Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1882-01-22 / 4. szám
retlen; az állattenyésztésre is nagyobb gond volna fordítandó, mint szintén az okszerű mezőgazdaságra is. Ezenkívül különösen téli foglalkozásul felette szükséges volna behozni azt a sokszor emlegetett házi ipart, mely valóban könnyű és jövedelmező keresetforrásul kínálkozik s már azért is meghonosítandó volna nálunk is és mindenfelé, hogy a nép a téli hónapokat se töltse munka nélkül. — Mindezek azonban sokkal fontosabb dolgok, semhogy egy kezdő lelkész erejét s képességét felül ne múlnák. De azért nem árt, ha már most figyelme s gondolkodása tárgyául tűzi ki e kérdéseket, hogy mihelyt magát elég erősnek érzi, kiléphessen a gyakorlati élet terére is, s legalabb újj mutatással tudjon szolgálni híveinek. Addig is azonban, mig ezen keresetágak egyikének vagy másikának meghonosítása iránt tüzetesebb intézkedésekhez lehetne látni, az eszme iránt kell az emberekben érdeklődést támasztani s azt ismertetés, megbeszélés, vitatás tárgyává tenni. De hol s miként történjék ez legcélszerűbben ? községünkben nincs olvasókör, a hol az ilyen közhasznú dolgokat megbeszélni lehetne s nem is hiszem, hogy egyhamar legyen. De nem lehetne-é azért, gondolám, vasárnap délutánonhint összejönni az iskolai helyiségben újságokat, jó könyveket felolvasni s egy és más közérdekű dologról hasznos beszélgetést folytatni ?. Sokan helyeselték az eszmét, s épen kapóra jött a bécsi szinházégés szomorú esete, a melyről vasárnap délelőtt a templomból kijövet alkalmával röviden említést tevén, a délutáni istenitisztelet végeztével számosan gyűltek össze az iskolai helyiségbe, hogy a borzasztó katasztrófáról magoknak bővebb értesülést szerezzenek. Itt részben magam olvastam, részben mások által olvastattam fel a magammal vitt napi lapból a mindenkit mélyen meghatott szerencsétlenség főbb részleteit, közben a hol szükséges volt, magyarázatokkal is szolgálván s szem elé állítván a főbb erkölcsi tanúságokat is. Ugyanezen alkalommal a jelenlévők figyelmét felhívtam a többek közt egyetemes egyházunkra is, s nevezetesen a debreceni zsinatra, melyről rövid tájékoztató képet nyújtottam nekik. — A második vasárnap délutáni összejövetel szintén látogatott volt s ismét a szinházégés s a zsinat lefolyása képezte a felolvasas s előadasom tárgyát. Gazdasági közlemények felolvasásara (jelesül az »Egyetértés< < -ből) s megvitatására ez alkalommal már nem jutott idő, de reményemet fejeztem ki, hogy legközelebbi összejövetelünkkor erre is rátérünk. Azonban közbejött a karácsony, az újév és egyéb hivatalos teendő s azóta több összejövetelünk nem volt. A presbyteriumban indítványoztam, hogy ez összejövetelek alkalmára gondoskodjunk a terem fűtéséről s világításáról is, hogy az a tanulni vágyó s közhasznú dolgok iránt érdeklődő atyánkfiainak vasárnap délutanonkint rendes gyűlhelyül szolgáljon : de a jó öregek azzal a leverő próféciával állottak elő : »ugy sem lesz abból semmi!4 Sajnálnám ha igazuk lenne, habár, megvallom, e tekintetben nekem sincsenek valami vérmes reményeim, főleg azért, mivel nincsenek munkatársaim, a kik törekvésemben segédkezet nyújtanának, az én fizikai erőmet pedig a prédikálás délelőtt s az ifjak vallásos oktatása délután már különben is eléggé igénybe veszi. Mindamellett, ha kivált ez utóbbi ok miatt nincs is kilátásom arra, hogy rendesen minden vasárnap délután összejöjjünk, annyit mégis reménylek, hogy legalább a téli hónapok alatt havonkint kétszer-háromszor összegyűlhetünk. S a kitűzött cél elérésére ez is elég lesz. A cél ugyanis ez lenne : tájékoztatni híveimet röviden a nagy világ s különösen hazánk s magyarországi protestáns egyházunk állása felől, egyenkint felsorolván (vagy a hírlapokból felolvasván) a koronkint felmerülő nevezetesebb eseményeket, főleg pedig: megismertetni velők a lapok gazdasági közleményeit s a mezőgazdaság ujabb vívmányait. Ez eszmecserétől sok üdvös eredményt várok s varom különösen a földmivelési viszonyoknak lényeges javulását, a mit pedig ugy hazai, mint egyházi szempontból minden képzelhető módon elő kellene segítenünk. A mi gyenge erőmtől telik, megteszem azért e téren is. A kezdet már meg van s jelszavam : nem lankadni! — Igy aztán, ha lassan is, de isten segítségével elvégre mégis célt érünk. De valami nagyobb célt elérni valóban nem könynyű dolog. Az idő, viszonyok, emberek mint ellenséges hatalmak léptek fel ellenünk, melyek ellen küzdeni csaknem lehetetlen, minélfogva nagyon természetes, ha legnemesebb törekvéseink is hajótörést kell, hogy szenvedjenek. Igy történt az egyházunk körében legközelebb megalakult dalárdával is. Egyszerű istenitiszteletünk élénkítése- s vonzóbbá tételére, valamint a kedély s erkölcs nemesítésére felette sokat tehetne egy jól szervezett énekkar. E szempontból örömmel üdvözöltem s mindenképen előmozdítani igyekezem a dalárda létesítésére irányuló mozgalmat s a szép eszme már-már testet is ölt vala, a mennyiben a működő tagok összeirattak s több sikertlt próba is tartatott: egyszerre azonban, miért-miért nem? a buzgalom aláhanyatlott s a szép remények füstbe mentek Valóban fajlalom ez esetet már csak azért is, mert e meghiusult kísérlet után nehezebb lesz a másodszori kezdeményezés ; mindazonáltal nem teszek le a reményről, hogy idők és emberek változván, törekvéseinket e tekintetben is siker koronázandja — a jövőben. Egy ujabb kísérletem a népiskolai könyvtár felállítását tűzte ki feladatul. Mert mégis különös az, hogy né pünlc nem igen szeret olvasni. A biblián, imádságos könyvön, naptaron kívül más könyvet (hanem ha a ponyvairodalmat) nem ismer. Tehát ignoti nulla cupido. Azt gondolom, hogy ha egyszer lesz az iskolás gyermekeknek egy jó kis könyvtáruk, mely őket szép és mulattató, de egyszersmind tanulságos könyvekkel latja el, ez uton felébred bennök lassankint az olvasási kedv, megszeretik a jó könyveket, s a mi nem kevésbbé fontos, megszerettetik azokat szüleikkel is. Tehát mindenek előtt jó könyveket az iskolás gyermekeknek ! Csak-
