Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-08-06 / 32. szám

•sok gyönge tehetségű fiu volt* : bátor vagyok kérdezni, miért veszi fel a t. tanári kar az intézetbe az s

igen-igen gyönge alappal* érkezőket? Mert hogy az iskola minden áron való megtöltése lenne a t. tanári kar célja, ezt feltennem a t. tanári kar iránti tiszteletem nem engedi. De hiszen ellenkeznék ez az iskola jól felfogott ércekével is. Nem is véve számításba azt, hogy ily módon ^elfordulna az érdeklődés és bizalom az intézettől, csak azon körülményre akarom az illetőket figyelmeztetni, hogy a 89 növendék közül csak 32 volt ág. ev., 25 ellenben r. kath., 25 pedig zsidó; már most több mint fele a növendékeknek — feltéve, hogy Aszódon a 4 osztályt elvégezte, -- bizonyosan állami vagy r. kath. gymnasiumba lép át. Milyen fogalma lesz majd az illető intézetnek gymnasialis képzésünk felől, ha oda ilyen, alappal nem biró növendékeket bocsátunk ? Végig tekintve a gymnásium tanrendén, a tananyag mennyiségén és beosztásán, a mi figyelmünket első tekintetre magára vonja, az azon körülmény, hogy evangélikus gymnásium létére keveset látszik törődni az evan.gyéliommal, értem a vallásoktatást. Iskoláinknak egyátalában hibaja az, hogy a vallásoktatást a legkevesebb ápolásban részesitik ; de hogy még azt a minimum heti 2 órát is lehessen 1 órára redukálni, és pedig ott, hol a tehetség nagyobb fejlettségi foka mellett az anyagot és igy az óraszámot is szaporítani nemcsak lehetne, hanem kellene is : ezt — mondom — más iskolák értesítőjéből kiolvasni nem tudom, s altalában nem vagyok arra nézve tájékozva, lehetséges-e ez s megengedhető-e egy evangélikus, tehát hitfelekezeti iskolaban ? Vagy talán a többséget képező idegenekre való tekintetből történik ez ? És még minek a javára ? ! Latin iskola lévén, a latin javára. A 4-dik osztályban 6 óra fordittatik a latinra. A nélkül, hogy a latin nevelés iránt előszeretettel viseltető tudósokkal szembeszállani merészkedném, anynyit mégis bátorkodom állítani, hogy a latin nevelés mai allapota nem felel meg a kor nevelési követelményeinek, s a nélkül, hogy gymnasiumainkból, — a melyek többé, hála Istennek, nem latin iskolák, hanem hazai és specifice protestáns iskolák, vagy legalabb azoknak kellene lenniök, — a latint kiküszöbölni óhajtanám : úgy hiszem, nem tévedek, hogy a kor követelményének adok kifejezést, ha allitom, hogy a gymnasialis nevelésben legalább is oly erősnek kell lenni a hazai protestáns szellemnek, mint a latinosnak. De pusztán az aszódi gymnásium viszonyait véve tekintetbe, nincs is ott oly nagy szükség a latin oly felette való mivelésére. Alig több, mint fele a növendékeknek származik »értelmiség« alá sorolt szülőktől, ezek közül is hány a. praktikus életpályán mozgó; a többi kereskedő, iparos, őstermelő : váljon ezek gyermekei mind tudósok lesznek-e ? váljon nem lehetne-e épen itt a latinból valamit»elcsípni*,hogy a vallásos oktatásra több idő jusson? A többi tárgyak közül csak a németre van még megjegyzésem. Előttem ugyanis egészen uj dolog a hetenkint egy »pótló óra®, különösen ott, ahol azt rendes óra nem előzi meg. Igy azonban vagy van német rendes óra, talán egynél több is, — mert Magyarországon az kevés lenne — vagy nincs rendes éra; ha van : akkor nincs szükség a pótló órára, ha pedig nincs : akkor pótolni sincsen mit. Mindezen, komoly gondolkozásra méltán okot szolgáltató körülmények mellett vannak az aszódi gymnasiumnak fényes oldalai is, hogy többet ne említsek, a tanár uraknak azon, más iskoláinkban szokatlan eljárása, hogy a növendékek erkölcsi magaviseletét, jellemfejlődését folytonosan figyelemmel kisérik, ellenőrzik. Ez többet ér a tudományokban elért minden sikernél. A tanár urak gondoskodnak a növendékek tisztességes elhelyezéséről, azoknak köréről, szóval egycsaládot képeznek az ifjúsággal, és ez a legnemesebb értelemben felfogott feladata a gymnasiumnak. Ha másért nem, ezért méltó, hogy a jók pártolják s szellemi úgy, mint anyagi támogatásban részesítsék. Én részemről igen óhajtom az intézet felvirágzását. Csakhogy azt is belátom, hogy nagyobb mérvű támogatását a prot. közönségtől alig lehet túlterheltetés nélkül követelni. Ha jól emlékszem, két éve történt kísérlet e tekintetben. E lap utján felszólítás intéztetett a prot. közönséghez, hogy nem tudom hány, talán 50 férfiú vállalkoznék 20-20 forint gyűjtésére. Arról azonban nincsen tudomásom, mily mértékben volt e felszólításnak sikere. Ez a mód eredeti is volt és nem is lehetett felette terhes. De az alapgyüjtésnek sokkal egyszerűbb módja kínálkozik épen azon körülményben, hogy a növendékek nagyobb része idegen. Nem antisemitikus irány vezérel, midőn az idegenekről szólok, mert hisz a lefolyt tanévben is ép annyi volt a r. kath. növendékek száma> mint a zsidóké. Az értesítő nem nyújt tájékozást arra nézve, hogy mi az évi tandíj, bár ez kivánatos lenne; de ez bizonyosan, hasonlón többi gymnasiumunkéhoz, igen csekély. Minthogy már most az idegen növendékek szülei ilyen nagy költséggel fenntartott iskolákhoz semmivel sem járulnak, hanem a készen felszerelt intézeteket, mondhatni, a semmivel egyérvényü tandíjért veszik igénybe : úgy hiszem, teljesen jogosult volna az intézet azon eljárása, hogy minden idegen növendék szüleje köteleztessék 5 éven át évi 20 frttal az intézet, tőkéjének gyarapításához járulni. Én meg vagyok arról győződve, hogy ez legkevésbé sem méltánytalan kívánság, ineg arról is, hogy a semmiféle iskolafenntartási költséggel nem terhelt idegen szülék egyszerű felszólításra készséggel tennének e jogos kívánságnak eleget. Ne játszuk, uraim, a nagylelkűt, mi szegények a gazdagokkal szemben. Eszközt adunk elleneink kezébe ingyen, a melylyel néha a mi rovásunkra vagyonhoz és jóléthez jutnak ; saját híveink összekuporgatott garasaikat áldozzák fel, hogy intézeteik fegyvert adjanak azok kezébe, kik azt majdan ellenünk is fordíthatják. A fennebb javasolt eljárás azonban némi tiszteletet öntene a más felekezetűek szívébe, s nem vennék olybá a dol