Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-08-27 / 35. szám

reformált egyházat az államhatalom irányában képviselni hivatvák. Nem kisebb fontosságú az ecldig nagyrészt határozatlan és mindenik egyházkerületben különböző eljárásokat magában foglaló törvénykezésnek olyatén szervezése, hogy az alsóbb fokokon is, egyházmegyénként és kerületenként egyöntetű legyen s azon kívül egy, eddig merőben nélkülözött harmadik felebbviteli íokkal birjon, a modern törvénykezés igényeinek megfelelőleg. És végre nem lehet megtagadni a helyeslést egy egyetemes reformált egyházi közalap megteremtésére irányzott törekvéstől, melynek rendeltetése leend szegény, vagy csapások által sújtott egyházak és iskolák, lelkészek és tanítók felsegélése, egyes helyeken uj egyházak alapítása, vagy a felekezeti és nemzetiségi áramlatokkal kiizdő gyönge egyházak megerősítése s a felekezeti jótékonysági iigy gyámolitása. Másfelől azonban nem lehetett helyeselni azt, hogy az alkotmányozó zsinat a közoktatás ügyét is oly szoros összefüggésbe hozta az egyházi alkotmánynyal és szervezette], hogy annak egy lényeges és elmaradhatatlan kiegészítő részévé tette s mindjárt az általános határozatok között előlálló 3. §-ban kimondotta, hogy „a reformált egyház alsó és felső iskolái, mint a vallás szabad gyakorlatának jogával lényeges kapcsolatban álló intézmények s az egyház önfenntartásának eszközei, — mindenestől az egyház testéhez tartoznak s az egyházi hatóságok alatt állanak.® Nem lehet ugyan kétségbe vonni a felekezeteknek s azok közt a refoimáltnak is iskolatarlási jogát, mely részökre törvényekkel is s jelesen az 1790/1. XXVI. törvénycikkel is biztosítva van; de ugyanezen törvénycikk, a mindkét hitvallású evangélikusok iskoláira nézve, nemcsak a felség legfőbb felügyeleti jogát világosan kifejezi, hanem az államnak is fenntartja az iskolaügy rendezésének és a tanulmányi rend törvényben leendő megállapításának jogát. Az iskola nem különíthető el oly szorosan az államtól, mint az egyházi belélet. A törvényhozás mindig s legközelebb az 1868: XXXVIII., az 1876: XXVIII. és az 1879: XVIII. t. cikkei által is rendelkezett az iskolaügyben, még a felekezeti iskolák felett is, természetesen a felekezetek iskolatartási és szabad vallásgyakorlati jogainak épségben tartásával; s a mi az idézett törvényekkel a népiskolákra nézve történt, most a középiskolákra nézve céloztatik a gymnasiumi és reáliskolai oktatásról szóló s a törvényhozás tárgyalása alatt álló törvényjavaslattal; s megtörténhetik s a maga idejében meg kellend történnie, a felsőbb (egyetemi) oktatást illetőleg is. E szempontból kiindulva O Felsége felhívandónak rendelte az országos zsinatot arra, hogy a bemutatott alkotmány-szervezeti munkálatoktól az iskolákról szóló egész második főrészt különítse el s annak idején, a többi részek legfelső jóváhagyása és megerősítése után külön terjessze fel. S ezzel összefüggőleg meghagyni méltóztatott Ó Felsége, hogy a hol a munkálat első és harmadik főrészében ezen egyelőre mellőzendő második főrészre történik hivatkozás, s jelesen az első főrésznek a tanárokra és tanulókra vonatkozó tizenegyedik és tizenkettedik fejezetében, a hivatkozások mellőzésével teendő szükséges átalakításra is a zsinat figyelme felhívassák. Továbbá szintén még általánosságban, O Felsége mindenekelőtt arra kívánta figyelmeztetni s felhívatni az országos zsinatot, hogy valahol csak ezen munkálatban maga e munkálat vagy annak egyes részei törvénynek neveztetnek, mint pl. a 87. és 107. §§-okban, e szó elébe az »egyházi* jelzőt illeszsze be, nehogy az autonom hatáskörben hozott, bár legfelső helybenhagyást és megerősítést is nyert egyházi törvények a szentesitett országos törvényekkel összetévesztessenek. Áttérve már az egyes §-okra, és pedig először az egyház-alkotmányt magában foglaló I. részre, itt az általános határozatok között a már föntebb is emiitett s az iskoláknak mindenestől az egyház testéhez tartozását és az egyházi hatóságok alatt állását feltétlenül kimondó 3. §-ba a mindenestől szó elébe »a hazai törvények intézkedéseinek épségben tartásával® szavak beigtatandók. A 4. §. második kikezdése igy szól: »A menynyiben azonban a fentebb megjelölt egyházi testületeksaját körükben hozott rendszabályaikat, határozataikat s ítéleteiket önhatóságilag nem foganatosíthatnák, — miután az egyház önkormányzati joga, intézményei és törvényei az állam oltalma alatt állanak, — azok végrehajtása végett jogosítva vannak az állam közigazgatási hatóságainak segélyét és eljárását igénybe venni (jus advocatiae).* Ezt ily átalánosságban kimondani és elfogadni nem lehet. Igenis, az egyház önmegadóztatási jogánál fogva, az illetékes egyházközségi s felsőbb egyházi hatóságok és közegek által kivetett egyházi adók, valamint az egyházi hivatalnokok (lelkészek, tanítók) megállapított fizetései és járandóságai behajtására, a menynyiben azokat önhatóságilag be nem hajthatná, jogosítva van a közigazgatási hatóságok segélyét igénybe venni; azon jogánál fogva pedig, mely szerint tisztviselőit maga választhatja s alkalmazhatja és függesztheti fel s bocsáthatja el fegyelmi törvénykezési eljárás utján, a mennyiben egyik-másik felfüggesztett vagy elbocsátott egyházi tisztviselő a felfüggesztési vagy elbocsátási határozatnak nem akarna engedelmeskedni, az állam és hatóságai a végrehajtásban való segédkezést meg nem tagadhatják. Ellenben a mennyiben az egyház, nem tisztviselői, hanem egyes tagjai irányában fegyelmi hatóságot gyakorol, azokat talán pénzbírság vagy fegyelmi büntetések alá veti: ezeknek végrehajtásában az államtól segédkezet nem követelhet. Erkölcsi eszközöket alkalmazhat, de kényszer-eszközöket nem. Miután pedig a jelen egyházi törvényekben számos oly szabály foglaltatik, mely csak azon esetben erősit-69*