Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-06-18 / 25. szám

retetét Pál apostol erős hitével a legszebb összhangba tudta hozni. Szeretett, mert nagy szive szeretni készté őt, hitt, mert nem élt ő maga, hanem élt benne a Krisztus. A királyi papság között ő vala a királyi főpap, ki mindenütt és mindenkor az Úr szellemében hatott és működött, ő maga is lelkésznek érezte és vallotta magát A lelkészek társa, atyja, barátja és védője vala. Vallott és alkalmazott elve: a lelkészi testülettel karöltve célozni cs munkálni az egyház felvirágzását. Leszállt a papsághoz, hogy az példáján' nemesen érezni tanuljon s az emberiség boldogitását eszközölje s az Isten dicsőségét terjeszsze. Egyházát erőssé és nagygyá tenni törekedett e hazában, hogy egyháza által a haza tényét is emelhesse. Ezért nem rejtegette az abban észlelt qyöngeségeket, mert jól tudta, hogy nem azok szeretik igazán egyházukat, kik az egyszerű tagadás lep-Jévtl takargatják a létező bajokat, hanem a kik rajok mutatva, azokat orvosolni is és igy az egyházat emelni akarják. E tekintetbeni működése és tevékenysége határtalan vala. Elte utolsó napjait is az egyház szolgálatában töltötte. Sopron és Pozsony városai kegyelettel őrzendik meg ama kedves napok emlékét, mely az ő nagy nevéhez s ottani működéséhez fűzve vagyon. Pihenés nélkül sietett, — tán érezte, hogy nem sokára megszólal a hang : jer hiv szolgám, kevésen valál hiv, sokra bizlak ezután, menj be a te urad örömébe. Ki tudja, — ki tudja! hisz a szellemnek vannak kimagyarázhatlan sejtelmei. Nem volt-e nagy szellemének ily kimagyarázhatlan sejtelme, midőn május hó 25-én a zólyomi indóháznál már gyöngélkedve utolsó útját Túrócba téve másfél órai beszélgetésünk folyamában bánatos hangon azt mondá: „későn lettem egyetemes felügyelővé, mikor már nem tehetek annyit, mint a mennyit egyházamért tenni szeretnék és akarnék" ... Nyugszol immár az Úrban Te dicső szellem s nemes tetteid követendenek Tégedet. Mint az élet hosszú utján elfáradt vándor 75 év tavaszát és telét, napfényét és viharjait átélve békével tértél nemes nagy őseidhez Te nyugszol immár, de zokogunk mi. Jajgat a ciprus, mert ledőlt a cedrusfa. Jajgatnak a pásztorok, mert ékök elpusztult, felzokog az egész magyarhoni ev. egyház, mert porhüvelyeddel büszkesége felclulatott. Pótolhatlan a veszteség, melyet halálod okozott. Nagy tirt hagyál hátra, melyet betölteni igen, — de kipótolni nem lehet. Épen ezért közösen siratunk és gyászolunk. Sirat és gyászol a család, — sirat és gyászol a közügy, sirat és gyászol a haza és egyház, mert híven szolgáltad fölkent királyodat, hazádat és istenedet. A bánat cyprusát és az örök emlék nefelejtsét zokogva tesszük le sirodra, midőn bucsuzunk porhüvelyedtől, melyből nagy szellemed immár elköltözött. Menj, — menj nagy szellem! — De óh1 mégis ne — ne menj . . , Maradj velünk és közöttünk és mi bennünk. Maradj a családdal, hogy tagjait hozzád hasonlólag nagyokká tegyed. Maradj a közügyben és az egyházban, hogy általa és benne a hazát és egyházat boldogítani és nagygyá tenni s önmagunk boldogitására az Isten dicsőségét terjeszteni tanuljuk Ámen! TÁRCA. Mudron és a tiszai egyházkerület. Mudron Mihály nyitrai esperességi felügyelő ur Eelvidékynek röpiratára adott „Felelet "-ében szíves figyelmét tiszai kerületünkre is kiterjeszti, s mond erről nagyságos dolgokat. Azt mondja ugyan is a többiek közt, hogy „itt 74937 tót protestáns küzd élethalál harcot nemzetiségi léte és veszte felett saját püspökével, a kit az ur Isten haragjaban tett, ennyi tót lélek főlelkipásztorava, néhai boldog emlékezetű és szelíd lelkű Józeffy Pál superintendens helyére." (19 1.) Azt mondja továbbá : »higgadt gondolkozású magyar testvéreink maguk belátták, maguk nyújtottak segédkezet Nagy-Rőcén az evangélikusok adakozása folytán létrejött gymnásium megalapításához." De a tótok művelődése s az evvel járó megszilárdítása a tót nemzetiségi öntudatnak, nagy szöget ütött fejébe azon politikai pártnak, melynek nézete szerint csak a magyar ajkuaknak van létjoguk az országban s keresztes hadjáratot indítottak ezen tót művelődési intézet ellen, csak azért, mert tót volt. A mi ugyan is ezen intézet, mint panszlavistikus szellemű intézet ellen felhozatott, az szemfényvesztésnél s meglehetősen ügyefogyott rafogásnál nem volt egyéb. Miért tagadták meg magát a tót művelődési intézet létét, miért törülték azt el? Nyilván csak azért, hogy a tótokat, sajat anyanyelvükön való művelődéstől