Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-03-26 / 13. szám

PROTESTÁNS r SZERKESZTŐ-es KIADÓ-HIVATAL IX. KER. Kinizsjf-ufca 29. sz I. HITI. Előfizetési dij: Hirdetések dija: Helyben há/.hozhordással s vidékre postai küldéssel 1 hasábos petit sor többszöri, beiktatásáért félévre i frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Rélyegdi kir. postahivatalnál ; helyben a kiadóhivatalban. külön 30 kr. Teljes száiirx-ú. példám. yolsilcaLl xxxirxcLég- szolgál r &tunki^. Azon t. előfizetőink, kiknek előfizetések lejárt, annak megújítására felkéretnek. Az affiliálás kérdéséhez. Mióta megállapittatott ref. egyházunkban a lelkészi fizetés minimuma: többen szólaltak föl, csak e lapok hasábjain is, e tárgygyal összefüggő ama kérdésben: célszerű s tanácsos-e a minimumot megadni nem képes anyaegyházakat rendes lelkész nélkül hagyni s praeorantiává alakítani r Hallottunk nagy, erős érveket felhozni az affiliálás ellen; de mellette — tudtommal egy szó sem emelkedék a sajtóban. A tanácskozások zöld asztalánál azonban annál több, a mit tanusit azon körülmény, hogy az e. kerületek egyértelműleg szabályozák s kimondák a lelkészi fizetés minimumát s ezzel együtt ama elvet is, hogy a minimumot megadni nem akaró vagy nem tudó anyaegyházak első sorban affiliáltassanak, azaz: praeorantiává alakíttassanak s csak a hol a helyi körülmények minden áron szükséglik, ott szerveztessék tanitókáplánság vagy lelkesztanitóság. Legyen szabad nekem e helyütt az affiliálás mellett szólanom, tekintettel az ellennézetűek érveire. Váljon micsoda indok vezette egyházi tőbb hatóságainkat a minimum s az affiliálás kimondásában s mi tette ezt szükségessé ? Nem egyéb, mint a ref. lelkészi kar, sőt egyházközségeink sanyarú helyzetének némi javítása. Fölösleges mutogatnunk, hogy a ret. lelkészi kar - 3

-ad része mily szomorú anyagi viszonyok közt tengődik. Csak a vak nem látja sebeinket, a süket nem hallja sóhajainkat. Ugyanazon arányban többnyire magok az egyházközségek is sinlődnek, a lelkészi s tanítói kettős állomás fentartásának terhei alatt. Ugyan mi reális expedienst tud Görömbei vagy Kajati, vagy bárki más ezen mizériák megszüntetésére ? Tán a mindig vékonyabban csörgedező s nagy részben főiskoláink által elnyelt államsegélyt ? Vagy a közalapok s vallási alapítványok mesés összegű, de kiáshatlan mélységbe temetett hányadát ? Vagy az embriójában levő országos segélyalapot ? O mily sok szegény kollegára borul addig a minden nyomort eltakaró sirhalom ott Öcsön, Tihanyban, s száz meg száz helyen, mig fönnebbi ábrándok valamelyike megvalósulván, egy-egy csöppet lesz képes nyújtani a szomjúság miatt elepedteknek ?! Legtö-bb reményt az országos segélyalaphoz fűzhetnénk, de Maróthy nélkül is ki* számitható: váljon a jövő század melyik felében lehet domestikánk oly állapotban, hogy abból a szűk díjazású lelkészek segélyt nyerhessenek! Nagy Harpagonaink nem igen szórják marok aranyaikat ez oltárra ; sot félni lehet, hogy ugyanazon hatalmas kéz öli el majd valami sophismával ismét e nagyreményű szülöttünket, ki az ötvenes évek domestikáját bölcsőjében megfojtá !*) Nem képtelen állítás hogy mire az országos segélyalap forrást nyithat: akkorra önmaguktól megszűnnek, affiliálódnak kis egyházaink, ha egyébért nem, a ref. lelkészi pálya miseriái által e *) Mi ettől nem félünk, sőt ha híreink nem csalnak, épen. ez oldalról várható a nagy horderejű intézmény oly hathatós gyámolitása, mely országos életbeléptetését és működését tetemesen elősegiteni és siettetni fogja. Többet szólanunk a diseretio nem engedi. ' • Szerk.