Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1882-08-06 / 32. szám
160. dics.; a 161. dicséretből pedig igen szép ó-év utolsó napján mondható ének volna szerkeszthető. A mi pedig az irályt illeti, óhajtandó, hogy az énekek sem túlnépies, sem elvont, túlköltői szárnyalású, túláradozó, a céltól messze távolban tévedező, szóvirágos mondatokkal ékitett s inkább a fület, mint a szivet gyönyörködtető tételek csoportjai ne legyenek. A kompozíciónál pedig arra kell fektetni a fősúlyt, hogy a dallamok kellemes lejtésű, nem túlterjedt, sem túlrövid szerkezetűek, a szövegek pedig a gyülekezet által kifogástalanul előadhatók legyenek, tehát azokból ki legyen zárva minden egyéni egyoldalúság, mert más egyesek lelki állapota, szüksége, mint egy gyülekezeté. Például a 139. dicséretet melyik gyülekezet énekelhetné el kifogástalanul : mig magánosak adandó körülmények közt abból nagy lelki megnyugvást meríthetnek. Végezetre óvakodni kell az énekszövegek túlterjedtségétől; legcélszerűbb a közép hosszúság, t. i. 4 — 6 vers. A túlterjedt szövegek a nélkül is hasztalan foglalják el a helyet, miután már korunkban szokássá vált sok helyen, hogy mikor a gyülekezet neki ízelednék az éneklésnek, alig egy-két vers elmondása után az illető lelkész a szószékbe lép; holott a népnek az az istenitisztelet, melyben magát kedvére kiénekelheti. Az ily korán szószékbe törekvő ifj'u lelkészek aztán sokszor arra se vigyáznak, hogy váljon azon vers, melynek bevégeztével szószékbe léptek, egymagában teljesen bevégzett egészet képez-e, vagy a rákövetkezővel van értelmileg összefüggésben ? Bizony sok fonákság, sok gépiesség, s magasb érzelmek nélküli eljárás észlelhető a kultus teljesítése körül, ugy hogy akaratlanul is eszünkbe jutott sokszor e mondat igazsága : pro pane sequimur Christum. Sapienti pauca! A fennebbiek után legközelebb jóakaratúlag közölni fogunk egy pár köznapi éneket, oly dallamokra alkalmazva, melyeket szép alakzatuk s jellegük dacára is a régiek mellőztek; nem ismervén belbecsöket, azokra semmiféle más szöveget nem alkalmaztak. Most tehát ez alkalommal, mint értékeseket a jövő nemzedék számára megtartani óhajtván, azokra szöveget alkalmaztunk, melyek ha a kellő mértéket meg nem ütnék, legalább a versalak után az illetők azokra jobbat Írhatnak. Ivánka Sámuel. XXX. zsoltár. Dicsérlek Uram, tégedet, Mert te megtartál engemet, Elleneim fölé emelél, Erőddel tőlök megmentél, S nem engedéd azt meg nekiek, Bajaimból hogy gúnyt űzzenek. Uram, hogy hozzád szólottam Megszűnék súlyos fájdalmam, Koporsóm már majd befedett, Es te kihoztad lelkemet, Visszaadtad ismét erejét, Mig sokakat sírba temetél. Istenben bízó kegyesek, Az Urnák hálát zengjetek, Áldjátok őtet mind végig, Mert keze nem sujt sokáig, Gyorsabban, mint ember gondolja, Elmúlik az Urnák haragja. De az ő égi kegyelme Megmarad rajtunk örökre, Néha bút hoz rám az estve, Szivemet bajjal leverve, De mihelyt felébreszt a reggel, Betölti azt ismét örömmel. Mig csak az áldás omla rám, Mindig így lesz, azt gondolám, Nem vész el e jó állapot, Melyre jó kedve áradott, Mert a halmot, a hol volt helyem, Erősíté a fő kegyelem. De mihelyt arcod rejtve lett Kétségbe vitt a rémület, S mert te vagy a fő menedék, Hozzád ily imát rebegék : Uram, miért hoznád vesztemet, Mi hasznod a sír ha eltemet? Uram, ha porrá lesz e test, Tégedet hogyan dicsérhet? Zengheti-e szent voltodat ? Ilalld meg, ha szivem felsóhajt ; Óh könyörülj rajtam, segíts meg, Légy kegyelmes, Uram, és tarts meg. Könnyemet boldog örömre Forditá Isten végtére ? Elvévé gyászló ruhámat, Szivemen a kedv eláradt ; Dicsénekit zengem az Urnák, Melyek soha el nem némulnak. lel. Kiss Áron. KÖNYVISMERTETES. A modern papolás hanyatlása,*) Senki sem lehet önmagának részrehajlatlan bírája: hibái mentegetésére, fogyatkozásai takargatására mindég talál titulust. Ebből az elvből kiindúlva, ma, a kritika korában, egyátalán nem fölösleges dolog, ha a papokat néha a világiak is megbírálják; hiszen a papságra, mint az egyes emberre nézve csak épületes dolog lehet, ha oly miveltek bírálata alá kerül, kik más szemüvegen nézik a világot, mint ő szokta nézni. Szerző ugyan az Írországi egyházi életet és miveltséget tartja első sorban szem előtt, de erőteljes, világos előadása és találó ítélete, nagyjában talál a Szent-György-csatornán innen levő egyházi szónoklatra is; s minket különösen azért is érdekel, mert szerző par excellence a prot. felekezetekkel foglalkozik, mint „a melyek a predikálást a hitterjesztés és hitben megerősítés nevezetes eszközlőjének tekintik.* *) The Decay of modern Preaching4 by J. P. Mahaffy. London, 1882.
