Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-03-26 / 13. szám

eszméje közöltetett, épen azok nem olvassák, a kiknek érdekében Íratott ama cikk. a kik pedig olvassák, azoknak jól van a fejők alja s közönynyel szólnak: „Kaparj kurta, neked is lesz!" Komjály Gedeon. TÁRCA. A munka kezdetén. XIV. Sárkeresztúr, 1882. március 15. Kedves Nagytiszteletű Úr ! „Ouousque tandem abutere patientia nostral* . . . Méltán igy kiálthatnak fel becses lapjának szives olvasói, a kik ha jóakaratú érdeklődésöket nem vonjak is meg egy pályakezdőtől, de rossz néven vehetik, hogy e pályakezdő kétes értékű kisérleteiről és saját becses személyéről oly sokat beszél és beszéltet. Nem folytatom azért tovább : mai levelem az utolsó. Különben is lelkészi működésem főbb mozzanatairól immár számot adtam. Két dologról kellett volna még kissé bővebben szólanom: a tanügyről s a lelkész hivatali (irodai) teendőiről. Most legyen elég ezekről csupán pár szóval megemlékeznem. Már mondottam volt egy izben, hogy a lelkésznek az iskolára, mint egyházának veteményes kertjére, úgyis mint lelkipásztornak, úgyis mint administrátornak kiváló gondot kell fordítania. Lelkipásztori teendőiről már szólottam röviden. Mint az iskolaszék elnöke s az iskolák administrátora szintén nagy mértékben hozzájárulhat a lelkész a tanügy előmozdításához, ha szakavatottan, lelkiismeretesen és tapintatosan végzi e tekin. tetben is kötelességét. Es bizonyára a felekezeti iskolák, illetőleg azok elnökei, a papok ellen itt-ott megindult kíméletlen megtámadástól legkevésbbé sem félhetünk, ha melegen szivünkön hordozzuk a nevelés és tanitás r.zent ügyét s az iskolák igazgatásában nem azon kicsinyes szempont vezérel, hogy azok felett „uralkodjunk*, hanem hogy e nagyfontosságú egyházi és társadalmi ügynek tehetségünkhöz képest „szolgálni® igyekezzünk. Hogy azonban a tanügynek valóban hasznos szolgálatokat tehessünk, lehetőleg alapos szakképzettségre kell törekednünk, nehogy mi is azon u. n. „tanügybaratok* közzé számittassunk, a kik mai napság gomba módra szaporodnak, de a tanügyhöz valósággal édes keveset értenek. Vegyük mi e fontos ügyet komolyan. Látogassuk az iskolakat lelkiismeretesen, kisérjük figyelemmel a tanítók tanítását, a tanulók előmenetelét ; igyekezzünk orvosolni a bajokat, pótolni a hiányokat, buzdítani a gyengéket, inteni, fenyiteni a kötelesség-mulasztókat. S ha barátjai vagyunk a tanügynek, legyünk barátjai a tanítónak is. O a mi munkatársunk, legyünk mi is szives útbaigazítással, jóakaratú tanacsunk- j | kai az ő erkölcsi tamogatói. Igy egyesült erővel könnyebb lesz hatni szülőkre és gyermekekre és sem az iskolák, sem a fejek üresen nem maradnak. Ily szempontból tekintem én egyházamban a nevelés és tanitás nagyfontosságú ügyét. Bár iskoláink nem állották épen rossz lábon ezelőtt sem, de azért sziikségök volt és van mégis a javulásra. Rajta leszünk, hogy a javulás mihamarább szemmel látható legyen. Koronként, egyházam tanítói és én, beható eszmecseréket folytatunk iskoláink anyagi s különösen szellemi állapota felett s közösen állapítjuk meg a módokat, melyek szerint állásunkhoz képest mindenikünknek a tanügy előbbre vitele érdekében iskolában és iskolán kivül közre kell működnünk. S az itt-ott már is feltünedező siker buzditólag int felénk a jövőre is. De legyen elég most e tárgyról, melyet különben is csak érinteni akartam. A lelkész hivatali kötelességeiről itt csak futólag kívánok egyetmást megjegyezni. Minenekelőtt azt, hogy bármily fontosak legyenek is a lelkész enemű (irodai) teendői, lelkipásztori feladatahoz viszonyítva ezek mégis csak mellékesek. Az anyakönyvek lelkiismeretes vezetése s féltékeny gonddal őrizése, s a számtalan hivatalos okmánynak szabatos és kellő csínnal történő kiállítása a prot. papságnak ugyszólva vele született erényei közé tartozik, s bátran kimondhatjuk, hogy például az anyakönyveket hivebb kezekre bízni már csakugyan nem lehetne. Hasonlókép teljes készséggel teljesítjük egyébb az ujabb időben nagyon is felszaporodott polgári hivatali kötelességeinket is, mint szintén az egyház és iskola administrátiójával járó tömérdek írásbeli .teendőket (egyh. hatóságok rendeleteinek bejegyzése, presbyteri ülések jegyzőkönyvének vezetése, adókivetés, gondnol napló, éviszámadás elkészítése stb. stb.) a melyek a lelkészt csaknem bureaukratáva teszik s lelkipásztori magasztos hivatásától többé-kevésbbé elvonják. Ez pedig felette nagy baj. A valódi lelkipásztor buzgóságán ugyan ez a baj ki nem fog, legfölebb bántja az a gondolat, hogy ily alárendelt érdekű dolgokra napokat, sokszor heteket kell pazarolnia ; de a kísértés közel all akármelyik lelkészre nézve is, hogy ezen gépies teendői közben talán ereje kimerültségét is érezvén, kevésebbe vegye vagy épen el is hanyagolja mindennél fontosabb lelkipásztori kötelességeit. Pedig, ezek az úgynevezett,' irodai teendők1

bármenyi táradságunkba kerüljenek, utóvégre is csak mellékesek. Va'ahányszor egy napot ily gépies munkában kell eltöltenem, elszorult kebellel sóhajtok fel : diem perdidi. Hiszen nem azért vagyok én lelkipásztor, hogy íródeák, hanem hogy igehirdető legyek. A lelkész bureaukratikus teendőit egy jóravaló segédjegyző is könynyen elvégezheti, s jöhet idő, mikor az állami törvényhozás csakugyan ilyes világi hivatalnokokra bizandja az anyakönyvek vezetését, s azzal jó formán vége lesz a lelkészi ^hivatalnak', hogy kizárólag s annál odaadób ban magasztos lelkészi »hivatásunknak' élhessünk. Te hát az, a mi jelenlegi viszonyaink közt lelkészi állasunk 25*