Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-03-19 / 12. szám

alkalmával a hiványnak nagymérvű megcsonkitásaba beleegyezni nem akartál ! Ugyebár Te és társaid egy izben hosszú eredménytelen tárgyalás után a faképnél hagyván a zajongó tömeget, az asztalhoz ülni akartatok, de akkor utánatok jött a vendéglőbe több százra menő társával a ,falu szája*, a megrendelt ebéd felszolgáltatását megtiltotta, az ősgyülés helyben való folytatását követete, s mert nem engedtetek, szemetek láttára harmad magával az asztalhoz ült, jól falatozott, s Titeket — az esperességi bizottságot — éhesen hagyott kocsira ülni 1 — Akkor pedig a pánszlávizmus még nem volt oly hatalmas, mint most, tót hirlap a nép kezén alig fordult meg, a maga dicséretét nem volt oly könnyű hírlapokban olvasni mint most. Bezzeg máskép van az jelenleg ! Napjainkban Hlasnik és a Nár. Noviny nagyobb tekintélyek mint hajdan a próféták. Most már elegendő a megbuktatásra, hogy ezen hírlapok valakit magyarónnak, renegátnak, a nép bakójának vagy hóhér Kozárek legényének elnevezzenek ; s legyen az illető jelölt maga Pál apostol, azt kapja válaszul : nekünk nem kellesz, mi oly embert akarunk papnak, a ki vér a mi vérünkből, ki a túróc-szentmartoni tót kongresszus határozatait helyesli, velünk szívesen eszik-iszik otthon a paplakon, sőt a kocsmában is; kinek szerény falusias neje magunk féle vendégeknek szívesen felszolgálja a bort és a fekete kávét, magyar vagy német divatlapot nem járat stb. Tót egyházainkban a kandidálási jogot tényleg a túróci és szakolcai hírlapírók, a Hurbanolc, Boorok és Mudronok gyakorolják ; az ő ajánlottjuk bizonyos lehet a megválasztatásban — hacsak a főesperes Albával nem mondja : non curamus vestros privilegios. Református testvéreink a demagógia legveszedelmesebb fajat, a pánszlávizmust, csak híréből ismerik, és mégis bizonyos áramlattal szemben minő szigorú — talán túlszigorú — határozatokat hoztak a lelkész-választások ügyében ! Mikor lesz nekünk evangélikusoknak a debrecenihez hasonló zsinatunk ? Soha ! Az a párt, melynek a szabad papválasztás és az ősgyülések kedveznek, most mar oly hatalmas, hogy egyházunk Hellasz sorsát többé el nem kerülheti! Adja Isten, hogy csalódjam-Steltzer Frigyes, kiszácsrevang. lelkész. A brassóvidéki ág. ev. egyházmegye 10 magyar hitközségeinek egyházi elszakadási- s magyar esperesség megalkotási ügye 1874 szeptember 3-tól — 1876 március 1-éig, illetve 1877 október hó 10-éig. (Folytatás.) De nemcsak anyanyelvüknek, mely egyszersmind az állam hivatalos nyelve, minden használatától elvannak egyházhatóságaik körében ütve a panaszló magyar egyházak, hanem tényleg megfosztva egyházhatósági jogaik, s jelesen önkormányzati beíolyásuk gyakorolhatásától is. — Mert bár az 1848 előtti állapot, midőn Brassó város földesúri hatósága alatt szabad lelkészválasztással sem birtak, sőt az 1861-ik évig fenntartott igazságtalanság, midőn lelkészeik csak a brassói lelkész káplánjainak tekintettek, s az egyhazak magok képviselve sem voltak az egyházmegyén, a Verfassung által enyhittetett is formailag, amennyiben attól kezdve az önálló egyházközségek soraba felvétettek : egyenjogúaknak a szász egyházközségekkel ma sem tekinthetők. Az egyházmegyei közgyűlésben (Bezirks-Kirchenversammlung) minden egyházközség lelkészének és egy világi képviselőjének széke és szava lévén, ebből ők sem zárathattak ki. A Bezirks-Consistoriumban azonban ettől fogva is folyvást aránytalanúl hátra tétettek. 1861-től 1863-ig (4 éves választási cyclus mellett) négyszer újíttatott meg a Bezirksconsistorium. Hogy esperesnek, alesperesnek, vagy világi gondnoknak magyar választatott volna, arra nem volt eset. Az összesen 4 lelkészi és ugyanannyi világi rendes tag, s három-három póttag közé, a három első valasztaskor 1861. 65. 69-ben egy lelkész ülnökül, s két esetben még egy lelkész pótülnökűl is bevalasztatott ugyan a magyarok közül is, de világi ülnök soha egy sem. Az utóbbi 1873-iki tisztújitáskor pedig a lelkészek is kihagyattak, s jelenleg a brassóvidéki Bezirks-Consistoriuinban sem lelkész, sem világi — nem űl egyetlen egy magyar sem. Az első folyamodásű (barssóvidéki) házassagi törvényszékben, melyre a megűjitas sora csak 2-év múlva kerül, az előbbi valasztasból, még űl 9 ülnök közt egy magyar lelkész ; világi tag ott sincs, s nem is volt soha magyar. Végre az egyházkerületi consistoriumba, a 10 magyar egyházból soha senki sem választatott sem rendes, sem pót ülnökül, sőt az egyházkerületi közgyűlésre (Landes-Kirchenversammlung) soha egy képviselő is — sem lelkész, sem világi nem küldetett, s a másod folyamodásű házasságitörvényszéken sincs egy is, s nem is volt soha. Igy tény az, hogy az erdélyi ág. hitv. egyházkerületben 20-ezer magyar protestáns, nemcsak anyanyelve használatatói van elzárva, hanem az önkormányzat jogából is teljesen ki van szorítva. Igy egyházaik anyagi és szellemi kormányzatában nemcsak nyomatékos, de még kisebbségi szavazatot sem érvényesíthetvén, nem lephet meg, hogy érdekeik elhanyagoltainak, s ők minden ponton hátra szoríttatnak. Erre nézve küldöttem jelentéséből, számos felhozott tény és részlet összefoglalásával — csak a következőket kívánom ezúttal constatalni: 1.) Magyarország törvényhozása altal az erdélyi ág. hitv. egyházkerület részére évenkint megszavaztatni szokott 16000 frt államsegélyből, úgy szintén egyéb, az egyházkerület rendelkezésére álló segélyezési alapokból, az előbbiről ide is felterjesztett egyházkerületi számadások, emezekről pedig nyomtatott kimutatások tanúsága szerint is, a magyar egyházak sem lélekszámuk, sem szükségeik arányában nem részesittetnek, s ha kivételesen és inkább csak látszatra segélyeztetnek is, ezzel szemben oly szászajkú egyházközségek, melyek épen