Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-01-15 / 3. szám

szei gyanánt foglalta egybe, amit évek óta el­szórva, részenkint fejtegettem. De épen e saját- 1 ságánál fogva alkalmas fegyverül szolgált ellen­feleink kezében, kik beszédemet, mint a fennálló egyháztól való elszakadni akarásnak nyilt prog­rammját tüntették föl. Ahelyett tehát, hogy — a miért évtizedek óta fáradoztunk — a magyar protestáns egyház sza­kadozottságát megszüntetni s a felekezeti szűk­lelkűségeket elenyésztetni segitene, inkább úgy látszott, mintha az egylet csakis a végett alakult volna, hogy a szegrűlhúzást, visszavonást előmoz­dítsa, közönségesebbé tegye. Az ez irányban tett keserű tapasztalatok, a heves támadások, melyeket az egyletnek már csak neve is előidézett, későn bár, de végre csak­' ' o ugyan meggyőztek arról, hogy hiba volt egyle­tet alakítani oly ügy érdekében, melynek egyhá­zunkban egylet nélkül, hasonlithatlanul sikeresebb, mert senki által nem háborított előmenetele volt. Hibánk felismerése első lépés a jobbra for dulásra; a másodikat is megtette, ki elég bátor hibáját bevallani. 1877-ben a tanári állásról tör­tént leköszönésem alkalmával e vallomást meg­tettem, és a következés megmutatta, hogy a nagy önmegtagadásomba került lépés helyén és üd­vös volt. Időközben, 1874-ben a közoktatásügyi mi­nisternek a jogakadémiák reformja ügyében ki­bocsátott rendelete folytán a protestáns jogaka­démiák kérdése került napirendre, s én siettem felhasználni az alkalmat azon többször hangsú­lyozott nézetem újbóli kifejtésére, hogy ^az egy­házi ügyeket a kor fokozottabb követelményeihez idomítani s az ebből folyó magasabb költsége­ket fedezni a felekezet első, elutasithatlan köte­lessége. Míg egyházaink egy harmada úgy fizeti papját, hogy egy mivelt ember legszerényebb igényeit sem elégítheti ki, mig a más hitfeleke­zetüek és nemzetiségűek közt elszórtan élő hit­feleink menthetlenűl ki vannak téve a beolva­dásnak: míg 10 — 12 ezer léleknek egy papja van s mellette 100 léleknek egy, természetesen nyo­morultan fizetett papja, kinek, ha elnyomorodik maga, vagy ha meghal, egész családja a feleke­zet szégyenére koldulni kénytelen: addig én, mai viszonyaink közt oly intézetek fenntartására köl- j tött ezreket, melyek nem tisztán egyházi célúak, , híveinken könnyelműen elkövetett fosztogatásnak tekintek/ Ez ugyan elég drasztikusan van kifejezve, de oly egyszerű tapasztalati igazságot mond ki, hogy az ember azt hinné : csak ujjal kell rámutatni hogy ellenmondás nélkül elfogadtassék. Azonban fájdalom, nem mindig az történik, ami a közérdek szempontjából észszerű. Nem lé­vén, ami a helyi érdekek szülte nagyzási aspi­ratiókat ellensúlyozza, mindenik fennállott jogaka­démiára nézve kéznél voltak a megszokott hang­zatos frázisok, ^a védbástyákról, a protestáns kultúráról^ stb. és megfeledkezve az egyház ér­dekében teljesítendő valódi kötelességeinkről, szerveztünk öt, az eperjesivel hat protestáns jog­akadémiát, hol gondoskodunk hivatalnokok kép­zéséről az állam részére, prókátorok képzéséről a társadalom részére akkor, mikor az egyház hivatalnokait koplalni engedjük, és a specificus protestáns tudományosság (teljes philosophiai fa­cultás) létesitésére ujjúnkat sem mozgatjuk. Közeleg a nap, ha ugyan már el nem ér­kezett, midőn útak-módok után fognak látni, mikép lehetne legkönnyebben azon nagy tehertől szabadulni, melyet a jogakadémiák újjászervezé­sével magunkra vállaltunk, anélkül hogy számba­vettük volna, mi mindenféle jogos követelések nehezednek már anélkül is az egyház terheit vi­selő nép vállaira. 1875-ben uj versenytárs ellen kellett fölvenni a kesztyűt. A Debrecenben megindult ^Evangyé­liomi Protestáns Lap * oly programmal lépett ki a sikra, hogy minket nemcsak cáfoljon, hanem az egyházban élők sorából is kitörüljön. Nem sze­retetlenség, vagy épen gyűlölködő indulat ösztö­nözte az Evangyéliomi Prot. Lapot ellenünk való oly szigorú föllépésre, hanem a külföldről impor­tált kizárólagos jellegű tannézete, egyházról való fogalma. Ennek szellemében ellenünkben a hiva­talos tekintély segitségül hívását is illőnek tar­totta, s nekünk azok folytán egyszerre kellett vélemények és tekintélyek ellen küzdenünk. Nem a mi érdemünk, de tény, hogy rövid négy év után az Evangyéliomi Prot. Lap szer­kesztője — bocsánat a drasztikus hasonlatért — a csárdában mulató azon betyár helyzetében volt ki midőn széles jó kedvében, az ivóban mulatozó

Next

/
Oldalképek
Tartalom