Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-03-05 / 10. szám

Eddig a történetke. Már most kérdem tisztelettel: nem hét országra szóló badarságot követtem volna én el, ha Kis István asszonyának gyermekeit, az előkért házassági levél alapján, ennek törvényes férje: Talyigás Ferenc nevére irtam volna be törvényesekül, holott Talyigásról maga a nő sem tud többet, mint azt, hogy elválásuk után Eszéken — tehát Halmostól mintegy 30 mértföldre — napszámoskodott, lehet, hogy évekkel ezelőtt elhalt? Viszont a völgyesi pap micsoda lélekkel Írhatta volna Takács Julisnak Csalai Sándortól származott három gyermekét Kis István nevére törvényesekül, ha ámbár a völgyesi anyakönyv kétségbevonhatlanul bizonyítja is, hogy Kis István és Takács Julis törvényes házasok 1 Hiszen a völgyesi pap nagyon jól tudja azt, hogy a tűz nem gyűlöli ugy a vizet, mint ezen volt házas felek egymást, s hogy különválásuk órájától fogva még csak nem is látták egymást soha. Beírtuk tehát törvénytelenekéi. Ha mint törvényeseket jegyeztük volna be, nem irtunk volna az anyakönyvbe egyebet, mint: óriási hazugságot. Egyébiránt én, mivel Kis István minden keresztelés alkalmával előttem megjelent s nyilatkozott, a Jegyzet rovatba minden szülött után bejegyeztem ezt: j,Kis István előttem személyesen megjelenvén, e szülöttet tőle származottnak kijelentette, s e nyilatkozatát az anyakönyvbe bejegyeztetni kérte.« Dátum. Csepeli Pál, lelkész, két tanu. Majd ha megesküszik az asszonyával, mert elébb-utóbb meg fog esküdni, akkor minden szülött után oda jegyzem ezt is : „E szülött (az ekkor s ekkor) kötött házasság által törvényesíttetett.® Dictum, factum. En azt állitom, hogy semmi szín alatt nem cselekszik helyesen az a pap, ki a törvényes férjétől külön élő nőnek oly szülöttjét, kit mind a köztudomás, mind az ő sajat tudomása, de még maga az anya is törvénytelennek tart, törvényesnek ír be. Mert hamis adatokkal csúfítja el anyakönyvét, és mert egy pap oly konfuziot csinálhat, hogy idővel száz prókátor sem tudja kiigazítani. Csepeli Pál. KÖNYVISMERTETÉS, Óramutató. Ily cimű dolgozatom előfizetési határideje febr. i-én lejárt, azonban az eredmény a vállalat költséges voltához képest alig számba vehető. Hogy ily csekély pártolás történt eddig elé, azt kell hinnem, hogy sokan a szokatlan cim után azt hiszik, hogy az »Óramutató* valami regényszerű dolgozat, s miután az efféle érzéki olvasmányoknak a nélkül is bőviben lehetnek, feleslegesnek tartják vele a már meglevők számát szapotitani. Felvilágosításul az igy gondolkodók számára, röviden ismertetem »Óramutatóm4

tervét. Művem 5 részből áll. Az 1. rész tárgyalja altalában a vallásos éneklést, annak fejlődését a reformátiótól kezdve ; kimutatja az okokat, melyek miatt templomi és iskolai éneklésünk egy állapotban van hosszú idők során, jelzi azt is, mikép segíthetni azon, hogy korszerű fejlődésnek induljon az ; kézzel foghatólag megmagyarázza, hogy azoknak, kiket a ref. egyház kántorai és tanítóinak meghí szellemi, physikai, képzettségi, társadalmi és hivatali tekintetben minőknek kell lenniök. A 2-ik rész magában foglal egy — hosszít évek során tanulmány, észlelés és gyakorlat nyomán irott és szerkesztet népisk lai énektanítás és énektanmódszert, mely az illetőknek kimutatja, hogy miket és miként és menynyit tanítsanak az öntudatos vallásos éneklést illetőleg a népiskolában. A 3-ik részben énekvezéreink találják föl a templomi és temetési éneklés gyakorlati kivitelére és javítására szolgáló tudnivalókat, nemkülönben az összhangzatos templomi éneklés felállítására vonatkozó nézeteket, gyakorlati utasításokkal stb. A 4-ik rész az orgonistáké. Ebben el van mondva röviden az orgona története, szerkezete, kisebb hibáinak kiigazitasi módja, a változatok ismertetése s hasznalati módja. Az 5 ik rész végre kimutatja a ref. felekezeti képezdei ének- és zene tanárok feladatat, nemkülönben az egyházkerületi megbízottak halaszthatlan teendőit a vallásos éneklés jövőjére nézve. Látnivaló, hogy ez az »Óramutatóx

voltaképen a felekezet énekügye érdekében s komoly megfontolással tanulmányozás végett íratott s oly tartalommal bír, milyennel a reformátiótól kezdve ily irányú könyv nem dicsekedhetik, miután nem is létezik. Végre e dolgozat azért is törekszik napfényre jönni, mivel néhol a tanügyi bizottságok palyazat félét hirdettek s akarnak is még hirdetni „Enektan" című dolgozatra, minek ref. népiskoláinkban jelen körülmények között tulajdonképen Stmmi értelme sincs; mert azokban nem énektan, hanem vallásos énektanterv és énektanmódszer szükséges, és pedig olyan tanmódszer, melynek nyomán az e tekintetben kevésbbé jaratos néptanítóink növendékeiket az egyházi éneklésben vallásos érzelemmel és lépcsőzetesen vezethessék; máskülönben pedig nem volna szabad szem elől téveszteni, hogy vallásos énekléstanitásnak népiskoláinkban csak a gyülekezetek által elfogadott s használatba is vett énekeskönyv tartalma szolgálhat alapanyagul; tehát az énektanra való pályázatnak a jövőt tekintve csakis az vj énekeskönyv bevétele után leend értelme. De talan azon tanügyi bizottság, — énektanával növendékeinknél csak az ének-technikai ügyesség fejlesztését akarja mint cdt elérni? Mert nem árt tudni, s az illetőnek komolyan, jól megjegyezni, hogy énektanfélét, ha zenei ismerete van, bárki is írhat, ha szinte egy éneket, dallamot se képes elmondani, de már azt, hogy vallásos irányban a legelső mozzanattól fogva miként kell a növendékeket a vallásos éneklésben oktatni, érzelmeiket ál-