Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-04-23 / 17. szám

püspökök itt egyszerű lelkészek és mint ilyenek, még azon espereseknek is alá vannak rendelve, kik másrész­ről szintén mint lelkészek megint a superintendens fő­hatósága alá tartoznak. De ettől a furcsa állapottól, mely számtalan illetékességi konfliktusra adott és ád alkalmat (? Szerk.), ettől el is tekintve, anyagilag sincsenek azon mértékben független és szabad lábra állítva, mint ezt egyrészről egyházi állások megköveteli, másrészről pe­dig a törvényhozásban való közvetlen részvétük szük­ségképen föltételezi. A dolgok ez állásából önkényt folynak a követ­kezmények. Ha a magyarországi protestáns püspökök el akarják foglalni megillető helyüket a felsőházban, s ezt tenni akarják azon méltósággal, mely állásuk jelen­tékeny voltának megfelel, s meg is akarják tartani azon függetlenséggel és biztossággal, melyet a felsőház hiva­tása és alkotmányos szerepe megkövetel: — ügy a protestáns egyháznak gondoskodni kell arról, hogy ezt kivinni püspökeiknek módjukban legyen Erdély példája bizonyítja, hogy a püspökök állá­sának ezen értelemben és ezen szempontokból véghez viendő szabályozása nem ellenkezik a protestáns egyház­szellemével. S leg is jobb és legegyszerűbb volna, egy­szerűen a Királyhágón túli szervezetet fogadni el. A fő­nehézség természetesen a pénzkérdés, ami azonban csak oly jelentőségű nálunk mint Erdélyben. Ha Erdély­ben lehetett megoldani, az állam segítségével, nem lát­ható be, miért ne lehetne azt itt is tenni, mert az ál­lam bizonyára nem fogja polgárainak egyik részétől megtagadni azt, amit a másiknak megadott. Csak ha ezen probléma, — végzi szavait az isme­retlen — kielégítő módon megoldatott, lehet komolyan várni, hogy a protestáns püspököknek a felső házban való részvétének kérdése a tervek sorából a kivihető tények körébe lépjen. BELFÖLD. Nyilatkozat Szeberényi Gusztáv püspöktől. A evang. egyház békéjét fenyegető félreértések elhárí­tása céljából helyén látom Szeberényi püspök urnák hozzám intézett magánleveléből (miután megkeresésemre arra fel­hatalmaztattam) a következőket közölni: „E napokban a rég beszüntetett Hurbán egyházi lapjá­ban 1870-ben megjelent 2 cikkem újból kinyomatva külde­tett szét, nyilván azon szándékkal, hogy engem Hurbánnal solidaritásban állónak mutassanak be. Én ily alattomos áská­lódással szemben nem akarok védekezni; de Nt. úr iránti nagyrabecsülésem késztet, bizalmas soraim által, magamtól minden gyanút elhárítani, mintha én bármely solidari­tásban álltam volna Hurbánnal és elvtársaival. A dolog története ez: A kiegyezés után boldogult Székács irt nekem s felhívott, írnám azoknak az atyafiaknak, kik a gyűlésekre nem jöttek, vele szemközt bizalmatlankodtak, — hogy szűnjenek meg különcködni, ő (Székács) bizto­sítja őket, hogy azon határig, a míg a törvény engedi, ott, hol meggyőzik, hogy evang. felekezetünk java s elő­menetele azt kívánja, szívesen segédkezet nyújt ő is. Jöjjenek a gyűlésekbe s nyilvánítsák, mi s hol fáj, mit kívánnak, mert — úgymond — néma gyermeknek anyja sem érti szavát. Közben ők egyházi lapjukban erősen hangoztatták egy külön egyetemes tót jegyző szükségét s az én fordításommal nem voltak megelégedve. Külön­ben is akkori időben annyira ment a kiegyeztetési szán­dék a központban, hogy Hurbánt Franciszcit, Nová­kot a zsinati bizottságba is beválasztották, a mint mai napig is annak tagjai, s időről-időre meg is hivatnak, de nem jönnek. Amaz említett megbízás alapján irtam volt 1870-ben azon 2 cikket, melyben egyrészt a tót jegyzőt nevetségesnek tüntettem fel ott, hol a tanács­kozások nem azon a nyelven vitetnek, sőt az egész tót jegyzőkönyv kiadatását feleslegesnek találtam, s inkább arra hívtam tel, hogy jöjjenek a gyűlésekbe, vegyenek részt a tanácskozásokban, s bizonyosan eleje vétetik a sok félreértésnek és feljajdulásnak. F2zek akkor Írattak általam, midőn — mondom — a kiegyeztetés minden irányban volt a jelszó. Másrészt akkor, midőn a „pro­testáns egylet« inscenáltatott, melyet megvallom, per­horrescáltam. Már most mit tesznek elleneim ? utalnak Húrban »Cirk. listyra« nem jelezve az évet s ezzel* azt akarjak elérni, hogy nevem s Hurbán neve együvé ke­rüljenek. Ezt nem irják meg, hogy a mikor én 1873-ban a magyar anyakönyveket indítványoztam s a kerület in­dítványomat elfogadta, Hurbán ugyancsak lapjában »szá­momra a nyitott sírt mutatta, mely azért el fog nyelni. — — Igaz, hogy egyházunkat soha sem tartottam arra valónak, hogy nemzetiségi propaganda legyen, de magyar érzelem s magyar hazai érdek mindég vezérelt s jó magyar hazafias törekvésem némi szerény gyümöl­cseire is mutathatok.4 — Ezek oly becsületes vallomások, melyeket ugy az egyház békéje, mint a haza jólértett érdeke tekintetéből figyelmen kivül hagyni nem szabad. Szerk. Csak igazságot kérünk ! Ennél úgyan egyhamar alig lehetne egy-egy ne­hezebben teljesíthető kérést intézni azokhoz, a kiket illet, mert épen ez az, a miért minden fél zörget. Az elnyo­mott lelkiösmeretszabadság jajszavával kiáltanak föl a magyarországi baptista gyülekezetek, tolmácsolójuk lé­vén May*er a nassaui asztalos. Igazságot kérnek, hogy vallásuk s egyházuk a törvényesség jogaival ruháztassák föl. Sohasem tartoztam azok közé, kik a lelkiösmereti szabadságot korlátok közé szeretnék szorítani, mert utol­jára is tudom, hogy ez nemcsak keresztyénellenes eljá­rás, de egyúttal merőben képtelenség is A hit, a vallá­sos meggyőződés egyéni jog s ezt fékezni még a zsar­nokságnak sem sikerül. Megteheti, hogy szabad nyilvá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom