Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-05-28 / 22. szám

célokért való önzetlen lelkesedés a korábbi magaslatról folyvást alább és alább sülyed, és általában azon hiszemben vannak, hogy mai napság épen úgy egy ujabb korszak kezdő pontja előtt állunk, mint állt két ezer évvel ezelőtt a világ. En nem tudom. De azt mint protestáns ember tudom és hiszem, hogy nekünk embereknek és kivált keresztyéneknek hivatásunk a folytonos haladás, a vallási erkölcsi életnek, s általában az emberiség közművelődésének a jelenleginél magasabb fokra való emelése. Hogy azután ezen hivatását tekintve az emberiségnek egy ujabb korszak, egy második pünköst küszöbén állunk-e, a midőn az emberiség haladása egy ujabb csodás hatású lökés által gyorsíttatik; avagy a szentlélek ereje, s az evangyeliomi protestántismus szelleme csendesen, alig észrevehetőleg működve viszi előbbre az emberi nem fejlődését: azt nem tudom. De azt ismét tudom s az első pünköstöt követő eseményekből is tisztán látom, hogy bármely szent ügynek diadalra juttatásához megkivántatik, hogy annak apostolai megteljenek szent lélekkel, hevüljenek oly égi tűztől, mely ne engedje őket a munkában elfáradni, az akadályok között elcsüggedni, és a szenvedésektől visszariadni. Az első pünkösti csodás történetből látok és tanulok még egy más igazságot: Istennek ereje gyakran a kicsinyekben dicsőíti meg magát. Kicsi volt az a sereg, mely az első pünköst után a keresztyén missio nagy munkájára vállalkozott, kicsi volt akár a sereg tagjainak számát, akár ezeknek világ szerinti állását, tekintélyét, műveltségét tekintve; és mégis hol van az a világtörténelmi esemény, melynek következményei, hatásának áldásai oly nagyok, oly messze és oly hosszú időre kihatok lettek volna, mint azon néhány apostolé r Minket úgyis mint a magyar nemzet, úgyis mint a magyar protestáns egyház tagjait sokszor lelohaszt legszentebb törekvéseinkben is ez a gondolat: kevesen vagyunk. Kevesen r Hiszen számunk milliókra megy. Az első pünkösti csoda történetét, a 12 apostolnak és Pálnak életrajzát talán nem ártana minél gyakrabban elolvasgatnunk ! F. Révész Imre emlékezete A. M. T. Akadémia 1882. április 24-iki összes ülésén tartott emlékbeszéd. (Vége.) Akadémiai székfoglalójával csaknem egyidejűleg Szombathynak, a sárospataki főiskola történeteit tárgyazó művét ismertetvén, elmondja, hogy ^Szombathy látköre a forrásokra nézve a lehető legnagyobb volt, a mi ritka páratlan nagy érdem közöttünk, ahol történelmi művek és közlemények jőnek létre a mai napig, melyek megbocsáthatlan együgyűséggel a forráskutatás roppant fontosságát és becsét nem is sejtik, egy-két zavaros forráshoz tapadnak, és az így támadó óriási hézagokat mesékkel és gyarló hypothezisekkel töltik be." „Dicsőség tehát, — igy folytatja — Szombathy emlékezetének, ki e részben is nagyszerű példát adott s midőn műve egész folyamán minden tételnél, minden adatnál az illető forrást részletesen és híven kijelöli: ezáltal nemcsak műve hitelességét biztosítja, de az ifjú történetírói nemzedék kezébe a forráskutatásra nézve biztos vezérfonalat ád." Amit Révész ily meleg szavakkal Szombathyról elmond, azt mi ma joggal ő róla mondhatjuk el, mint olyanról, ki a protestáns egyháztörténelem mezején az adatgyűjtés és források kutatása tekintetében többet fáradozott s többet tett, minden elődjénél, amint azt közrebocsátott számos monographiái és kisebb dolgozatai bizonyítják. Erdősi János, magyar prot. reformátor 1859, Huszár Pál, magyar reformátor és az ő egyházi beszédei 1862, Dévai Bíró Mátyás első magyar reformátor életrajza és irodalmi művei 1863, Simontornyai Gergely, ösmeretlen magyar reformátor 1864, Melius Péter emlékezete 1873 stb. mind meg annyi nagyértékű, mert forráskutatáson alapuló adalékok a hazai protestáns egyháztörténelemhez, s azoknak egymásutáni megjelenése világosan mutatja, hogy Révész kitűzött magasabb cél és terv szerint dolgozott, szem előtt tartva, amit Dévai életrajzának előszavában úgy fejezett ki, „hogy adatok, még pedig forrásértékű adatok nyomozása, egybegyűjtése és szigorú, birálatos megvizsgálása a legfőbb feladat egyháztörténelmi miveltségünk jelen állás-43*