Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1882-07-02 / 27. szám
833 834 további Makón maradásra: i) A makói egyház biztosította őt, hogy az először üresedésbe jövendő lelkipásztori állomásra ő fog alkalmaztatni. 2) továbbá az egyház tagjai önkéntes ajánlat útján féltelek földet ígérkeztek venni az idveziilt részére örök tulajdonul s e célból a gyűlés jelenvolt tagjai 1300 forintot azonnal alá is irtak 3) s végre egyik előljáró és atya, kinek tanuló gyermekei voltak, szintén féltelek földet ajánlott használatúi mind addig, mig a tanári pályán működni fog. Ezen kecsegtető ajánlatokat azonban az idvezült el nem fogadta. Szive vonzalmát követve visszatért Békésre. Ekkor ismét két évet töltött a tanári pályán, a midőn a Makóról történt meghivatása alkalmával számára biztosított s a néhai jó emlékezetű Sipos József lelkész halálával megüresedett lelkipásztori állomást 1841-ik évben elfoglalta. Itt ismét szélesebb tér nyílt munkás s tevékeny szellemének, s hogy mikép tölté be hivatását, mint lelkész a szószéken ? Prédikálta-e az igét alkalmas és alkalmatlan időben, hogy intsen, feddőzzék, dorgálódjék, tanitson, épitsen erkölcsileg javítson és vigasztaljon ? erről, Ti tehettek szivetek szerint bizonyságot, Ti e szent gyülekezetnek buzgó és vallásos tagjai, kik az idvezültnek figyelmes hallgatói valátok; majd ismét, hogy az egyház anyagi érdekeit a népnevelés és oktatás emelése s felvirágoztatása, a népiskolák szaporítása, a szélesebb körben is kedvező hirben alló gymnásium körül minő érdemeket szerzett az idveziilt magának, ezt kétségtelenül e népes és virágzó egyház évkönyvei bőven igazolják s az utókor előtt is hirdetni fogják. Egyet azonban, mint lelkipásztori működésének fénypontját nem hallgathatok el, t i. hogy a szabad is koláztatás fenséges eszméje megtestesült, hogy a helybeli szegényebb néposztály gyermekei előtt megnyittatott a tudományok forrása s ingyen oktatás áldásaiban részesülhetnek gazdagok és 0 o szegények egyiránt: ez az idvezültnek elvitázhatlan érdeme s maga ez egyetlen tény méltó, hogy biztosítsa halhatlanságát mindazok kegyeletes szivében, kik a nép józan felvilágosodásának, szellemi és erkölcsi mivelődésének s előhaladásának, ekkép anyagi jólétének s boldogságának becsét és értékét felfogni s kellőleg méltányolni tudják. Az idvezültnek tudományos képzettsége, közelismerést kivívott tevékenysége a protestáns egyházi irodalmi téren szerzett jó hirneve s egyébb kiváló magasabb szellemi s erkölcsi tulajdonai majd egy nagy közönségnek is méltó figyelmét magokra vonák. A közel 160 ezer lelket számláló békésbánáti egyházmegye öszhangzó bizalma előbb az 1860-adik évben jegyzői tollat adott kezébe; az 1862-ik évben pedig magasztos rendeltetését tekintve oly diszes, anyagi jutalomban oly szegény, terhekben s tövisekben oly gazdag esperesi székbe ültette. Ez év ápril havában kezdte meg mint esperes hivatalos működését s midőn 7 hónap múlva ugyan azon év november havában F. Gyarmaton tartott e. m. gyűlés előtt addigi hivata| loskodásáról számot adott, a több mint 500 J mértföldön fekvő egyházmegye egyes egyházaiban a canoní vizsgálat folytán szerzett tapasztalatai alapján a kebelbeli összes egyházak anyagi, szellemi s erkölcsi állapotának hű képét adta s az egyes egyházakban itt s amott tett intézkedéseit előterjesztette: hogy e jelentés minő benyomást tett a gyűlés egyetemére s ennek egyes tagjaira: annak megvilágítása végett hivatkozom a jegyzőkönyv 192-ik sz. a. határozatára, mely következőleg szól: „Ezen gyűlés folyama alatt úgy a beterjesztett esperesi körlevelekből, mint a rendkívüli gonddal teljesített canonica visitatió kimerítő jkönyveiből s általában minden a gyűlésnek tudomására hozott esperesi intézkedésekből, örömmel győződött meg az egyházmegye arról, hogy kormánya élére nt. Hajnal Ábel úrban oly férfiút nyert, kinek előttünk eddig is ismert tehetségéhez anynyi lankadni nem tudó tevékenység, oly fáradhatlan buzgalom; annyi őszinte jóakarat, törvény- és igazságszeretet járult, hogy a midőn gyűlésünk páratlan erélylyel és kitűnő tapintattal folytatott eddigi hivataloskodása iránt legmelegebb elismerését nem hallgathatja el, nem kételkedik egyszersmind ily előzmények által örömre hevült kebellel nyilatkoztatni ki azon biztos hiedelmét, miszerint a kezdet nehézségein túl folytatandó kormányzásával még inkább igazolandja azon hozzá kötött reményünket, hogy oly jeles kormányzó társ bölcsessége által támogatva, minővel az egek ngos Lónyay Menyhért úrban egyházmegyénket megajándékozták, benne találtuk fel azon férfiút, kinek nem csak nevében, de tetteiben is egyházmegyénk „Hajnalát" üdvözölhetjük." Tizennégy évig viselte az idvezült nagyt. férfiú az esperesi terhes hivatalt, s hogy ez idők folyama alatt mikép igazolta az egyházmegye fönnebb kifejezett reményét s benne helyezett bizalmát, minő bölcsességgel kormányozta egyházmegyénket, minő ernyedetlen buzgalmat, mondhatni emberi erőt felülhaladó munkásságot fejtett ki | mindvégig a vallásos és erkölcsi élet és az iskolai j nevelés s oktatás emelése körül; mint igyekezék egyes egyházak anyagi érdekeit előmozdítani s támogatni, szemben a világi kormányhatóságokkal s törvényszékekkel; — mennyi jóakarattal, körültekintő eszélyességgel s tapintatossággal igyekezett