Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-08-06 / 32. szám

got, mintha mi szerencsénknek tartanok, hogy igen-igen gyönge alappal ellátott gyermekeiket a mi intézeteinkben neveltetik. De már is sok lett a néhány szóból. Sapienti pauca ! Álljunk résen, nehogy álbuzgóságból saját szent iigyiink csorbát szenvedjen ! Farkas Gejza, alsóbodonyi ev. pap. TÁRCA. A köznap reggeli és esteli énekekről. A magyar reformalt egyház énekkészletének egyik tekintélyes részét az úgynevezett „köznap reggeli és esteli énekek® teszik. Miután már a »Sárospataki Lapokban® fölmutattam azt, hogy az ünnepi és bűnbánó s illetőleg előkészítő heti poenitentialis énekeknek voltaképen mily szerkezetűeknek s jellegűeknek kell lenniök : szükséges, hogy röviden fölmutassam azt is, hogy a fentcímzett énekeknek is, ugy tartalomra, mint alakra nézve minőknek kell lenniök, ha azt akarjuk, hogy azok a kitűzött célnak minden tekintetben megfeleljenek. Mielőtt azonban ezt megkisérlenők, nem leend felesleges, sőt a dolog természetéből folyólag szükséges is tájékozásul ide vonatkozólag bizonyos dolgokat előre bocsátani. A hétköznapi énekek, a mennyiben szokásos istenitiszteletünknél azoknak kiválóan fontos szerepük van, különösen figyelembe veendők. Tudjuk 40 évi gyakorlatból, hogy ott, hol az istenitisztelet, rendeltetéséhez s feladatához híven naponkint megtartatik s gyakoroltatik, a hallgatók vallásos érzületének folytonos fenntartására s erősítésére nagy befolyással van, főleg a nép által közkedvelt énekek előadása. Ki kell azonban mondanunk, hogy a köznapi istenitisztelet megtartására, egy felekezetnél sem észlelhető oly sajátságos rendszer, mint a magyar ref. egyháznál, és ez a leendő köznapi uj énekek helyes szerkesztését s tartalmi beosztását felette nehezíti. Lássuk csak, miben áü e sajátságos rendszer a köznapi istenitiszteletnél ? Áll először is abban, hogy az istenitisztelet gyülekezeteinkben nem ugyanazon időlefolyás alatt történik, mert néhol kora reggel s késő este, több helyen féldélelőtt és féldélután tartatik; másodszor abban, hogy nagyobb népességű helyeken minden nap van, kisebbekben pedig, ha a reggeli istenítisztelet megtartatik, már a délutániról szó sincs, sőt arra is van példa, hogy egy héten csak csütörtökön van istenitisztelet, egyébkor, kivévén a bűnbánó hetet, alig vétetik az figyelembe . megesik olykor, hogy a szombat estét is rászánják az illetők. E pont alatti eltérő szokások ugyan az énekek szerkesztésére hátránnyal nem volnának, de annál na* yobb befolyásuk van azoknak a hívők vallásosságának lazulására, a közönyösség, a vallás iránti hideg merevség terjedésére. Az istenitiszteletnek nem ugyanazonegy időbeni tartása, létező némely énekeink mellett, különösen tapasztalatlan énekvezérek és tanitók eljárása folytán, gyakran következetlenséget s mosolyt idéz elő; pl. mikor nyárban a reggeli 7 órai istenitiszteleten a gyülekezet énekli: „Jó reggel meghallgatsz engemet, Uram 1 még virradta előtt, Idejébb, mint a nap feljött5

stb., vagy »Téged imádni nem késünk, És mihelyt hajnallik dicséretmondó éneklésünk® stb. Az ily fajta szövegek használata helyes ott, hol az istenitisztelet napfeljötte előtt tartatik meg, de mikor délestén 3 órakor nyárban, ,A nap immár elenyészett® stb. énekeltetik, ez már lehetetlen, hogy az ahoz értőket ne sértené. Mi tehát ebből a következtetés? Az, hogy vagy az istenitisztelet tétessék át reggel korábbi és este későbbi időszakra minden egyházunkban külömbség nélkül, vagy legyenek az énekek ugy szerkesztve, hogy azok minden feltűnő s megütközést szülő következetlenségtől tiszták maradjanak, az istenitisztelettel szemben. A hétköznapi énekek szerkesztésénél még egyebek is figyelembe veendők. Ha jelenlegi énekkészletünket ugyanis komoly bírálat alá vennők, oly sajátszerű szövegszerkezetnek jönnénk a nyomára, melynek következtében elmondhatjuk, hogy azok közt igen kevés van olyan, mely kifogástalanul megfelelne a célnak, vagy hogy azt egy gyülekezet öntudatosan elénekelhetné Szorosan véve ugyan, nagyrészben használhatók azok de csak kényszerűségből olyanok által, kik csak szokásból, gépiesen, minden magasb ihlettség nélkül szoktak templomi kötelezettségüknek eleget tenni, kik a szöveg belértelmével semmit sem törődnek, hanem a jó malom módjára mindent leőrölnek ; pl. a 139. 145. dics. egyátalaban nem gyülekezeti éneknek valók, a 138. 143. 154. dics. pedig perlongum et latum vannak szerkesztve, s tartalmilag inkább magánházi énekeknek alkalmasok ; a 149. 152. dics. irályilag több ponton a nép felfogásán kivül esők; a 142. 145. 156. 157. dics. pedig rovidsé. güknél s egyoldalúságuknál fogva a régi litánia majorféle énekekre emlékeztetnek. Az is feltűnő, hogy a köznapi énekek tartalmilag tisztelet tárgyául az örök fővalót, az Istent teszik leginkább, mint az isteni személyzet elsőjét, és ez helyes; de már az nem helyes, hogy a második személy alig vétetik figyelembe, kivévén a 145. 153. 156. dicséreteket, a harmadik személy pedig sehol szóba se jön; már tekintetben a vasárnap reggeli énekeink előzékenyebbek. Mire figyeljenek tehát szent poétáink a köznapi énekek szerkesztésénél ? Minden tekintetben oda törekedjenek, hogy azok teljesen megfeleljenek a célnak, melyre szánvák, s az oly képletességre törekvő tartalmat, minők pl. a 145. 153. 156. dics. némely pontjain észlelhetők, mellőzzék ; e tekintetben mintául ajánlandók az Erd. Énekes könyvből a 39. 40. és 58. sz. alatti kiváló szépségű énekek ; vagy saját Énekes könyvünkhea—suj.^. 159. s az első vers módosításával a í <=> PÁPA =1