Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1882-07-23 / 30. szám
amit aztán a nógrádi esperesség, f. hó 5-én tartott közgyűlésén szórói-szóra magáévá tett s a mely mult számunkban egész terjedelmében közölve volt. Az esperesség és az értekezlet határozatainak premisszái közt azonban mégis van, és pedig lényeges különbség. Amenynyiben az esperesség hatarozatot hozott anélkül, hogy annak kutatásába bocsájtkozott volna, váljon vannak-e kebelében magyargyűlölő és pánszláv törekvéseknek hódoló egyének ; mig ellenben a lelkészi értekezlet világosan kimondja, hogy az alsónógradi papok között igenis vannak olyan egyének, habár ezek a hazafias többséghez képest csak töredéket képeznek. * Gyászhirek. Földvári József, a széki ref. egyházmegye egyik főgondnoka, Kővárvidék volt főkapitánya f. hó 14-én, élete 67-dik évében elhunyt. Hűlt tetemei 18-án helyeztettek el a magyar-nemegyei családi sírkertben. — Bartha Mihály, hajduhadházi ref. lelkész, az alsószabolcs-hajdukerületi egyházmegye tanácsbirája, f. hó 7-én elhunyt. Temetése nagy részvét mellett 9-kén ment végbe. — A pozsonyszentgyörgyi ág. h. gyülekezet lelkésze Nittnaus Ádám, f. hó 15-én, három heti szenvedés után 69 éves korában elhunyt. Gyülekezetén kivül gyászoljak özvegye s egy fia és egy leánya. Temetése 17-én ment végbe. — Zsindely János, tassi lelkész, a felsőszabolcsi egyházmegye pénztárnoka f. hó i-jén jobblétre szenderült. * Sajtóhiba-igazitás Lapunk 29-dik számában a 896. lapon alulról a 8-dik sorban ) 7rQÓo^lrJ oigt helyett »7iQO0Y.Xav(Jig" ; 897. lapon felülről a 7-dik sorban »a£oyvlryrjOig* helyett ^^ouulcr/^oig" ; 899. lapon alulról a 2-dik sorban »veszélyesebb4 helyett »eszélyesebb* olvasandó. * Szerkesztői mondanivalók. Sz. M. Halle. Vagy közöljük vagy elküldjük az illetőnek ; de mindenkép el fogjuk a dolgot intézni. — 1\. F. A hangjegyeket kénytelenek leszünk kihagyni; de azért azt hisszük, a közlemény nem vészit érdekességéből. NECHOLOGOK. Bolemann István emlékezete. Nem szokásunk ugyan kicsinyleni azt, amink van, s egyátalaban nem helyeseljük az örökös jajgatást, hogy a magyar prot. egyház ebben is amabban is mennyire hatra van maradva ; de azért meg kell vallanunk, hogy egyházi tudományos irodalmunk, akár fejlettségét, akár kiterjedtségét tekintve, sokkal hátrább áll, mint ahol a meglévő erőkhöz és tehetségekhez képest allhatna. Azok, akiknek hivatásuk van a tollforgatáshoz, tehetségüket vagy a journalisztika terén forgácsolják el vagy amenynyiben szorosan tudományos irányban is munkálkodnak : a theologiai tudományoknak inkább gyakorlati ágaival foglalkoznak. Vagyis a prot. theologiai tudományok munkásainak is ugyanaz a fojellemvönásuk, ami általában a mai tarsadalom csaknem minden dolgozó tagjanak, t. i. a gyakorlatiasság. S ez magában véve ugyan még nem lenne hiba, amennyiben ami gyakorlatias, az hasznos is : csakhogy folytonosan a hasznosságot tartván szem előtt s minden eszményi iránt elveszítvén érzékünket, nem lesz, ami működésünket megnemesitse, ami annak eredményeit örökbecsiivé tegye. A most elhunyt Bolemann István még abból a régi gárdából való volt, amely eszményekért tudott hevülni, amely a gyakorlatot össze tudta kötni az elmélettel ugy, hogy egyik a másikat kölcsönösen kiegészítvén és áthatván, maradandó nyomokat hagyott hatra maga után. Bolemann Csehországban, Krischlítzen született ugyan (1795. máj. 12-kén), ahol atyja lelkész volt; de azért magyar volt szívvel-lélekkel s nem szakított percre sem ama magyar nemesi család nemzeti hagyományaival, amelyből származott. Atyja a zólyomi esperességben fekvő garamszöghi egyház lelkészévé választatván, természetesen fiát is haza hozta, s magyaros szellemben való neveltetéséről gondoskodott. A szép tehetséggel megáldott ifjú gymnásiumi tanulmányainak legnagyobb részét a selmeci lyceumban végezte, a theologiai tanfolyamot pedig részint a pozsonyi theol. akadémian, részint a tübingai egyetemen. Ez utóbbi helyen különösen a bölcsészetet tanulmányozta. Haza térvén a külföldről, előbb nevelősködött, majd 1815-ben Losoncra, 1820 ban pedig Selmecre hívták meg tanárnak. Amott a rhetorikát, itt a syntaxist tanította. Ez utóbbi helyen a gyakorlat arról győzvén meg, hogy a latin nyelv alapos tanítását felette megnehezíti az addig használatban volt vezérfonalak gyarlósága, ő irt tanítványai számára egy grammatikát, mely azonban nyomtatásban nem jelent meg. Később aztán latin nyelven rhetorikát is irt s ez 1836-ban látott napvilágot. Logikája és aest'netikája kéziratban maradtak. Pozsonyba 1828-ban hívták meg, s itt egészen 1840-ig a gymnásiumban alkalmaztatott, 1840-ben pedig átlépett a theologiai intézetbe, mint az exegesis tanára. Ettől fogva minden idejét a theologiai tudományok művelésének szentelte. A pozsonyi főiskola megmagyarositásában ő neki kiváló része volt. Midőn az 183 - 6 -diki országgyűlésen megindult a mozgalom arra nézve, hogy a magyar nyelv a törvényhozás és a kormányzás körében elfoglalja azt a tért, amely méltán megillette: ugyanakkor Bolemann megkezdte az izgatást a célból, hogy a magyar nyelv a pozsonyi iskolaban előadási nyelvül fogadtassék el. S fáradozásait e részben megfelelő siker koronázta, dacára annak, hogy különösen a kormány részéről akadályok gördittettek az útjába. Mint tanárt ugy tanártársai, mint tanítványai szerették és tisztelték őt. A közbecsülést teljes mértékben, meg is érdemiette ugy kiváló tehetségénél, mint pontosságánál, igazságszereteténél és alaposságánál fogva. Hogy különösen mennyire alapos volt, azt semmi sem mutatja inkább, mint azon körülmény, hogy bár a theologiai tudományokkal részint hivatalánál részint speciális hivatásánál fogva szakadatlanul foglalkozott, tanulmányainak eredményét mégis csak nagysokára bocsájtotta a nyilvánosság elé. Három önálló exegetikai munkája csak a 60 as évek elején jelent meg. M nd a háromnak tárgyát Pal levelei képezik. Címök a következő : Pal apostolnak a rómaikhoz irott levele. Pozsony, 1860. Pal apostolnak a korinthusiakhoz irott második levele. Pozsony,
