Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-06-18 / 25. szám

elüssék, s azon alternatíva közé állítsák „vagy butáknak j maradni, vagy megmagyarosodni.4

Azt mondja végül: ;,Ezen herostratesi munkálat felett különben a történelem följegyzendi ítéletét s megbélyegzendi azt, mint a XIX. század vandalismusát. * Ennyit mond rólunk tiszakerületiekről nagyot és szépet, ily módon itél felettünk bölcsen és igazságosan az érdemes felügyelő ur. Sem kedvem, sem hivatásom bele ártani kezemet ezen munkába, melyet a helyzet tisztázása és a politikai és egyházi tényezőknek nemzetiségi törekvéseik tekintetében ismertetése czéljaból, eleven kutatási és vitatkozási kedvvel, végeznek az erre hivatott vitézek. Távolról sincs szándékomban akár védelmére kelni egy F'elvidékynek, akár dicsőségében osztozkodni akarni egy Mudronnak. Előbbi bizonyára nem szorul arra, utóbbinal osztályos társul betolakodni akarni pedig, bizonyára nem ámbitióm. És ha mégis elmondok egyet mást, teszem ezt a nyakatekert igazság védelmére s a tárgyilagosan felsorolandó tények közlésével nincs más célom, mint ra mutatni a rideg valóra, s mint a ki türelmesen vartam jó hosszú ideig más, avatottabb, bátrabb legényre, most, mint e kerület egyik igénytelen napszámosa, igazságot szolgáltatni, mélyen sértett kerületünknek, és szeretve tisztelt püspökének. I. Neki melegedve azt állítja kerületünkről Mudron úr, hogy »itt 74037 tót lélek küzd nemzetiségi léte és veszte felett élethalál harczot*. Rettentő dolog! Hol a bizonyító okok? Oda veti merészen ő, a hires ügyvéd, iigybuzgó protestáns, lelkes felügyelő a sújtó vádat s küldi világgá .... ismertető társai, bizonyító okok nélkül. Micsoda eljárás ez ? Szerencsére mi, a kik a kerületben együttesen szépen élünk és mozgunk: mit sem tudunk azon rémképekről, ily gonoszszal még alomban sem foglalkozunk. No de nem is egyéb az rémképnél és rossz álomnál! Annyit tudunk és ezt valljuk méltó örömmel, hogy itt autonomikus teljes jogkörben mozog nyelvi tekintetben is az egyházi élet, hogy itt azon a nyelven, melylyel megáldotta őt anyanyelve gyanánt jó sorsa, családi származása, beszél a templomban, szól a gyűléseken, ir az egyházról s tanít az egyházban mindenki; hogy tehát itt senki de senki sem korlátoltatik ezen jogának törvényes gyakorlasaban. Annyit tudunk és ezt is valljuk, ámde mar őszinte fajdalommal, hogy sok olyan törekszik (de csak törekszik, még pedig kividről, életerőt és működésre bátorságot nyerni az autonomia védszárnyai alatt itt is, minek hangosan ellent mond az egyház és haza sz. szeretete, mi mint a szabadságot tipró szabadsággal és árulással határos, súlypontját az egyház, sőt a haza határvonalain kívül keresi s törvényes rendet, törvényes határozatokat csupán ott s addig ismer, a hol és a meddig az politikai célzataiba nem ütközik. Legyen őszinte Mudron űr, nem mint politikus, hanem mint egyháztag, szedje össze hireit, tapasztalatait ezen egyházkerület köréből, s bizonyára be fogja vallani, ha másnak nem, önmagának mindenesetre, hogy mikor e rettentő dolgokat papirra vetette egyik kezével, ugyanakkor a másiknak markába egy nagyot nevetett ; hogy sok esetben ép az szokta rémes hangon kiáltani s lelkedenzve kutatni a gyujtogatót, ki maga vetette el a vészt okozott üszköt szép suttyomban; hogy azon hangzatosan bár, de ép azért, mert bizonyító okok nélkül kibocsátott értéktelen vádja, mintha itt nemzetiségi léte és veszte felett vívna élethalál harcot 74 ezer tót lélek szemfényvesztésnél s a jóakarattal és igazsággal homlokegyenest ellenkező ,ráfogásnál« — általunk kebelbeliek altal legalabb — alig nevezhető egyébnek. II. Neki melegedve azt vallja hívőleg Mudron úr, hogy azon állítólagos élethalál harcot saját püspökével vívja a 74 ezer tót lélek. No ez már csak ugyan sok a jóból! És váljon hol a bizonyító okok? Kettőt latszik felhozni : a proskriptionális listát, és a rőcei katastrófát. Előbbiről mitsem tudunk. Sőt nyugodt lélekkel merem állítani, hogy arról, mintha ő „a lelkészi pályára készülő egyénekről névjegyzéket vezetne, s azokat kik panszlávok, kerületébe be sem fogadná, maga a püspök sem tud mit sem. E tekintetben tehát tévesen volt informálva Felvidéky, más részt sajnos de értéktelenné vált azon ugy látszik, hogy nagyon is kapóra jöhetett állítás felett egész lapot elözönlött bölcselkedés, melyben Mudron úr oly szépen emelkedett hangulattal szól az evang. autonomiát eltipró basáskodásról, politikai szeszélyről, autokratiáról, kiválólag pedig azon főien járó bűnről, melylyel vétkezik a tiszai kerület, mikor ilyen férfiút tud megtűrni püspöki székén stb. Lám lám . . . , ! Nem is tudtam hogy ily hatalmas pártfogóval dicsekedhetünk Mudron úrban! Nem is hittük, hogy tudjon a nemes ügyvéd egy személyben ily kemény bíró is lenni, s képes legyen egy röpiratnak röpke szavára bókok ily özönével elárasztani nagyrabecsült püspökünk nehéz útját. Lám .... lám ! mily szerencse, hogy nem az ő iigyvéd-birói hatalma alá rendeltetett kerületünk, püspökünk; más oldalt pedig mily kár, hogy még nem érkezett el a fizetés ideje ! ? Mily szép alkalma nyílt volna e kerületnek újólag méltó jutalomban részesíteni egy hatalmast, kiváló jó akaratáért, s bizonyságot tehetni, hogy e kerület is tud hálás lenni, mint az p. o. 1874-ki gyűlésén fényesen beigazolta. „Miután a Húrban szerkesztése mellett megjelent „Cirkevné Listy4

című egyházi tót lap, f. évjulius 10-ikén megjelent 13-ik száma két cikkében egyházkerületünk főpásztora ellen, a nagyrőcei gymnasium ügyében altala megejtett vizsgálat és eljárás miatt gyalázó hazugságok, becsmérlő rágalmak és vérlázító sérelmek, sem egyházi laphoz nem illő komoly méltóságot, sem társadalmi illemet nem ismerő vakmerőséggel szóratnak: mind superintendens urnák, mind az egyházkerületnek szerzendő