Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1881 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1881-01-30 / 5. szám

lehull az ősi címer is, s a kastély termeit, melyekhez annyi régi, családi emlékek fűződnek, az ,uj földesúr* szállja meg. S mindezek dacára mi magyarok a zsidót soha sem üldöztük: a kenyéren soha sem veszteink vele össze/ Ez az a türelem, amelyre büszkék lehetünk, a mely még akkor sem hagyott el bennünket, midőn 48-ban egy-két városban a német elem, különösen a német mesterlegények példát mutattak arra, hogy a türelem nem olyan erény, amelyet a zsidóval szemben szegre ne lehetne akasztani. Mi tehát eltűrjük, hogy a zsidó köztünk gyarapodjék : eltűrjük, hogy ur legyen ott, ahol — ha a történelmi jogokra akarnánk támaszkodni — miénk lenne a hatalom. Hanem azt már aztán megköveteljük attól a zsidótól, aki köztünk és utánunk él, hogy magyar legyen szívvel lélekkel. S mert részint tőle függő, részint tőle nem függő okokból a zsidóság nagyrésze ma sem magyar : enynyiben nálunk is van zsidókérdés. A kérdés, hogy miképen olvasszuk be a zsidót a nemzet testébe, minden nagyobb revolutio nélkül megoldható; csak idő, a társadalom részéről türelem s a törvényhozás részéről egy kis bölcseség kell hozzá. Ha mindezekkel párosul zsidó részről az akarat: akkor a cél elérése biztosítva van. De midőn a kérdést ugy formulázzuk a mint a németek jelenleg, hogy mi módon rázzuk le a zsidót a nemzet nyakáról, mi módon iojtsuk el a zsidóban a vele született szorgalmat, tehetséget, életrevalóságot, hogy ne boldogulhasson : akkor a zsidókérdés vagy megoldhatlanná válik, vagy vissza kell térnie az emberiségnek a sötét középkor borzalmas ereklyéihez és hagyományaihoz, hogy eszmét és eszközöket szerezzen a megoldáshoz. Ez utóbbit sem a protestantismus, sem általában a keresztyénség nem ajánlhatja az emberiségnek. A keresztyénségnek ellenkezőleg a felebaráti szeretet elveit kell hirdetni. Kétszeres kötelessége ez akkor, a midőn a politikai és társadalmi élet olyan problémáinak megoldása van szőnyegen, melyek az emberi szenvedélyeket különben is provokálják. Sajnálattal kell konstatálnunk, hogy az Alig. Luth. Ev. ICirch. Ztg., melynek cikkét alább közöljük, mint egyik keresztyén, még pedig felvilágosult és szabadelvű keresztyén felekezet organuma nincs tisztában hivatásával, midőn a német politikai lapok harci riadójában részt veszen. Ezzel nemcsak hogy a saját reputatiójának nem használ, de még ama riadó összhangját is megzavarná, ha ugyan a farkasok orditásában valaki összhangot lenne képes felfedezni. Az emiitett lap cikke, Gáber Lajos, kishonti ev. főesperes urnák hozzánk beküldött fordításában igy hangzik: Egy idő óta azt tapasztaljuk, hogy Németországban már nemcsak egyes hangok emelkednek a modern zsi dóság ellen, hanem a közérzület nagy mérvekben felháborodott ellene, felismervén benne nemcsak a keresztyénség ellenlábasát, hanem a legutóbb magalapított nagy németegység ellenségét is, a ki a jelenkorban kifejtett materialistikus tanok és nemzetgazdászati vagyoni előnyös állása folytán felülkerekedve, ugy egyházi és vallási, mint nemzetiségi tekintetben is, szerfelett veszélyesnek lenni bizonyult. Minden kétségen felül áll ugyanis, hogy nemcsak a két első nagy hatalom, a pénz és a sajtó összpontosul mindinkább a zsidóság kezében, hanem az emancipdtió tökéletes kiterjesztése óta, azon zsidók száma is, a kik nyilvános szolgálatra, u. m. bírói, ügyvédi és orvosi pályára szánják magukat, mindinkább növekszik. Ehez járul még, hogy a német birodalmi bank a zsidó elem igazgatóságanak, a nagy néptömeg pedig egyes uzsorásoknak lévén áldozatul oda dobva, az így hatalomban megerősödött zsidóság pióca módra kiszíván a keresztyén társadalom vérét, most már a német nemzeti érzület legszentebb kincseiből gúnyt űzni, és azokat szidalmazni merészkedik, s ezen szidalmazást mar sportszerű kedvteléssel gyakorolja; mely sértő és arcátlan magaviselete által a zsidóság a német társadalomban már majdnem tűrhetlenné vált. Csodálkoznunk e szerint nem lehet azon nagyszerű revolution, mely mai napság Németországban a zsidóság ellen kitört, sőt csodálkozni lehetne inkább azon, hogy annak kitörése mindekkoráig késett, mely késedelem onnan magyarázható ki, hogy a nép rétegeiben feladták volt már a reményt is, hogy a felülkerekedett modern zsidóság uralmát megtörni, s azon hálót, melylyel ez a keresztyén társadalmat nemzetgazdászatilag körűifonta, széttépni lehetséges volna, és így a nagy tömeg már kész volt belenyugodni ezen mostani nyomasztó helyzetébe, melytől szabadulni kilátása nem volt. Tökéletesen gyermekies némelyeknek azon állítása, hogy Stöcker s még egynéhány egyéniség nélkül nem lenne széles Németországban antisemitikus áramlat ; ellenkezőleg annak történelmileg szükségkép ki kellett fejlődnie, s nem is fog az mind addig megszűnni, míg tökéletesen megfejtve nem lészen, a mi alkalmasint még sok komoly és beható küzdelembe fog kerülni. A jogászvizsgáló bizottság egyik tagja, legköze-