Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-03-19 / 12. szám

föl érzékekkel. Innen van, hogy itt adott beszédei is egytől egyig rövidek. Többet nem mond, mint a mennyi alkalmas a szólásra, azt pedig el nem hagyja, mi szükséges e tárgy megértésére. Az egyes beszédeknek címeit a meghaltnak neve képezi, a ki fölött beszédeit elmondotta. Ez is mutatja, hogy mindenütt az életet beszélteti, vonatkoztatva a szentirasra, vagy pedig megfordítva : a szentírást vonatkoztatva az életre. Helyesen. Mert így kell az igazán mézszerű beszédelcnelc alkotva lenni. Ebben van az e fajta beszédekhez a művészi kulcs. I. A legelői álló beszédben azt magyarázza: Minő jutalom követi az Úrban elhunytak cselekedeteit ? Tisztelőik megsiratják. Tetteiknek élvezői hálás emlékezetben tartják. Életeknek egyaltalán jó hatása van. Maguknak boldogságot teremtettek Istennél. Ezt kifejtve, mind mondám: röviden, de velősen; a mondottakat alkalmazva az elhunytra, a mi által a boldogult kedveseit vigasztalni tudja, az élőkre beszéde buzditólag, serkentőleg hat. II. A másodikban (egy lelkészné koporsója fölött) hangsúlyozza azon tulajdonokat, melyek a jó nőt és anyat, különösen a lelkésznét ékesítik. E tulajdonok : józan bölcsesség és kegyesség. Föláldozó szeretet. Folytonos tevékenység. Hadd idézzek e beszédből csak egy rövid paszust, hol a nők józan bölcsességét írja le, a leirás igazán szép, kedves, és mondhatni józan bölcsesség eredménye : „. : . Az ilyen nő nem követel, sőt enged, és még is neki engednek, meghajol a férj akarata előtt, és még is rendszerint az ő akarata teljesül! * III. szól a könyekről, melyekkel elhunyt kedveseink emlékének áldozunk. A mikor is így beszél róluk : „Azok a könyek természetes kifolyásai a fajdalomnak. Megtisztelők arra, kiért hullatjuk, és a ki hullatja, egyiránt. Enyhíthetők a vallás vigasztalasaival. Igazan nemesiti könyeinket, szárítja azokat, enyhülve a beszéd hatása alatt a fájdalom.® IV. A szülői keserv — fájdalomról. Mit siratunk korán elhunyt gyermekeinkben ? Mit kell meggondolnunk halaluk által keltett fajdalmainkban ? V. Miként enyhiti Isten a kegyes lelkek keserveit, midőn azt veszítik el, ki nekik áldásuk vala ? Az együtt töltött idő kedves emlékeivel. Hogy előkészíti őket az elválás bekövetkezésére. Azon hittel, hogy az elválást nem mondja öröknek. VI. Mi némítsa keservünket, midőn Isten érzékenyen sebzi szivünket ! Az ur szabad velünk. A tűrő banat enyhítésre vezet, a türhetetlenség növeli a sebet. Azon hit: Isten jó okokból cselekszik velünk, mikor sebe/, akkor is. VII. A kegyes öregekre éltek végső napja, legszebb nap. Mert nyugalomra, — jutalomra viszi őket. VIII. Ongyill •cos (lelkesz) fölött. Ez az egy beszéd van az egész gyűjteményben, mely szorosabban vett értelemben nem disponál Mintha ezen eljárasával is azt akarta volna a szónok bizonyítani : Itt a természet törvénye, az élet szokott rendje fölbomlott. Ugy kezdi Tót Jánosunk e beszédet (mi jellemző reá nézve, mert neki a szószék boldogság vala): „Soha sem léptem a szent székre oly megrendült érzettel, mint e pillanatban . . . ® IX. Mint válik a hosszas szenvedés áldássá? — Szivünk javulását eszközli. A halai félelmét elveszi. A jövő élet utáni reményt erősiti. Az igaz hűség bebizonyítására alkalmas. X. A kik itt a jobb részt valasztják, azoknak amott is a jobb rész jut osztályrészül. Mit tesz : itt a jobb részt választani ? Miért gondoljuk, hogy annak amott is a jobb rész jut osztályrészül ? De nem sorolom elő minden egyes további beszéd tárgyat, fölosztásat. Mindenben a vallas igazságaival oktat, nemesen vigasztal, megnyugtatván, ugy hogy a tájó lélek nagyobb erőhez jut fájdalmainak békességben való elhordozasára. Kik e gyűjteményt birni óhajtják, megszerezhetik Kiss Lajos nagy-alásonyi (postah. Veszpr.-m.) lelkésztől. Ara 80 kr. Bognár Endre. Rövid válasz úrnak. E lapok közelebbi számában egy rébuszos alairású atyánkfia id. Kiss Áronnak „a XVI. században tartott magyar református zsinatok végzései® cimű művét ismertette, és hogy a magyar protest. közönség közelismerésével találkozó mű iránt ő is kifejezze méltánylását, egy csomó valótlanságot bocsát világgá, ebből akarván tömjénfüstöt árasztani a nagyérdemű szerző köré. S minthogy ezen valótlanságok között van több olyan, mely részint összes magyar prot. egyházunkra, részint egyes testületekre és egyes férfiakra erősen sértő, legyen szabad azokra némely megjegyzést tennem, illetve azok egy részét visszautasítanom. Rébusz úr először is magáéva teszi egy nagy nevű irónk szavait, hogy „mi protestánsok, bar szeretjük a históriai álláspontot: hangoztatni, roppant keveset tettünk saját multunk alapos megismertetésére.® Ez az állitas, még a mennyiben igazságot tartalmaz is, áltálunk protestánsok által nem a szemrehányás, hanem a fajdalom hangjan hangoztatandó, mert hiszen miért nem tettünk ? ismeretes eléggé egyházunknak s a sajtó szabadságnak utóbbi másfélszázéves története. De jórészt nem is igaz azon allitás, hisz magaból az ismertetett műből, sőt az ismertető soraiból is kitűnik eléggé, hogy a csak kissé boldogabb időkben is voltak bizony egyházunknak nagy számú és nagy tudományu történészei, hanem közülük sokan nem hogy világ elé nem bocsathattak munkálkodásuk eredményét, hanem még kéziratban levő műveiket is úgy el kellett rejteni, hogy egynémelyiket — mint ismertető is mondja — „csaknem véletlenül talalta meg Kiss Áron.® No, de azért az állításért csak kis részben felelős Rébusz úr, hanem az ebből, s egy par más mindjárt idézendő állításából vont következtetése már egesze 11 saj.it