Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-04-09 / 15. szám

iránynak híve, ellenben 783 egyén a pánszláv eszmék és célzatok terjesztője. A megfejtendő kérdés tehát csak az lehet: van-e az evang. egyházban 783 hazafiatlan pap és tanitó ? A snperintendens úr nézeteit valló s vele levelező férfiak közt azon nézet van elfogadva, hogy egész Magyarországon csak tíz pánszláv pap van, de ezek is oly bnta emberek, hogy alig tudnak fogalmazni. Miután Húrban, Leska, Bújna, Krcsméry, Abaffy, Boor stb. uraktól a szép és folyékony irály előnyét eltagadni nem lehet, tehát ezen papok sem volnának panszlávok. Ellenben Felvidéky nézete szerint Magyarországon panszlávoknak tartatnak mindazok, a kik Kollár, vagy Hodzsa, vagy Húrban elveit vallják, az 1861. évi tót kongresszus határozatait helyeslik, s a túróci és szakolcai irodalmi termékek terjesztése által a tót népet magyar-gyűlölővé teszik. Ám tisztázzák hát ezen kérdést is az esperességi gyűlések. Minthogy azonban a történelen magistra vitae, talán nem fog ártani, ha visszagondolunk az 1875. évre; hiszen most csak az akkori eljárásnak ismétlése szándékoltatik. Akkor mondák a pestmegyei papok : minek tiltakozzunk mi, hiszen a pestmegyei esperesség ellen senki nem merte emelni a hazafiatlanság vadját ? A nógrádi esperességben megvolt az akarat külön pánszláv anyakönyv vezetését elrendelni; de az esper. felügyelő látván a kedélyek elkeseredettségét, levette a tárgyat a napirendről. A bács-szerémi esperesség nem látván a kérdést helyesen feltéve, nem akart nyilatkozni. Más esperességek hazafiasoknak vallották magukat, t. i. a többséget, mely nem is volt megtámadva; de elfelejtették megmondani, hogy a hazafias többség mellett minő elemekből áll a kisebbség ? Különben a kerületi gyűlés a nyilatkozatok eredményével tökéletesen meg volt elégedve, s ünnepélyesen kijelenté, hogy mi evangélikusok (t. i. a többség), nem vagyunk panszlávok, hanem jó hazafiak. De mit nyertünk az ünnepélyes kijelentéssel ? Par év múlva megjelent Felvidéky röpirata s oly feltűnést okozott, hogy a bányakerületi elnök urak szükségesnek látták a »mens conscia recti famae mendatia ridet® elvétől eltérni s ama röpirat ellen tiltakozni. A vádak tehát nem szűntek meg, hanem ünnepélyes kijelentésünk dacára súlyosodtak ; sőt a mint a superintendens ur leveléből kitetszik, most már ő ellene is emeltetik a pánszlávizmus vádja. Ugyan miért ? Lehet, hogy azon sorai miatt, melyek Húrban lapja, a Cirk Listy VI. 17. és 18. számaiban olvashatók. Ugy vagyok meggyőződve, hogy Húrban és nagyszámú elvtársai azok, a kik kompromittálják egyhazunkat s veszélyeztetik autonómiánkat. De én nem szoktam véleményemet másokra ráerőszakolni. Nyilatkozzanak tehát az esperességek azon őszinteséggel és higgadtsággal, melyet a tárgy fontossága megkövetel. Steltzer Frigyes, kiszácsi ev. lelkész. A pancsovai prot. egyházak köréből. Pancsova, márc 25. Ugyancsak régen volt, hogy e becses lapban a mi egyházunk viszonyai tüzetesebben tárgyaltattak, akkor is nem épen épületes dolgok szolgáltattak rá okot. A helybeli városi tanács részéről annak idején egyházunk ellen alkalmazott,karhatalom« szomorú hírű s emlékezetű korszaka óta tudtommal keveset foglalkozott velünk a hazánkbeli egyházi sajtó. Pedig sok nagyhorderejű esemény regisztráltatott azóta a helybeli ágost. hitv. ev. egyház krónikájában. A hajdanta oly viruló s oly-szép reményekkel kecsegtető egyházunk, több éven át uralkodó belvillongás s elleneinkkel folytatott élet-halál-harc után a kívülről ritka hévvel gyakorlott ellentállhatlan nyomásnak s létünket alapjaban megrendítő zaklatásoknak engedve, meghasonlott önmagaban s ketté vált. Az oly sok megpróbaltatason keresztülment anyaegyház több évi kínos vajúdásának az lett a vége, hogy 1878. év május havában a külön ev. ref. egyház megalakult. Elleneink táborában ez véghetlen nagy örömöt sziilt. Diadalmi örömükben nagy készséggel siettek az újszülöttnek segítségére, az anyának pedig, a ki kimondhatlan fajdalma1

: között szült, a vesztére. Ármányos programmuknak első számát megvalósitva látták: a helybeli protestantizmusnak ezelőtt 25 évvel nagy áldozatokkal s erőmegfeszitéssel épített várán rést törtek. Az aratott sikerre, a mint azt várni lehetett, vérszemet kaptak s rövid fegyverszünet után a küzdelem csakhamar megújult s kettőztetett erővel vesztünkre törtek. Megváltozván azonban a helyzet, jónak láttak az eddig ellenünk folytatott taktikájukat is részben megváltoztatni. A »divide et impera* gonosz elvét követve minden áron azon voltak, hogy a két testvéregyházat egymás ellen uszítsak s a zavarosban halászva mindkettőt tönkre tegyék. Inter duos litigantes tertius gaudet, gondolták magukban s nagy furfanggal egyházunk vagyonát s temetőnket szemelték ki Eris almájának, vagyis — triviálisan szólva — a két testvéregyház összemarakodására legalkalmasabb objectumnak Sikerrel kezdték meg s folytatták az aláaknázást s már-már ugy látszott, mintha programmuk második száma is megvalósulna. Ámde csakhamar tapasztalni voltak kénytelenek, hogy egy náluknál hatalmasabb láthatlan kéz intézi sorsunkat. A két testvéregyház észre tért s a helyett, hogy egymást gyöngítve közös ellenük örömét s diadalát öregbítse s úgyszólván maga alatt vágja a fát, komolyan hozzálátott az ujjászervezkedési munkához. Őszinte törekvését siker és áldás követte. Az ev. ref. egyház részéről saját kárunkra oly ritka hévvel s türelmetlenséggel folytatott proselytáskodás megszűnt. Az egyhazvagyont illető felette kényes kérdés békés úton oldatott meg, s kilátásba van téve, hogy a f. é. húsvéti ünnepek után végre valahára az unalomig megvitatott temetőiigy is véglegesen el fog intéztetni. Dacára az éveken át folytatott testvérharcnak, hál Istennek, jelenleg békességben élünk