Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-05-07 / 19. szám

pedig a protestáns elet örök elveiben kell gyökereznie", vizsgálata tárgyaiul teszi : a magyar protestáns egyház államjogi létezését, államhoz és egyéb felekezetekhez való viszonyát és saját beiszerkezetét, vagyis alkotmányát. E két mű mindazon kérdéseket előre megfejtette, melyek a nyiltparancs megjelenésével színre kerülve a protestáns közönséget foglalkoztatták. Ámde Révész, ki nem a napi érdekeknek, hanem a tudománynak kívánt szolgálni, azon okmányok történetét is meg akarta írni, melyekben a magyar protestánsok vallásszabadsága biztosittatik. Legelőször is tehát a bécsi békekötés történetét dolgozta fel, s ebbeli dolgozatát 1858-ban a szerkesztésem alatt akkor megindult „Protest. Egyházi és Islc. Laphoz" küldte be, hol is az első számban lett volna megjelenendő. Azonban oly idők jártak akkor hazánkban, hogy a szegény iró tervezett, de a rendőrség végzett. Lapom lefoglaltatott, és iró és szerkesztő, mint csendháborítók törvényszék elébe idéztettek. E perbefogatás annál bosszantóbb volt, minthogy az incriminált cikk meg nem jelent, és az egész eljárás máskülönben is valóságos cselvetés szinét viselte magán, miután a Thun miniszter által 1856-ban kibocsátott egyházalkotmányi tervezet a protestáns közönséget föltétlen szabad véleménynyilvánításra hívta föl, és a , Protest. Egyházi és Isk. Lap* engedélyezése is leginkább arra való tekintetből történt, hogy legyen tere a vélemények nyilvánulásának. De mit tudott e dolgokról a német rendőrfőnök, ki valószínűen azt sem bírta megfogni, mi köze lehet a századokkal azelőtt szerzett bécsi békekötésnek a Thun miniszter tervezetéhez? Neki utasításai voltak, melyek szerint bizonyos kifejezéseket nem szabad használni, s ő az utasításokhoz ragaszkodva a lapot lefoglalta, s a szerinte forradalmi kifejezésekkel élő írót és szerkesztőt, mint csendháborítókat perbe fogatta. E méltatlan zaklatás Révész népszerűségét, mely személyét amúgy is környezte, lehetőleg még fokozta, s kétségkívül sokat tett arra, hogy midőn 1859-ben a császári-királyi pátens megjelent, a közönség bizalma első sorban Révész felé fordult és tőle várta az ügy azon hathatós felderítését, mely az egyház részéről teendő fölterjesztésben előadatván, tán kepes volna a hatalmat az egyház történeti múltjával s jogszerű igényeivel egyező eljárásra bírni Csakugyan Révész fogalmazta azt a feliratot, mely 1860. elején a négy reformált, és a bányakerületi ágost. hitvallású kerületek képviselői által szándékoltatott küldöttségileg O Felségéhez be-00 o adatni Azonban a küldöttség O Felségé szine elébe nem bocsáttatott; e helyett a minisztérium az egyházkerületekkel nem boldogulván, az egyes gyülekezetekhez fordult, megparancsolván nekik, hogy magokat a pátens határozatai szerént rendezvén. eszközöljék az uj felosztású egyházmegyék, ezek pedig az uj felosztású superintendentiák szervezkedését. E rendelet pontos loganatositása végett utasíttattak a politikai hatóságok, hogy a helybeli lelkészeket a rendelet két egymásutáni vasárnapon a szószékről történendő kihirdetésére kényszerítsek, és meg ne engedjék a regi mód szerinti gyűléstartást. A miniszteri önkény ily tettleges föllépésé ellenében a passiva resistentia is veszéiylyel járt, s attól lehetett tartani, hogy az egyes lelkészek s a gyülekezeti elöljárók a nyomásnak engedve, utoljára is az egyház törvényes alapjáról, melyet egynémelyike talán tökéletesen nem is ismert, letántorodnak. Ennek meggátlására Révész megbízatott az egyes gyülekezetek lelkészeihez és elöljáróihoz intézendő oly óvó-irat szerkesztésével, melyben az egyház igaz ügye kellőn kideríttetvén, kimutattassék, hogy a lelkészek s a gyülekezeti elöljáróknak az egyházi törvény értelmében az egyházi felsőbbség mellőzésével nekik kézbesített miniszteri rendeletet semmi szín alatt kihirdetniük nem szabad. Révész e dolgozata, mely »Tájékozás* cím alatt szétküldetett, s ezer meg ezer példányban terjesztetett, a protestáns egyházi közjognak a fennforgó kérdésre vonatkozó mozzanatait oly világosan, oly meggyőző erővel fejtegeti, hogy abból az egyházi hatóságok nemcsak tartozó kötelességeiket megtanulhatták, hanem az ezekhez való törhetetlen ragaszkodásra is buzdíttattak, amennyiben a Tájékozásból merített az a tudat, hogy ők oly ősök ivadékai, kik a most megtámadott jogok kivívásában vérökkel áldoztak, a bátorítás és erő lelkét is önté beléjök. A ^Tájékozás ^ meg is tette hatását, s az a szegény kálvinista papság, melynek minden tagja