Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-03-05 / 10. szám

szőlőjét munkálta a zsidó vincellérje, telkének adóját fizette a zsidó erszénye. Mind ezt a Jakab zsidó nevére táblázta már a dupla kréta, Kis Istvánnak pedig nem maradt egyebe, mint a háza és egy darab elhagyatott szőlője. Ekkor kerültem Halmosra. Értesülvén ez elzüllött ember sorsáról, feltettem magamban, hogy beszélek vele. Azt gyanítottam, hogy ha hivatom magamhoz, nem jő; azt pedig tudtam, hogy ha erőszakkal vezettetem elém, nagy tapintatlanságot követek el. Kilestem tehát egy pillanatot — hiszen parochiámhoz csak az ötödik házban lakott — midőn józan állapotban volt, s benyitottam hozzá. A földön ülve a falusi házi ipar egyik nemével foglalkozott: csizmát foltozott. Félénken, gyanakvólag tekintett reám, én azonban siettem megnyugtatni, hogy utjártomban véletlenül jöttem be, épen nem tudván, hogy ő lakik itt; de ha már itt vagyok, engedje meg, hogy pár pillanatra kipihenjem magamat. Kissé szégyenkezve tekintett széjjel piszkos, bűzös szobájában, mintha széket keresne. Ez azonban nem volt. Valószínűleg feltüzelte. A kemence padkájára dobott tehát egy ócska ruhadarabot s kínált, hogy üljek le, mit azonnal meg is fogadtam. Nem untatom az olvasót a köztünk folyt hosszadalmas beszélgetés leírásával. Igyekeztem az eszére is, de jobban a szivére hatni. Ragyogó színekkel festettem le azt a boldogságot, mely reá várhat a jövendőben, ha feleségétől törvényesen elválik, s egy jóravaló aszszonynyal újra egybekél. Elővettem legerősebb argumentumnak a kis fia sorsát is. Adjon neki anyát, mondám, akkor majd lesz atyja is. Hasztalan volt törekedésem. Egyetlen, de sokszor ismételt válasza ez vala : „Attól az asszonytól el nem válok, mert rögtön megesküszik a rokkant huszárral. Én a világ csúfjává lettem, éljenek ők is a világ csúfjára. Ha nem akarnak ugy élni, kezdjenek valópert ők, ha tudnak. Azok pedig nem kezdhettek, mert Csalai régen eltékozolván az asszony minden vagyonát, koldusszerü nyomorban tengődtek, sőt lopásért már börtönözve is voltak. Annyit mégis megígértettem Kis Istvánnal, hogy a mi vagyonkája még van, nem tékozolja el s korcsmába nem megy. Ott azonban ugyancsak várták 1 Két nap múlva elment hozzá maga a korcsmáros, Jakab. — 1 alán beteg István szomszéd ? — Sót most kezdek gyógyulni. Távozz tőlem sátán ! — Hát azért jöttem, hogy meg vegyem a szőlőjét. Mi az ára? — Magyarnak száz forint. Németnek öt száz Zsidónak ezer 1 Most nem lehet vele okosan beszélni, gondolá Ja kab. Majd holnap. S más nap ismét beállított hozzá. — Magyar vagyok Itt a száz torint 1 — Zsidó voltál, zsidó vagy, zsidó léssz, míg a krétát bírod Neked ezer forint a szőlőm ára. Ismét nem lehet vele okosan beszélni. Majd holnap. Következő reggel újra meglátogatta. — Német vagyok. Itt az ötszáz forint. Még az sem vagy ! Adj két annyit, s tied a szőlő. — Nohát megadom az ezer forintot! Ezzel elkezdte húzgálni Istvánt a község házához a kontraktus megírása végett. Mely is elkészülvén s a telekkönyvi hatósághoz rögtön elküldetvén, Jakab kifizette az ezer forintot. Ne gondolja senki, mintha ez a zsidó tréfált volna. Még csak nem is csalt. Hanem több esze volt, mint valamennyiünknek, falustól, papostól, jegyzőstől. C) ugyanis tudta már azt, a mit mi még nem tudtunk, hogy a csak pár nap előtt hozott megyei végzés szerént a Halmos melletti útvonal 15 mértfóld hosszúságban ki fog köveztetni. Azt is tudta, hogy Kis Istvánnak terjedelmes, de hitvány szőlője alatt nagy mennyiségű legjobb kő van. Könnyű volt tehát neki a kalkulust megcsinálni, mi hogy helyes volt, bizonyos abból, hogy öt év alatt tiz ezer forint tiszta hasznot rakott zsebre — mindnyájunk borzasztó irigységére ! Kis István haza vivén az újdonatúj ezeres bankjegyet, kiterité az asztalára, s elkezdte szorgalmasan bámulni. A bankjegy pedig vissza mereszté kerek nagy szemeit Istvánra, s elkezdett suttogni olyan bűvös-bájos dolgokat, hogy ennek a szegény, elzüllött embernek csakúgy potyogtak bele a könnyei. „Ne költs el engemet — mondá a bankó — hiábavalóságokra, mert végkép megutál a világ. Szántóföldet se végy rajtam, mert a munkától elszoktál. Megszorult embereknek se adj ki kölcsön, mert azok elbuknak, s velők együtt te is. Hanem — emlékezzél csak reá, valaha ügyes marhaismerő valal, szerezz tehát ökröt, tinót s kereskedjél, de vigyázva, ovatosan. Ha megbecsülöd a nyereségedet, hat annyi vagyonod lehet, mint egykor volt. Takacs Julis szíve megreped banatában, haragjában. De az emberek tisztelnek, becsülnek, fiad pedig még a labad nyomdokát is csókolgatni fogja.® És ugy lőn, miként a bankó beszélt. Kora tavasztól késő őszig négy megye vásárait járta és járja Kis István, télen pedig össze szedi Halmoson a becsületesen kezelt borokat, s elszállítja azoknak a korcsmárosoknak, kikkel vásározásai alkalmával megismerkedett, s kik őt a legmegbízhatóbb embernek tartják. Mai vagyona könynyű becslés szerént is megér harminc ezer forintot. Istápja az egyháznak. Kész segítője az igaz szegénynek. Példája a becsületességnek. Mindenek felett pedig páratlanul gyengéden szerető apja a — gyermekeinek. Gyermekeinele ? Igen. A Dráva mentén megismerkedett egy ritka szépségű ifjú nővel, ki törvényes férjétől külön válva élt. Ezt elhozta, s van tőle 5 gyermeke. Egyikszebb mint a másik. Ha valaki angyalt akar festeni vagy faragni, ezeknél alkalmasabb modellt aligha találna. De nem is indul Kis István soha útra ugy, hogy öt gyermekét legalább ötvenszer össze vissza ne csókolná — anyjostól. Mindég azt mondja hogy: nagy a világ, de nem ismer olyan teremtést, kivel sorsot cserélne, még ha egy Eldorádót adna is ráadásul.