Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-03-05 / 10. szám

dálatomra most nem vezénylett imára, mint hétfőn; talán szivére vette, a miket az ima tartalma,- alakja,-és terjedelméről mondottam neki; vagy csak az az egyetlen töltése volt, uj süleményt nem akart feltálalni, nehogy én még sületlenebbnek találjam mint a másikat. Denique fölegyenesedett és szóla ezen képen : Szoól hozzánk az Istennek igéje ! Afi ! Az Istennek igéje szoól hozzánk; szoól pediglen hozzánk az Istennek igéje Ján. ev." 3-ik részében, (ezen rágódnak legtöbbet): — azzal olvasta és — magyarázni (?) kezdé. En hideg vérrel hallgattam jó darabig. Kíváncsi lettem rá, miként fogja értelmezni az ujjá születést. De csak kerülgette, mint macska a forró kását, és én nem állhatva tovább a boszszantó zagyvalékot, de különösen egy pár szavát hallva, arra sugalmaztattam: itt a pillanat, támadjam meg és álcázzam le egészen. Kapóra jött; azt mondá egyebek közt: minden ember az ő cselekedeteiről ösmertetik meg igaznak, vagy hamisnak lenni. Fölkeltem székemről, szót kértem és a vizes lepedőt Kornya fejére ra boritám. Megragadtam ugyanis ama szavakat és mondám a jelen levőknek, ösmerjék meg Kornyát az ő cselekedeteiből, váljon hogy cselekszik az az ember, a ki a Biró József (egyik tévelygő) buza vetésébe, az ő tudta és akarata nélkül, bele vágja sarlóját ? Ugy-e hamisan, jogtalanul ? Persze ! Nem értették, hova célzok, annál nagyobb lett a meghökkenés, mikor azt kérdém : nem igy tesz-e Kornya ? Ki jogosította őt fel, hogy a földesi lelkipásztor vetésében gázoljon ? Az Isten, — feleié a nagy képű Kornya. Nem oda-Buda édes atyamfia ! Varj csak, mindjárt megmutatom én, mint lehet valakit hamisnak megösmernie az ő cselekedeteiből, még ha Kornyának hívják is azt a valakit. Erre ki kelle fejtenem, hogy miért van az, hogy mi választott nemzetség, királyi papság, szent nép vagyunk, és oly nép, melyet Isten sajátjának tart, hogy annak hatalmas dolgait hirdetnők, a ki minket a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott/ i. Pét. 2 : 9. Megmondám: igenis a J. Krisztusban mindnyájan egyenlők vagyunk, és arra hivatva, hogy, ha egyszer érettünk élt, szenvedett és meghalt a Jézus, igyekezzünk a tiszta, igaz és józan ev. hit. és ennek gyümölcse, a jó cselekedet által hirdetni, hogy a mi fejünk a Jéz. Krisztus, kinek nevén kivül nincs más név, mely altal kellene megtartatnunk. Ez által leszünk mi választott nemzetség, királyi papság, szent nép Isten előtt, ki mindeneket akar üdvözíteni stb. Igen ám ? — de az ev. prédikálására, mert a hit hallásból vagyon — és a sákramentomok kiszolgáltatására, általaban az egyházi jó rend fentartására, bizonyos emberek kellenek, mert csak igy lehetséges követnünk az apostol intését: „ti közöttetek mindenek ékesen és jó renddel legyenek/ S hallgassátok meg csak a Titushoz irt levél i-ső részét, hol Pal apostol arra kéri Titust, rendeljen tanítókat, egyházi szolgákat. íme, apostoli meghagyásból, emberek, arra felhatalmazott férfiak állatának elő egyházi szolgákat. Tehát belső hivatáson kivül, törvényes megbízás, felhatalmazás is szükséges, hogy valaki az ev. nyilvánosan prédikálja, magyarázza. Itt aztán tér nyilt az első ker. egyházak szervezetének rövid ösmertetésére. Mire felszólitám Kornyat : mutasson felhatalmazást, mely szerint ő küldve van ti közétek, akkor elösmerjük, hogy igaz uton jár, különben alattomos csábitó, hamis uton járó. Kornya hüledezett. Ilivei elnémultak. Nem tudsz mutatni ugy-e ? Egy nő : de az Isten lelke szentelte meg ! Ugyan, csakugyan ugy volna ? Megpróbáltátok-e már őt? Ugy-e nem ! Pedig mit mond 1. Ján. 4. 1.? No legyen, hogy Kornyának van olyan a milyen hite ! Igen ám, de hogy masokat taníthassunk, elég-e csak a hit ? Hallgassátok meg, mit mond II. Pét. 1. 5. Nem kell-e tudomány a hit mellé? Hol van ennél a tudomány ? Nem hogy tudománya volna, azt sem tudja bebizonyitani, a szt. Írásból, értitek, a szent írásból, hogy ő erre a prófétálkodásra (?) fel van jogosítva. Tetszett a jelenlevőknek, hogy Kornya sarokba szorult, zsák utcába jutott és nem tudott felelni. Es én mind jobban sürgettem : bízonyitékot nekem, mert ha nem, lerántom álarcát. Meg volt fogva az atyafi, és én ura voltam a helyzetnek, elindultam azzal a kijelentéssel, hogy míg én Földesen leszek, és míg egy darab Kornyat, egy falat nezarénust látok, szüntelen nyomukban leszek, felkeresem őket búvó helyeiken, s addig verem Kornyat az ur igéjével, míg meg nem szökik. Ha pedig nem használna ez, lesz erőnk a végső eszközökhöz folyamodni. A hatás meg volt téve; többen maradásra késztettek még, de az idő telt, elindultunk, a hallgatóság zömétől kisérve, kik egyenesen bot alá valónak deklarálták Kornyát. . . . Azzal a tudattal dőltem pihenőre, hogy a mai fellépésnek döntő hatása volt. Nem csalódtam. És ez szerfölött, igen jól esik nékem Nagyra becsült főnököm azzal kopogtat be hozzam reggeli templom utan : Öcsém ! nem hiába küzdöttél ! Hogyan ? Most távozik tőlem 3 naz. atyafi, a kik azzal a kéréssel fordultak hozzám, engedném meg, hogy egy héten legalább egyszer nekik különösen tartanál szent Írásmagyarázatot. Ah ! tehát közelednek ? Bűnbánva jöttek hozzám. Ha nem lesz terhedre , én meg ígértem. Ezer örömmel ! Hat Kornya ? ő róla hallani nem akarnak. Mégis nem hiába mondtam : a mi népünknek van józan esze, az igének hatalma, ereje . . . nekünk győzni kell! A második összecsapás hatalmasan sujtá Kornyát ; alig hiszem, hogy Földesre belépjen többször; ha ismét merészel !? ... él az ur, hogy addig korbácsolom, mig pozdorjaként el nem szóratik és neve is megrothadand köztünk .... Nekünk győznünk kell. . . Varga Lajos, fúldesi ref. s. lelkész.