötete megjelenését. Ha azonban a kezünkben levő kötetet először csak lapozni kezdjük, aztán végig forgatjuk, végre—itt-ott megragadva lendületétől—figyelemmel olvassuk, meg fogunk győződni, hogy a megjelenésén való örömünk nem határozódhatik csak ennyiben. Imádkozni, istenhez közelíteni, a mindentudó s szivekbe látó előtt kitárni szivünket, nem mintha neki szüksége volna arra, hogy belelásson, hanem hogy magunkban erősítsük azt a tudatot és érzést, hogy belelát, a jó atya elébe vinni örömeinket, fajdalmainkat, esdekléseinket, s elismerni ezzel magunk, életünk, sorsunk tőle való függését: mindez oly természetes, majdnem ösztönszerű az emberben, hogy a nélkül tulajdonkép el sem lehetünk s az ima ez egyszerű és tulajdonképi értelmében mindenki tud, mindenki szokott is imádkozni. Ez a neme az imának egyfelől oly önkénytelen, hogy formakra, annál kevésbbé könyvre nem is szorul; másfelől oly egyéni, hogy azt helyettünk más nemcsak meg nem teheti, de abban vezetőnk s előkönyörgőnk nem is lehet. A sóhaj, mely egy kedvesünk betegágyánál keblünkből felszáll, az esdeklés, mely a veszély vagy balsors érzetében a segitni egyedül tudóhoz ellenállhatatlan fordul bennünk, a bocsánatkérés, mely tévedés vagy bűn esetében isten trónjánál tördelteti kezünket: nem szorúl formákra, nem is szenvedi meg azokat. A köz-ima bizonyos tekintetben más jelleggel bir. Nem oly egyéni, nem oly különleges benyomása valamely eseménynek, egy pillanatnak, egy speciális oknak úgyszólván ; hanem olyannak kell lennie, mely sokak, tán százak s ezerek, egy egész nagy gyülekezet érzelmeit, óhajtásait, esdekléseit fejezi ki; de mégis olyannak, hogy ne vesszen el iires átalánosságokban, hanem kiki megtalálja benne egyéni érzelmeit is, a közösek mellett. Hasonlít bizonyos tekintetben a költészet alkotásaihoz s in specie a nagy költők dalaihoz, melyek egy egész nemzet szivéből szólanak s mégis minden egyes úgy érzi, mintha különösen épen az ő szivéből szólanának. Imáknál és költeményeknél e hatást rendesen a legegyszerűbb szokta elérni. Minél kevesebb a frázis és a virág, még ha magában szép volna is, minél közvetlenebb (kép, allegória, hasonlatok és figurák nélküli) az érzelmek kifejezése, annál biztosabbra vehető, hogy azt sokan, a legtöbben a magokénak fogják érezni. Ha nincs bizonyos magasabb, vagy átalában különös gondolkodási módhoz vagy képzettséghez kötve a kifejezés : annál hihetőbb, hogy ezerek meg ezerek elfogadjak a magokénak. S szintúgy minél kevesebb benne az alantas, a pórias és nyers, annál biztosabb, hogy a finomabb érzésüeket sem fogja sérteni s azok is egyszerre beletalálják magokat hangjába. Azért a költészetnek (kiilönö-