Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-05-07 / 19. szám

* A sárospataki főiskola tanári kara és összes ta­nuló ifjúsága, mint levelezőnk irja, lélekemelő ünnepélyt ült május elsején. Ekkor koszorúzták meg három el­hunyt kedves emlékű tanárnak fehér márványszobrát. Molnár Istváné az egyik, ki 20 ezer frtra menő minden vagyonát a főiskolára hagyta; a Finkei testvér-páré, Pálé és Józsefé volt a másik kettő, kiket a 73-iki cho­lera-jarvány oly hirtelenül és egyszerre ragadott el. Fin­kei Pal cátói jellemével, József pedig Sophokles tragédi­áinak sikerült átültetésével vívta ki leginkább a közelis­merést. Az emlékünnepély 9 órakor kezdődött a főisko­lai imateremben, hol Makiári Pap Miklós, ez idei gymna­siumi igazgató, tartolt egy meglepően szép emlékbeszé­det, az énekkar előadott egy darabot, azutan megindult a nagyszamu közönség a temető felé. Először Finkei Pal sírjánál állapodtak meg, ahol az iskolai énekkar alkalmi gyászdala után Virág József egy szép ódát szavalt el, mely mélyen hatott az összes ünneplő közönségre; az­tán tovább a Molnár és F. József szobra előtt is egy ének és egy alkalmi óda adatott elő. A költemények pályá­zat utján jöttek létre, ugy, hogy a Finkeiek szobrára gyűlt összegből fenmaradt néhány forint erre fordíttatott. A névrejtő levélkék felbontatván, kitűnt, hogy mindhá­rom nyertes ódát Fiilep Mihály theologus irta. E szob­rok létesítése és az egész ünnepély rendezése körül különösen Szinyei Gerzson tanár érdemel elismerést. * Jótékonyság. A gyomai ág. hitv. ev. kis egy­ház érezvén egy új lelkészi lak felépíttetésének szükségét, arról gondolkozott: miképen valósithatná mielébb ebbeli óhajtását ? F. é márc. 8-kán ez ügyben közgyűlés hivat­ván össze, határoztatott: hogy az egyház már jövő év tavaszán fogjon a munkához, illetőleg az építéshez. Azonban ezen határozatnál örvendetesebb azon körül­mény, hogy ezen közgyűlésen Eiler Mihály 500 frt, Eiler András 400 frt, Piltz Mihály pedig IOO frtot aján­lottak fel az épités részbeni költségei fedezésére. Való­ban nagyszerű adomány ezen nem éppen dúsgazdag, egyszerű földmivelő emberektől. Adjon a mindenható sok ily buzgó tagot szegény protestáns egyházunknak ! * Gyászhirek. Molnár Albert, szentgáli ref. tanitó a veszprémi h. h. egyházmegyei tanitóegylet egyik de­rék tagja, m. hó 7 én, 61 éves korában elhunyt. — Özv. Kiss Sándorné, szül Bodolai Mária, néhai gymnásiumi tanár özvegye, 33 éves korában Mező-Túron a jobblétre szenderült. — Farkas György szentgericei unit. lelkész, marosköri nyug. esperes és egyházi főközügyigazgató m. hó 24-én 83 éves korában elhunyt. ADAKOZ ÁSOK. Az esztergomi ref. egyháznak közvetlen küldtek könyör-adomanyt: (tebr. 19. óta.) Zsigárdi ref. egyház I írt, melyhez járultak Baranyai Károly 50 kr., Zsigárdi ref. egyház 50 kr., Fokszabadi ref. egyház 6 frt, Újvi­déki ágost. egyház 2 frt, a szarvasi főgymnásium tanári kara 4 frtot, Ujfehértói ref. egyház 6 frt 87 krt., mely­ből perzselypénz 1 frt 37 kr., melyhez járultak a követ­kező úrnők és urak : Özv. Pozsgay Móricné 1 frt 50 kr., Kálmánkey Beniámin és K. Kr. Istvánné 1 — 1 forinttal, id. Szinyoghy Bertalan, Erdődy Miklós 1—1 forinttal. Papáról György Etelka úrhölgy gyűjtése 4 frt, melyhez járultak György Etelka 2 frt, Sághy Béla 2 frt. Széki Aladár ref. h. lelkész. 3—3 IF^áLlyáLzat Steltzer JDáim_Iel-fele ösztörxcLija^ra,­A győri ágost. hitv. ev. gyülekezet a kezelése alatt lévő Steltzer Dániel alapítványból 40 írttól— 100 frtig terjedő ösztöndíjakra az 1881—2 tanévre pályázatot hirdet. Folyamodhatnak: ágost. hitv. evang. árva, szegény, győri jómagaviseletű és szorgalmas tanulók, különösen a Steltzer vagy Ráth családokhoz tartozók, bár hol tanuljanak. A jelen tanév első feléről szóló tanodai, ugy a szegénységet, árvaságot vagy rokonságot tanusitó bizonyítványokkal felszerelt folyamodványok f. é. május hó végéig alulírotthoz intézendők. Győr, 1882. april 12. Dr. Beliezay EUk, a győri ágost. hitv. ev. isk. bizottmány elnöke. 3 — 3 ályázat. A budapesti ág. hitv. ev. főgymnaziumban a természetrajzi tanszék megüresedvén, arra ezennel pályázat hirdettetik. Jövedelme 1200 frt. (hónaponkénti részletekben, a nyugdíjintézeti alap­hoz fizetendő évi 30 frt. járulék aránylagos részének levonása után utólagosan fizetve) 250 frt. lak bér és 50 frtnyi ötödéves pótlék. A pályázóktól megkívántatik, hogy protestáns vallásúak legyenek és a termeszetrajz tanítására képesítéssel bírjanak (a mi azonban ki nem zárja azt, hogy alkalmaz­tatásuk esetében más tantárgyak tanítására is kötelezhetők ne legyenek) és hogy kellőleg íelszerelt folyamodványaikat f. í882. évi május hó 31 -ik napjáig a pesti ág. hitv. ev. magyar német egyház iskolai felügyelőjéhez (Dr. Hunfalvy Pál, Budapest V. Akadémia u. 4 sz.) benyújtsák Kelt a pesti ág. hitv. ev magyar német egyházgyülekezet választmányának 1882. évi ap­ril hó 11 -én tartott üléséből. Blisbacll Péter, főfelügyelő. Felelős szerkesztő éi kiadd tulajdonos : 3Dr. Ba.lla.gri Mór. DEUTSCH M. féle művészeti intéret Budapesten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom