Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-03-19 / 12. szám

ellenkezőleg a magy rság közepette léteznek, de lélek* számra nézve a szászság közt létező magyar ajkú egyházközségekhez távolról sem hasonlíthatók : mint-Enyed, Torda, Marosvásárhely, Fogaras stb. évről évre tetemes segélyezésben részesittetnek, a minek czélzata nagyon is szembeötlő. 2.) Mint az állami s egyéb segélyezésekben, ép oly mostohán s aránytalan csekély mérvben részesittetnek a közülök kiemelkedő ifjak a középtanodai s egyetemi stipendiumokban is; a mi szintén tényekkel van előttem bizonyítva. 3.) Ellenkezőleg e mostoha bánással, az egyházkormányzat és segélypénztárak terheiben a magyar egyházak is épen oly mértékben osztoznak, mint a szászok. A Landes- és Bezírks-Kirchenfond javára, az egyházak jövedelmeinek 2 ®/0

-a minden egyháztól kivétel nélkülbevétetik. A Landes-Consistorium és Kirchenversammlung kerületi közgyűlés tartásának költségeire, a tagok napidijaira stb. szintén minden egyház, és pedig elég tetemesen megrovatik. De ha mindezek az elősorolt tények, a szász főconsistorium méltányossági érzetének, s atyai indulatának teljes hiányáról tesznek tanúságot, vannak más tények, melyek már egyenesen az egyházhatóság kötelességmulasztásáról tanúskodnak a magyar egyházak irányában. Minden protestáns egyházban, az egyházi hatóságnak és főhatóságnak egyik legfőbb kötelessége a fölött őrködni : hogy a lelkészi és tanitói fizetések ne csonkittassanak, és a lelkészeket, tanítókat a nép minden ilyetén kísérletei és túlkapásai ellenében egész erélylyel oltalmazza. A szász consistoriumok e kötelességet a magyar egyházak iranyában vagy épen nem, vagy csak igen lanyhán teljesítették, a mint erről csak a következő nthány tény is meggyőzött: 1.) Tatrangon, Hossufaluban, Pürkereczen az előbbi kepének és failletőségeknek készpénzre, illetőleg átalányra átváltoztatasaval a lelkészi és tanitói fizetések tetemes megrövidítése megengedtetett, illetőleg elnézetett. Tatrangon azonkívül megengedtetett, hogy a Brassó város (mint volt földesúr) malmaból évenként a lelkésznek fizet, tetni szokott 20 köböl vamgabona, melyért az egyházközség tartozott a malomgátjat tatarozni, a lelkészi fizetésből elvonassék — s az egyházközségnek adassék. Az összes kepeváltsági esetekben azon felül kimondatott: hogy a pénzre való atvaltoztatasok csak 5 évre érvényesek, s 5 év leteltével, az akkori arak szerint, új meghatározás a'a vétetnek. Mindazáltal, az 5-év elteltével ez nem történt meg, s a megcsonkított fizetések tovább is úgy hagyattak 2.) Egyes esetekben még kiáltóbb példáit adta a Consistorium, mily kevéssé viseli szivén kötelességét a magyar egyhazak papi és tanitói állomásainak dotatiója irányában. Krizban megengedtetett az egyházközségnek, hogy a lelkész illetőségében volt 9 darab szántó és kaszáló föld, s a tanítótól két darab föld hasznalatát elvonja. Apáczán a lcápláni fizetésből 18/4 évben levontak 100 véka őszi, és IOO véka tavaszi gabonat; a lelkész e merénylet ellen f. é. juniusban tiltakozást adott be a Bezirksconsistoriumhoz, folyamodványa még nem láttatott el, de a palyazat az állomásra, a megrövidíttetett fizetés mellett hirdettetett ki. 3.) Mikép viseli gondját a Consistorium magok aZ egyház községek javának s lelkiüdvének is — mutatják a következő esetek : Az apáczai népes egyház több éven at egy teljesen világtalan lelkész gondozása alatt hagyatott, a ki tehetetlensége miatt közbotrány és nevetség tárgya Volt, a nélkül, hogy helyettesítéséről gondoskodás történt volna, s akár a Bezirks-, akar a Landes-Consistorium intézkedett volna; a papi fizetésből, mely épen ez évek alatt a dézsma-kárpótlási viszályok miatt ideiglenesen »Wartegeld" cím alatt, épen felére volt redukalva, nem lehetett segédet tartani ; de a főconsistorium kezelése alatt voltak alapok, melyekből egy kevés jóakarattal segíthetett volna a bajon; ott voltak pl. a sinecurák, nagy jövedelmű, de hivatalnélküli egyházak után befolyt dézsma kárpótlási összegek ; ott az államdotátionak szegény papsagok segélyezésére szánt része, stb. Krizban hasonlag egy tehetetlen agg lelkész alatt, több évig tűretett ily szomorú állapot, míg végre 1873-ban a helyettesítés megtörtént. Pürkerec, melynek lelkésze sajat kérelmére 1871-ben félfizetéssel nyugalmaztatott, a sajat egyházával is eléggé elfoglalt tatrangi lelkész gondozásara bízatott, s három év óta a lelkészi állomás betöltéséről nem történt intézkedés. Ily esetek eléggé tanúsítják, hogy a szász consistoriumok a magyar egyhazak javát, még a szoros kötelesség mértékéig is, mily kevéssé viselik szivükön. Ily gondatlanság s kötelességmulasztás esete az is, hogy midőn a magyar egyhazak felekezeti iskoláikat községiekké nyilvánították, a Bezirks-Consistorium kimondotta ugyan, hogy a felekezeti iskolai vagyon minden eshetőségre biztosítandó a felekezet (illetőleg az egyházközség) javara, de e határozat foganatositasaról aztan nem gondoskodott, s az egyházközségek érdekei máig is megovatlanúl vannak. Nem csekély sérelem tamadhat végre a magyar egyhazakra és lelkészekre a papválasztasi szabalyzatokból. Ezek szerint ugyanis az egyházak jövedelem tekintetében bizonyos kategoriakra vannak felosztva, és a választhatóság a magasabb kategóriákban bizonyos szolgálati évekhez van kötve. Hogy ez a szűk körre szorított magyar lelkészekre nézve mily hátrányos, első tekintetre szembeötlő. Mert mig egy felől a nehany magyar lelkész, ha a kellő szolgálati éveket felmutatni nem birja, a nagyobb magyar egyhazakba való valaszthatósagból ki van zárva; addig más felől nincs kimondva, hogy a választandó lelkésznek bírnia kell sajat egyházközsége nyelvét, s igy megesik, hogy magyar egyházba magyar lelkész nem pályázhatván, a nép nyelvét nem biro szász palyazokra