Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-05-07 / 19. szám

tünk, ki az indokokat szivből ne helyeselte és a kitűzött dicső cél megtestülését forrón ne óhajtotta volna és ennek dacára még is úgy tudom, hogy ezen alapot 3 év lefolyta alatt tettleg csak egy lélek szaporitotta szerény 2 frttal. Azonban ha a tettleges segély ily csekély volt is, nem lehet azt állítani: hogy a buzgó felhívás kiáltó szó volt a pusztában, mert az indítvány mindjárt az első kerületi gyűléseken felkaroltatott, tanácskozás tárgyává tétetett és 3 kerületben a közalap életbeléptetésének komoly óhaja nyilvánult, mult évben pedig az ügy már odáig jutott : hogy az egyetemes gyűlés a tiszai egyházkerületnek ezen javaslatát küldötte le az egyházkerületekhez beható tárgyalás végett: Mondassék ki kötelezőleg, miszerint minden egyház az esperesség ellenőrzése mellett intézkedjék: hogy az — a szegény családok esetleges felmentésével — minden birtokos és jobb módú családtól egyszersmindenkorra a 2 frtnyi segélyt 4 év alatt behajtsa és az esperes utján a superintendensi hivatalnak az egyetemes pénztárba beszolgáltatás végett beküldje, szabadságára hagyatván a családoknak a 2 frtot egyszerre, kétszerre, vagy 50 krjával 4 év alatt lefizetni. Hogy pedig az egyetemes alap jövőre is gyarapodásnak örvendjen, köteleztessék egyúttal minden uj házaspár, — a szegények esetleges felmentésével — arra: hogy a 2 frtot e célra esküvője alkalmával fizesse le. Az e tekintetben hozandó egyetemes gyűlési határozat egyébiránt az egyházmegyék utján előbb még az egyházakkal közlendő, hogy életbeléptetése előtt nyilatkozhassanak/ Az idő gyors léptekkel közelegvén, hol az egyes egyházak, esperességek és kerületek ezen nagy horderejű ügyet komoly megvitatás tárgyává teszik, helyén levőnek tartom azt, ev. egyházaink lelkészi és felügyelői karának mint önálló vezéreknek szíves figyelmébe ajánlani s kérve kérni: hogy ezen egyetemes alap megteremtése céljából nemes lelkesedés-, törhetlen kitartás- és buzgó áldozatkészséggel működjenek közre s annak megszavazását egyházaik körében komoly akarattal eszközöljék. Tegyék pedig ezt miért ? Tán egyedül azért, mert az egyetemes felügyelő úr a superintendensek és esperesek jobb dotátiójának szükségét emeli ki. Helyes volna ez is, de ily célra én jelenleg, midőn nyomasztó körülmények, mostoha időviszonyok súlya alatt görnyednek egyháztagjaink, segélyt kérelmezni sem jogos, sem méltányosnak nem tartom. Mi indítson tehát bennünket a fontos ügy pártolására? Indítson. 1. Egyes egyházaink napról-napra nagyobb elszegényedése, melynek következtében egyrészről jobb sorsra érdemes lelkészeink és tanítóink oda jutottak sok egyházban, hogy nem csak gyermekeiket becsületesen neveltetni nem képesek, hanem mindennapi szükségeiket sem tudják teljesen fedezni s ennél fogva nem örömmel, hanem bá* nattal s gyakorta könyes szemekkel végzik hivatalos teendőiket; más részről anyaegyházaink sülyedtek annyira, hogyha azokat évente anyagi segélylyel nem gyámolitjuk, leányegyházakká lesznek kénytelenek törpülni, mi pedig egyházunknak sem üdvére, sem dicséretére nem válnék. 2. Tanintézeteink jólétének emelése és szegényül fizetett tanáraink méltóbb díjazása, tudva van ugyanis mindnyájunk előtt: hogy theologiai és jogi akadémiánk, fő- és algymnásiumaink, elemi fi- és leány-iskoláink és tanitóképezdéink nagyon sok hiánynyal küzdenek s előbbi jó hiröket és nevöket megtartva a kor színvonalán csak úgy élhetnek és felelhetnek meg, ha a fenntartási alap és felvirágzásuk kútforrása minden lépten és nyomon kiapadással nem fenyeget. 3. Ev. egyházaink jövője biztosításának és felvirágzásának komoly óhaja, jól tudván azt : hogy a rkath. egyház hazánkban 40—50 millió tudományi és vallásalappal rendelkezik céljainak kivitelére, mi pedig igen-igen szerény alappal bírunk egyházaink és tanintézeteink jólétének emelésére, melynek következtében versenyt irányokban csak úgy fejthetünk ki, ha mi is szaporítjuk tőkéinket s bővebb kútforrást teremtünk prot. egyházunk céljainak elérhetésére. 4. Jótékony intézetek életbeléptetése, melyekhez én nem csak az egyetemes felügyelő úr által hangsúlyozott aggott lelkészek és tanítók nyugdíjazását, hanem átalában az özvegyek és elhagyott árvák gyámolitását is számítom, mihez az országos ev. árvaház felállításával csak az első lépést tettük meg, holott kívánatos volna, hogy ily árvaházzal ne csak a központban bírjunk, hanem minden egyházkerületben legalább egygyel rendelkezzünk a több ezerre rúgó árvák befog.1-