Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-07-02 / 27. szám

békességet eszközölni ott, hol az egyház jóllétét emésztő viszály tüze föllobogott; — minő lelkiismeretes hűséggel teljesítette évenként a canonszerü látogatásokat tizennégyszer a Békés, Csanád és Csongrád megyékbe bekebelezett egyházainkban, — 7 szer pedig a Temes, Torontál, Krassó megyékben, valamint a határőrvidéken eső egyházakban, s itt 3 izben élete kockáztatásával fölkeresve a forradalom vihara által a különböző nemzetiségek között pusztákon szétszórt magyar ref. hiveket s ezeket erkölcsi kapocscsal kötve egyházmegyénkhez s igy szolgálatot téve a haza s a nemzetiség ügyének is: mindezek elősorolvák az egyházmegye évkönyveiben s azon halmaz ügys okiratokban, melyek elméjének s kezének szüleményei, és a melyek egykor az egyháztörténelem Írójának gazdag adat-forrásul fognak szolgálni : nekem elég legyen csak hivatkoznom ama kitüntetésre, melyben a vallás és közművelődés, a haza és nemzet körül szerzett érdemeket méltányolni tudó királyi Felség az idvezült Nt. férfiút részesité, midőn i868 ban a saját nevéről nevezett „Ferencz József" arany érdem keresztjével őt íeldiszité, — valamint végre elég legyen hivatkoznom azon egyházmegyei vagy kerületijegyzőkönyvi határozatokra, melyek az idvezültnek az esperesi hivataláról való lemondás alkalmából az ő köztiszteletben állott személyét illetőleg hozattak. 1876-ik évben ugyanis saját nyilatkozata szerint az idvezült Nt. férfiú előhaladott kora, s az agg-J 00 korral rendszerint karöltve járó gyengélkedés s gyakori betegeskedés indokából, nehogy miatta, mint az Ur kifáradt szolgája miatt a vallás- egyházi s iskolai legszentebb érdekek bármi részben hiányt s fogyatkozást szenvedjenek, esperesi hivatalát letévén, az ekkor H. M. Vásárhelyen tartott e. m. közgyűlés a jegyzőkönyv 4-ik szám alatti kelt következő határozat mellett fogadta el lemondását: „Mélyen meghatva s a legőszintébb fájdalom érzésével fogadja e. m. közgyűlésünk esperes Urnák ismételve megújított kérés után is határozottan és megmásithatlanul kijelentett lemondását, — szerény bár, de magasztos célú hivataláróli lemondását azon férfiúnak, ki 14 évi hivatalos működése alatt az elválasztásakor személye irányában nyilvánult bizalmat oly fényesen igazolta; — azon férfiúnak — kinek élete sem volt drága — mint a nagy apostolnak — csakhogy elvégezhesse örömin el nz ö futását; azon férfiúnak, ki nagy kiterjedésű egyházmegyénk hajójának kormányát a feltámadt hullámok, s szirtek között is annyi erély-1/el, oly körültekintő eszélyesség- s tapintatossággal vezette, és a ki kebelbeni egyházközségeinkben közvallásosság, s erkölcsiség érdekei, az iskolák emelkedése s virágzása körül oly tevékeny buzgalmat fejtett ki s mind végig ernyedetlen kitartás- s odaadással párosított lelkiismeretes hűséget tanúsított, és a ki végre magát a Bánátban idegen ajkú, s vallású honpolgárok között elszórva élő ref. hitrokonaink felkeresése, összeszedése, s több éveken keresztüli meglátogatása, s gondozása által a magyar haza és nemzet irányában is érdemesítette, midőn ezért közgyűlésünk hálás elismerése s kegyeletes tisztelete jeléül esperes úrnak elenyészhetlen érdemeit, az esperesi cím mindhalálig viselhetése joga meghagyása mellett e jegyzőkönyv szerény lapjain megörökíttetni kívánja: lemondását tekintettel hajlott korára kellően indokoltnak találván, azt azon édes reményben, miszerint bölcs tanácsával egyházmegyénket ezentul is támogatni fogja, pótolhatlan vesztesége érzetében, fájdalommal bár, de a kényszerűségnek engedve ezennel elfogadja s e lemondást a főt. e. kerület közelebb tartandó közgyűlésének, az uj választás elrendelése iránti intézkedés tekintetéből bejelenteni határozza, teljes bizalommal kérvén esperes urat, hogy a választás befejeztéig az esperesi hivatal teendőit teljesíteni szíveskedjék." És hogy maga a főt egyházkerület is osztotta e. megyénk fönnebb kifejezett meggyőződését s érzelmeit, hadd álljon itt ugyanez év juIius első napján Debrecenben tartott közgyűlésének 135-ik sz. a. kelt következő határozata: „Az egyházkerületi közgyűlés mélyen érezvén Hajnal Ábel esperes urnák az egyházmegyei jkönyvben elsorolt érdemeinek súlyát s azon veszteséget és hiányt, mely az esperesi karból kilépésével előálland, küldöttséget nevezett ki kebeléből megkísérlésére és fölkérésére nevezett esperes úrnak, hogy lemondását vegye vissza s a szép és magasztos, de sok teherrel egybe kötött esperesi hivatalt továbbra is folytassa, miután azonban lemondása mellett határozottan megmaradt, körülményeit és indokait méltányolva, a lemondást fájdalommal ugyan, de elfogadja, s a 14 éven keresztül híven munkálkodott, nemesen és fáradhatatlanul működött érdemes férfiúnak emlékét, az egyház és nevelés terén kitejtett nagy érdemeit jkönyvileg megörökítvén, még azon édes reményének ad kifejezést, hogy jövőre sem szűnik meg nevezett esperes úr az egyház érdekeinek szolgálni s a tanügy fejlesztése és emelésében közremunkálkodni. " Es itt befejezvén az idvezült nagyt férfiúnak közhivatali pályájára vonatkozó adatokat, hadd vessünk egy rövid tekintetet családi életére. Az idvezült még makói tanársága idejében az 1835-ik év junius iS-ikán házasságra lépett Sípos Eszter asszonynyal, most már fájdalom ! bánatos özvegyével.