Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-02-26 / 9. szám

egyházban, hogy a vendéglátást lassanként felválthassuk mérsékelten díjazott elhelyezéssel. A régi ellenségeken kivül a sekták is ütik fel fejeiket s törnek ellenünk. Léptessünk életbe oly conservativizmust, mely megóvhassa azt, a mi különben tétlenségünk mellett elveszendő lenne. Láng Adolf. Tompa reliquiák. Örömmel hozom nyilvánosságra, hogy im e kegyeletes emlék, melynek pártolására a nagy közönség e lapok mult évi folyamában is fel hívatott, épül. Letette ennek alapját a Gömöri nt. ref. egyházi megye ez ügyben kelt határozatának helyeslésével : Özvegy Csízt Jánosné született Lévai Irén, Tompa Mihály gyamleánya, szép lelke és javai egy részének örököse, a költő hagyatékából e célra átengedett 43 darab eredeti igen nagybecsű levél és 73 db könyvgyiijtményével. Aztán jött Palóci Ábrahám járásbiró mint Tompa egyik legbensőbb barátja a költőnek ő hozzá irogatott eredeti leveleivel. Követte ezt Mahay Dániel ungvári lelkész adománya, ki mint volt iskolatárs, barát és biráló, Tompa Mihalynak „Béla király és a bujdosók1

cimű balladáját küldötte be, melylyel ő a s.-pataki főiskola önképző körétől az első arany pályadijat nyerte, és a mely nyomtatásban tudtommal még eddigelé megnem jelent. Legújabban Sárbogárdról — hol Tompa egy évig segédtanító volt — küldött Vasvári Sándor oda való hely. lelkész három eredeti levelet költőnktől. Mintha csak mondva készítette volna ő ezeket felvilágositásul az utókornak arra nézve, hogyan töltötte ott eddig homályban borongott esztendejét. Mind a három levél T. Sallay Pál úrhoz volt írva. Hálás köszönet ez adományokért! lís buzgó kérelem Tompa Mihály még élő barátai-, kortársai, tisztelőihez : küldjék be ide a birtokukban levő reliquiákat. A gömöri ref. e. megye mint halhatlan testületben, valamint szakavatott, az ügyért lelkesülő könyv- és levéltárnoka most már egyszersmind lángbuzgalmu esperes Nagy Pál tornaaljai lelkész úrban, legteljesebb biztosíték van az iránt, hogy a mi ide küldetik, az meg lesz becsülve, az hiven meg lesz őrizve. Tompa Mihálynak porai felett Hamván emelt már a közönség hozzá méltó szép márvány emléket. Feketehegy fenyvesei között is — hol egykor beteg lelke és teste üdülést keresett — megtisztelték őt a hazafias szellemű fürdővendégek saját magok altal rakott emlékkel. Fán annak idején a nemzet pantheonjában is nyer egy kis helyet. Most a sor ezen a mienken van. Hordjuk össze --a pénzbe ugy sem kerülő, mégis becsesnél becsesebb anyagot, hadd nője ki magát teljes egészszé, ő hozzá, magunkhoz, és az ország figyelmére is méltóvá. PelsScz, 1882. febr. 19. Szentpéteri Sámuel. ref. lelkész. BELFÖLD. Helyreigazítás. Utóbbi cikkem megírása óta több olyasmi történt, a melyek erkölcsileg köteleznek arra, hogy egy állításomon némileg módosítsak, fölkérve nagytiszt, urat, hogy annak becses lapjában helyet engedni szíveskedjék. Én ugyanis egyes esetekről Ítélve azon nézetben voltam, hogy a polgári hatóság közönynyel nézi a futkározó vándorapostolok bujtogatásait. A legközelebbi időben azonban jól esett meggyőződnöm arról, hogy szintén egyes concrét esetekben a polgári hatóság erélyesen 1 nyújt segédkezet a lelkészeknek, mint p. o. Kisújszálláson. Továbbá Lacházan ifj. Kégl István szolgabíró ur nemcsak tapintatosan, de egyúttal törvényesen jár el a titkos gyűléseket éjjelenkint tartó vandorpróféták ellen, mint a kiknek rendszerint sem igazolványuk, sem engedélyük nincs. Így legközelebb Berettyó-Újfaluból került ide egy Lisztes Mihály nevű baptista. A községtől kiállított, de már lejárt igazolványára a szolgabíró ur, Báthory István igen helyesen azt jegyezte föl : »Bibliaárulás ürügye alatt communista elveket terjeszt.4

Ily egyénekkel szemben a mi erélyes szolgabiránk ifj. Kégl István ur röviden szokott elbánni, kiutasítván őket a varosból. Nehogy azonban azok, kik cikkemet olvassak, azt higyjék, hogy tehát Lacházán már nagyon elszaporodj hattak ezen felekezet tagjai, ki kell jelentenem ismétlen, hogy itt csak három tanyázik s ezek sem idevaló születésűek. Plárom év óta, holott városunk tőszomszédságában fekszik Pestnek, többet halászni nem tudtak, pedig mostanában egy-kettő hetenkint megfordul nálunk, prédikálván a kőtemplom hiában valósága ellen, hirdetvén, hogy az iskolázás és a tudomány csak mérget csepegtet a gyermek lelkébe. Némelyek azt állítják, hogy hagyjuk őket magukra, majd beleunnak. Én azt a nézetet sehogysem tudom osztani, ha az ige fegyverével föl nem lépünk ellenök, ha a világi hatóság támogatása nem segít, mindenképen módjukban áll a gyöngébb kedélyeket eltántorítani. Valóban megfoghatatlan előttem, hogy Irányi Dániel képviselő ur s egyes satellesei annyira pártfogásukba veszik a beteges rajongást s azoknak törvényes felekezeti alakulásokat sürgetik. Jól emlékszem, hogy egy időben Irányi a nazarénusok vallás-szabadsága érdekében rántott kardot, mihelyt azonban nyomára jött, hogy ez a felekezet allam-ellenes alapokra fekteti tanait, mindjárt felhagyott a partolassal. Most meg legközelebb azon tanácsot adja a nazarénusoknak, hogy alkalmazkodjanak az állam céljaihoz. Hiszen, ha ezt teszik, akkor nem nazarénusok többé. Tanuknak fő lényege nemis annyira állam- mint inkább társadalom-ellenes. Ila Irányt ur nem pusztán az ideák rózsaszínű világáról álmadoznék, de realiter figyelembe venné a magyarországi baptisták gondolkozási s cselekvési módját, azt hiszem, letenné a védelmökre oly lelkesen fölemelt kardot. 18*