Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-04-09 / 15. szám

Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe ?" nyomtalanul hangzottak-e el r Épen nem, sőt a szeretet parancsai mellett ezek a szavai Jézusnak aíok, melyek a nevét viselő egyházba talán legmélyebben bevésettek, a melyek az ő híveit minden egyéb vallás követőitől talán leginkább megkülönböztetik, s melyekben a keresztyénség világtörténelmi küldetésének alapja rejlik. Mert hiszen azok a tanítások, melyek az új testamentomban olvashatók, előfordulnak, ha nem is oly tisztán, oly teljes erkölcsi mélységükben felfogva, más vallásfelekezetek szent könyveiben is. Hogy p. o. istent tiszteljük és pedig nem külsőleg, nem a kosok kövérével, nem égő áldozatokkal, vagy az ajkak gépies imájával, hanem a szív tisztaságával s a cselekedetek jóságával; hogy embertársainkat szeressük, a szegények, nyomorultak irányában legyünk könyörülő szívűek stb., parancsoltatott a mozaismus-parsismus-budhaismusban, Í3Í1; ' ' . áz izlamban, taníttatott sok emelkedett lelkű pogány bölcs áltál is. De ez a gondolat, hogy azt, a mi. valóban isteni, elnyomni, megsemmisíteni ítii^fioht jjti Jnisiíiö'iOsI Lijj • * néni lehet; .hogy az még ha meghalni látszik is, nem maradhat a sírban, hanem annak élni kéli; s másfelől, hogy a legigazabb, a legmagasztosabb eszme is csak nehéz küzdelmek után nyerhet diadalt; hogy még az isteni lógósnak, a Krisztusnak is előbb szenvedni, keresztre feszíttetni kell, és csak úgy mehet be az ő dicsőségébe: ez a gondolat sehol, semmi más vallásban ily "tisztán kimondva, így plastice kidomboritottan felmutatva nincs. Ez kizárólag keresztyén tan, s viszont e tan képezi a keresztyénség legfőbb ere jet s legtermékenyebb elemét. Annak az ezernyi csodának, melyet a keresztyénség az emberiség történelmében eszközölt, első gyökérszálai az emmáusi tanítványokhoz intézett krisztusi szavakban rejlenek. Honnan van az — kérdezék már nagyon ' . X

j t [ff • | '. " _ sokan a világ bölcsei közül, — hogy az egyszerű 12 " apostol azon őrültnek látszó vállalathoz kezd, hogy a világot a názárethi próféta számára meghódítsa ? Honnan van az, hogy az első századok keresztyénéi, és pedig nem valami emelkedett szellemű bölcsek, nem ujabb kiadású Sokratesek, hanem egészen közönséges műveltségű egyének, rabszolgák s szolganők, iskolát nem látott, bölcseszekkel érintkezésben nem volt diakonok, pa'pok, püspökök, oly bámulatos nyugalommal mennek a szenvedések s a legkínosabb nemei elé a halálnak r Honnét van az, hogy az anyagilag és szellemileg oly gazdag római állam rövid 300 év multával a golgothai kereszt elé térdel ? Könynyü reá a felelet. Mert az emmausi uton menők között voltak olyanok is, a kik előtt ha előbb mesebeszédnek látszott is, hogy a Krisztus él, de azután, hogy találkoztak vele, és szemeik megnyilatkozának, erősen bevésték lelkükbe azon szavakat, hogy a Krisztusnak szenvedni kell és úgy íog bemenni az ő dicsőségébe. Később ismét sötét idők következnek. Idegen vallású barbár népek árasztják el az országok legnagyobb részét, melyekben a krisztusi tanok már gyökeret vertek. De azért az eszme nem hal meg. Akadnak ismét férfiak, Severin, Columba, Vinfried, Ansgár és sok mások, kiknek füleiben hangzik az emmausi úton mondott krisztusi szózat, és az eltaposottnak vélt keresztyénség megnemesedve éled fel. Majd másnemű ellenség jött, a tiszta keresztyénség már-már el lőn temetve, s a nagy setétségben csak a máglyák világítottak. Igen de a máglyák világa is legkiválóbb mértékben azon emmausi szavakra vetődött: Avagy nem tudjátok-e, hogy a Krisztusnak szenvedni kell, és ugy menni be az ő dicsőségébe ? Vald, Husz és sok ezerek e szavakat olvasták a pokoli fénynél. De nemcsak ily szorosabb értelemben vett vallási előharcosok lelkesülének ama krisztusi szavaktól, de sok mások is. Hiszen a keresztyénségnek különben is nem az a hivatása, hogy egy új vallásrendszert képezzen, hanem, hogy áthassa, megszentelje az egész életet, hogy a politikai, társadalmi, tudományos téren előbbre vigye az emberiség ügyét, nemesítse az intézményeket, oszlassa a nyomort, terjeszsze a felvilágosodást. S valóban korunk e tekintetben is messze kiemelkedik a keresztyénség előtti kor felett. Csakhogy ezeken a tereken is nehéz küzdelmek között lehetett és lehet csak egy lépést is előbbre tenni. Minden újabb eszmének törhetlen lelkű prófétákra, szenvedni s halni kész apostolokra volt szüksége, és a modern intézmények mindegyikének a megszületésénél sok köny és vér folyt el. A sok politikai s egyéb vértanú honnét vette legnagyobb részét lelki erejének ? Krisztus ama fentebbi szavaiból. A keresztyénségnek az a concrét példában felmutatott spéci-