Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1882 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1882-02-19 / 8. szám

Én e felszólalásomra vonatkozólag akarok valamit idézni és pedig nem Szent Ágostonból, vagy Bossuetből, vagy valamely modern theologusból, hanem Renan egyik munkájából. Nem akarom az illető helyet franci, ául felolvasni, hanem felolvasom magyar fordításban. s A haza és a család az emberi asszociació nagy és természetes alakjai. Mindkettő szükséges, de nem elégséges. Azok mellett fenn kell tartani egy oly intézményt, a melyben a lélek táplálékot talál, valamint vigaszt és tanácsot, hol a jótékonyság szervezkedik, és az egyház, vagy mondjuk, az egyházak, melyeket soha nem fognak nélkülözhetni, a nélkiil, hogy az életet, főleg a nőkre nézve kétségbeejtő szárazságnak ne tennők ki.® Ezt mondja Renan, a ki nem orthodox. O is elismeri a pozitív és a fennálló egyházak szükségét. Én ezért nem fogadom el a t. képviselő ur határozati javaslatát. De reflektálnom kell egyéb szemrehányásaira és vádjaira is. Először is vádol engemet azzal, hogy én más egyházakhoz tartozó egyéneket is bizonyos adóra akarom szorítani. Érti valószínűleg a párbér kérdését. Méltóztatnak tudni, hogy ezen parbér alapja a visitatió canonikában van. A hol erre nézve szerződés van, ott a legtöbb esetben a párbér a fundussal összekötött adónak tekintetik s ott a kormány ezen nézethez ragaszkodik. Ellenkező esetben nem tekintettem a fundussal összekötött adónak, de miután ez iránt kételyek és panaszok támadtak, én az igazságügyi és belügyminiszter urakat felkértem, hogy tanácskozzunk ezen kérdésben és tisztázzuk ezen dolgot. Ok mas nézetben voltak mint én, és oda nyilatkoztak, hogy a mennyiben ezen kérdés vitássá válnék valahol, az a bíróság ítélete által döntessék el. En minisztertársaim ezen nézetét elfogadtam és igy hasonló panaszok a jövőre nézve meg fognak szűnni. A mi az alapokat és alapítványokat illeti, bátor vagyok hivatkozni azon t. képviselő urakra, kik az alapok és alapítványok megvizsgálásara kiküldött bizottságnak tagjai, hogy én mindig sürgettem ezen bizottságot, hogy tanácskozzék és tegyen jelentést a háznak, hogy ennek alapjan végleg határozzunk az alapok és alapítványok jogi természete felett. Az autonómia kérdése a legfontosabb kérdések egyike. Annyira mélyen belevág nemcsak az egyház viszonyaiba, de az ország jogaiba is. Méltóztattak engem interpellálni, de én nem azt válaszoltam, hogy a felség rezervált jogainál fogva nem nyilatkozhatom, hanem azt mondtam, hogy azon munkálat épen az alapok és alapítványok miképi kezelésével is összefügg és hogy addig a míg ez ügy nem fog eldőlni, hogy t. i. minő jogi természetűek azon alapok és hogyan fognak kezeltetni, a kormány nincs azon helyzetben, hogy az autonómia ügyében előterjesztést tehessen. Liikő Géza t. képviselő ur a legutóbbi ülésben határozati javaslatot nyújtott be, mely szerint utasíttassák a kormány, hogy még ezen ülésszak alatt a kötelező polgári házasságról törvényjavaslatot terjeszszen a ház elé. Ezen határozati javaslat indokolása közben a képviselő ur a kormányt és engem reakcionáriusnak bélyegzett ; de ez engem nem geniroz. Olyan vague fogalom ez, hogy, mig ő engem reakcionariusnak mond, bizonyos táborokban azt mondják, hogy én felforgató, forradalmár vagyok ; s vannak másrészt egyes emberek, a kik nem akarják a polgári házasságot, sem, ők nem akarnak egyátalán semmiféle házasságot, hanem vad házasságban akarnak élni. S vannak emberek, a kik nem akarják az állam és egyház közti viszonyok rendezését, mert nem akarnak sem egyházat sem államot — hisz vannak olyan emberek, ilyen pártok is, s ezek bizonyonyosan a t. képviselő urat is reákciónáriusnak fogjak mondani. De azt is mondta a képviselő ur, hogy én és a kormány oda sem merünk felemelkedni, a hol 1874 ben álltunk, midőn az én indítványomra kiküldetett egy bizottság, hogy tegyen javaslatot az allam és egyház közti viszonynak rendezése iránt. A helyzet kissé változott, t. képviselő ur. Akkor egy konkrét eset volt előttünk, melyet tisztáznunk kellett volna : a placetum kérdése. — Ezen szempontból kiindulva, magam is indítványoztam ily bizottság kiküldését. Ezen bizottság össze is ült, munkálkodott is, jelentést is adott be. De miért nem volt az egész működésnek sikere ? Mert a jelentés levétetett a napirendről. De nem azért vétetett le, mert Bécsból jött intés, vagy mert valami vörös kisértetek jártak itt a folyosókon, hanem azért, mert Deák Ferenc maga is — a kinek oly nagy befolyása volt a képviselőházban, hogyha ő jónak s szükségesnek találta, hogy levétessék a napirendről, az meg is történt — mondom Deák Ferenc maga is a mellett volt, hogy a jelentés levétessék a napirendről. Es miért ? Mert a dolog nem volt még eléggé érett. Es bizonyos dolgok még most sincsenek megérve. Ugyan hiszi-e a képviselő ur, hogy ha a kérdéseknek komplexuma, mely az allam és egyház közti viszonyok köréhez tartozik, napirendre jönne — a mire különben legalább egy évi törvényhozási munka volna szükséges — de ha napirendre jönne, vájjon nyerhetnének-e azok megoldást ? Nem méltoztatik-e ismerni saját körében, saját pártjában e részben a nézetek állását ? Itt van két kérJés, mely azon viszonyok körébe tartozik. Egyik az alapok és alapítványok kérdése. Vajjon gyorsan halad-e ez az ügy ? Fis talán csak itt, nálunk vannak akadályok ? Ott önöknél nincsenek akadályok ? Itt van a másik kérdés : a középtanodak szervezése Fiz is oda tartozik, a mennyiben épen az egyházak és a felekezetek ezen ügyet kezükben akarják megtartani. S vájjon kedvező az áramlat ezen kérdés eldöntésére ? Midőn a mult országgyűlés utolsó szakában nagy nehezen keresztülvittük az ügyet a közoktatási bizottságon, és napirendre tűzetett a házban, ki indít-