Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-05-21 / 21. szám

Amint az eddig vázolt életéből látható, Ré vész valamint fél rendszabályoknak, úgy félig végzett munkának sem lehetett barátja ; ő a mihez fo­gott, azt egész lélekkel végezte s annak emberül meg is felelt. Pap, még pedig protestáns pap létére tehát mindenek előtt egyházi szónoknak, aztán theologusnak kellett lennie, s az is volt a szónak legnemesebb értelmében. Mind a két irányban irodalmilag is nagy munkásságot fejtett ki. Megjelent egyházi beszédei, úgy a Robertson nyomain Írottak három kötetben, mint az erede­tiek két kötetben egyházi irodalmunk ezen ágá­nak oly kiváló termékei, melyekben Révész ki­tűnő egyéniségének leghívebb kinyomatát talál­juk. Robertson Révésznek nem annyira mintaképe, mint szellemrokona volt Mind a ketten tanai­kat a vallásigazságok eredeti élő forrásából, a bibliából merítik, úgy a mint ennek tartalma gaz­dag lelkükben élt, kapcsolatba hozva a modern világ roppant ismereteivel és eszmecsoportaival. E szellemi kincsekre támaszkodva Révész minden üres ragyogványtól menten, egyedül az igazság­erejével és meggyőződése, bensőségével kíván hatni. Innen a régiekre emlékeztető egyszerűség és komoly, mondhatni szent ünnepélyesség, mely beszédeit jellemzi, és azoknak nem annyira meg­kapó, mint csendes, mélyre menő hatást biztosit. Az általános emberi, az eszmei igazság, amint az istenhez, mint kútfejéhez kapcsolja magát, Révész beszédében oly kifejezést nyer, mely épen a magvas egyszerűség által hat, s megtalálja út­ját ugy az értelemhez, mint a szívhez Ha a prédikátorok e beszédek ellen azt hoz­zak fel gáncsul, hogy altalok elmondva nem tet­ték meg azt a hatást, melyet vártak : ez a Pyg­maeusok panasza, hogy nem bírják a Herkules buzogányát forgatni. Azt az egyszerű fenséget, mely Révész beszédeinek sajátja, teljes mérték­ben csak az ő hatalmas egyénisége tudta érvé­nyesíteni. Révész maga kijelenti, hogy beszédeit nem oly célra tette közzé, hogy mások azokat betanulván, változatlanul elmondják. Sokkal magasztosabbnak nézte ő az igehirdető hivatását, semhogy memori­záló és szavaló gépnek kívánta volna lealacsonyí­tani. O csupán tanulmányozásra ajánlja beszédei olvasását, és reményét fejezi ki, hogy kinek ke­belében az olvasott és megvizsgált eszmék és igazságok iránt élő és rokonszenvező viszhang támad, annál önként meg fog születni a készség is, hogy amaz eszmékről és igazságokról saját feltogása, izlése és modora szerint szóljon a néphez. Jól tudta azt Révész, hogy az erkölcsi nagy igazságokat csak a nép értelmi világából merített előadás teheti gyümölcsözővé ; de épen mert ezt tudta, a fő súlyt kiadott beszédeiben az eszmék és igazságok kifejtésére fektette, a lelkészekre bízván, hogy a kitejtett igazságokat mindenik sa­ját egyénisége- és hallgatóságának miveltségi mértékéhez alkalmazkodva dolgozza fel. Mint theologus, irodalmilag Révész két irány­ban volt munkás: egyházpolitikai és dogmatikai irányban. A fentebb említett egyházpolitikai ön­állóan megjelent műveken kívül, melyekhez bib­liographiai tekintetből még igen sokat kellene csa­tolnunk, különböző folyóiratokban, s különösen a >;> Magyar prot. Egyházi és iskolai Figyelmező* című saját folyóiratának kilenc évfolyamában kö­tetekre menő dolgozatai jelentek meg, melyek mind meg annyi becses adalékok a magyar egy­házpolitika tudományához. A dogmatika terén különösen a vallási kon­zervativizmus érdekében elleném vívott hosszú harca tette nevezetessé. E vitáról ma igaz Ítéletet mondani másnak is nehéz föladat volna, nekem pedig éppen lehetetlen. Ezektől eltekintve tehát, sietek Révészt a történetírót bemutatni. Ót szellemiránya, termé­szeti hajlama, a mint fentebb már említettem, igen korán a történelmi tudományok művelésére vonzotta. De fájdalom, e tekintetben Révész is azon számos jeleseink közé sorozandó, kiket a sors pályájuk közepén ragadván el, életfeladatu­kat be nem fejezhették. Amit a történelemben Révésztől birunk, elég arra, hogy hivatottságát bebizonyitsa, de nem elég arra, hogy a felköltött várakozást kielégítse. A közönség azt várta tőle, hogy megírja a magyar prot. egyház történelmét a reformátiótól kezdve napjainkig. Pedig ő ebbe soha bele se fogott, s a történetírás módszeréről több helyt nyilvánított nézetei szerént bele sem lophatott, minthogy ma még az oly munka megirásához megkívántató források nemhogy megvizsgálva, de még összegyűjtve sincsenek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom