Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-01-15 / 3. szám

szei gyanánt foglalta egybe, amit évek óta elszórva, részenkint fejtegettem. De épen e saját- 1 ságánál fogva alkalmas fegyverül szolgált ellenfeleink kezében, kik beszédemet, mint a fennálló egyháztól való elszakadni akarásnak nyilt programmját tüntették föl. Ahelyett tehát, hogy — a miért évtizedek óta fáradoztunk — a magyar protestáns egyház szakadozottságát megszüntetni s a felekezeti szűklelkűségeket elenyésztetni segitene, inkább úgy látszott, mintha az egylet csakis a végett alakult volna, hogy a szegrűlhúzást, visszavonást előmozdítsa, közönségesebbé tegye. Az ez irányban tett keserű tapasztalatok, a heves támadások, melyeket az egyletnek már csak neve is előidézett, későn bár, de végre csak' ' o ugyan meggyőztek arról, hogy hiba volt egyletet alakítani oly ügy érdekében, melynek egyházunkban egylet nélkül, hasonlithatlanul sikeresebb, mert senki által nem háborított előmenetele volt. Hibánk felismerése első lépés a jobbra for dulásra; a másodikat is megtette, ki elég bátor hibáját bevallani. 1877-ben a tanári állásról történt leköszönésem alkalmával e vallomást megtettem, és a következés megmutatta, hogy a nagy önmegtagadásomba került lépés helyén és üdvös volt. Időközben, 1874-ben a közoktatásügyi ministernek a jogakadémiák reformja ügyében kibocsátott rendelete folytán a protestáns jogakadémiák kérdése került napirendre, s én siettem felhasználni az alkalmat azon többször hangsúlyozott nézetem újbóli kifejtésére, hogy ^az egyházi ügyeket a kor fokozottabb követelményeihez idomítani s az ebből folyó magasabb költségeket fedezni a felekezet első, elutasithatlan kötelessége. Míg egyházaink egy harmada úgy fizeti papját, hogy egy mivelt ember legszerényebb igényeit sem elégítheti ki, mig a más hitfelekezetüek és nemzetiségűek közt elszórtan élő hitfeleink menthetlenűl ki vannak téve a beolvadásnak: míg 10 — 12 ezer léleknek egy papja van s mellette 100 léleknek egy, természetesen nyomorultan fizetett papja, kinek, ha elnyomorodik maga, vagy ha meghal, egész családja a felekezet szégyenére koldulni kénytelen: addig én, mai viszonyaink közt oly intézetek fenntartására köl- j tött ezreket, melyek nem tisztán egyházi célúak, , híveinken könnyelműen elkövetett fosztogatásnak tekintek/ Ez ugyan elég drasztikusan van kifejezve, de oly egyszerű tapasztalati igazságot mond ki, hogy az ember azt hinné : csak ujjal kell rámutatni hogy ellenmondás nélkül elfogadtassék. Azonban fájdalom, nem mindig az történik, ami a közérdek szempontjából észszerű. Nem lévén, ami a helyi érdekek szülte nagyzási aspiratiókat ellensúlyozza, mindenik fennállott jogakadémiára nézve kéznél voltak a megszokott hangzatos frázisok, ^a védbástyákról, a protestáns kultúráról^ stb. és megfeledkezve az egyház érdekében teljesítendő valódi kötelességeinkről, szerveztünk öt, az eperjesivel hat protestáns jogakadémiát, hol gondoskodunk hivatalnokok képzéséről az állam részére, prókátorok képzéséről a társadalom részére akkor, mikor az egyház hivatalnokait koplalni engedjük, és a specificus protestáns tudományosság (teljes philosophiai facultás) létesitésére ujjúnkat sem mozgatjuk. Közeleg a nap, ha ugyan már el nem érkezett, midőn útak-módok után fognak látni, mikép lehetne legkönnyebben azon nagy tehertől szabadulni, melyet a jogakadémiák újjászervezésével magunkra vállaltunk, anélkül hogy számbavettük volna, mi mindenféle jogos követelések nehezednek már anélkül is az egyház terheit viselő nép vállaira. 1875-ben uj versenytárs ellen kellett fölvenni a kesztyűt. A Debrecenben megindult ^Evangyéliomi Protestáns Lap * oly programmal lépett ki a sikra, hogy minket nemcsak cáfoljon, hanem az egyházban élők sorából is kitörüljön. Nem szeretetlenség, vagy épen gyűlölködő indulat ösztönözte az Evangyéliomi Prot. Lapot ellenünk való oly szigorú föllépésre, hanem a külföldről importált kizárólagos jellegű tannézete, egyházról való fogalma. Ennek szellemében ellenünkben a hivatalos tekintély segitségül hívását is illőnek tartotta, s nekünk azok folytán egyszerre kellett vélemények és tekintélyek ellen küzdenünk. Nem a mi érdemünk, de tény, hogy rövid négy év után az Evangyéliomi Prot. Lap szerkesztője — bocsánat a drasztikus hasonlatért — a csárdában mulató azon betyár helyzetében volt ki midőn széles jó kedvében, az ivóban mulatozó